Kazah befektetővel próbálkozik a vízilabda-szövetség
Kazah befektetővel tárgyal a vízilabda-szövetség új uszodája felépítéséről, miután társaságiadó-pályázatukat a kormány nem támogatta - erről az MVLSZ elnöke beszélt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
"Egy Monte-Carlóban élő kazah üzletemberrel folytatunk most tárgyalásokat, elképzelhető, hogy ő segít majd a nemzeti vízilabdacentrumnak, vagyis a pólósok új uszodakomplexumának felépítésében - jelentette ki Martin György. - Előbb-utóbb szükségünk lesz egy jó fedett uszodára, és ha a pályázatunkat nem támogatják, akkor külföldi befektetők bevonásával kell megépítenünk. Ma nagyjából lehetetlen megrendezni Budapesten pólós világeseményt, részint ezért sem veszünk részt évek óta a Világliga-sorozatban."
"A kazah befektetővel is a Megyeri-hídhoz tervezzük az uszodát - tette hozzá -, ott a tervezés és az engedélyeztetés már adott. Felvetődött egy másik lehetőség is: esetleg a csillaghegyi uszodánál épülhetne a fürdőigazgatóság támogatásával egy kisebb pólósközpont. Erről folynak beszélgetések, ez egy létező alternatíva."
