Nyert a női vízilabda-válogatott Világligában

2011. május 14., szombat 18:31

Javított a magyar női vízilabda-válogatott a házigazda spanyoloktól péntek este elszenvedett ötgólos vereség után: a 2011-es Világliga-sorozat barcelonai selejtezőjében Merész András együttese szombaton ugyancsak öt góllal legyőzte a brit válogatottat. A magyar szövetségi kapitány a szigetországi alakulat ellen az A csoportban megnyert meccsről az MTI-nek azt mondta, hogy abszolút sima sikert aratott együttese.

„Már az elején elmentünk 5-1-re, később hattal is vezettünk, és három gólnál közelebb egyszer sem engedtük őket. A lányok megértették, hogy rendkívül fontos ez a mérkőzés számunkra a továbbjutás szempontjából és önértékelésünk miatt egyaránt. Fegyelmezetten játszottak, és végre volt kapusteljesítmény is” - fogalmazott Merész András.

A londoni olimpiára házigazdaként már biztos résztvevőként készülő britek, akiket szintén magyar szakember irányít Fekete Szilveszter személyében, a csoportselejtező pénteki nyitányán hatalmas meglepetésre 10-9-re legyűrték a görögöket. A görögökkel a magyar csapat vasárnap (11 ó) száll vízbe a barcelonai Vl-tornán.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől