Kemény Dénes 21 játékost hívott meg

2011. február 14., hétfő 13:03

Kemény Dénes 21 játékost hívott meg a férfi vízilabda-válogatott soros felkészülésére, amelynek záróakkordjaként - február utolsó hetében - négy hivatalos nemzetközi mérkőzést is vív az olimpiai bajnoki címvédő.

A szövetségi kapitány hétfőn közzétett listája alapján hazatér a Pro Recco (Kásás Tamás, Madaras Norbert) és a Primorje Rijeka (Varga Dániel, Varga Dénes) két-két olimpiai bajnoka, s a meginvitáltak között egy olyan akad Salamon Ferenc személyében, aki még nem volt válogatott.

Kemény Dénes a válogatott honlapjának (www.vlv.hu) így fogalmazott: „Abból a szempontból nagyon fontos a most ismertetett lista, hogy az abban szereplők közül mindenki esélyt kap arra, hogy bizonyítsa: helye kell legyen a májusban kihirdetendő világbajnoki keretben.”

A magyar válogatott jövő kedden, 18 órás kezdettel Debrecenben játssza első idei hivatalos mérkőzését. Az ellenfél Kanada csapata lesz, másnap, 23-án pedig kezdődik Miskolcon a Volvo Kupa, amelyen az észak-amerikai ország legjobbjai mellett Ausztrália és Németország együttese vesz még részt.

A magyar keret

Kapusok: Baksa László, Gergely István, Nagy Viktor

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Vörös Viktor.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől