Teljes a férfi póló Eb mezőnye

2010. május 3., hétfő 13:43

A hétvégi selejtezők zárultával teljessé vált a nyár végi, horvátországi vízilabda Európa-bajnokság férfimezőnye, ahová az olimpiai bajnok magyar válogatott helyből, a két évvel ezelőtti Eb bronzérmeseként kvalifikálta magát.

A 12 nemzeti csapat alkotta zágrábi tornára a 2008-as málagai kontinentális tornáról az első hat helyezett biztosította helyét, vagyis Kemény Dénes legénysége mellett az aranyérmes Montenegró, az ezüstöt kiérdemelt Szerbia, továbbá Horvátország, Olaszország és Németország válogatottja, s hozzájuk csatlakozott most újabb hat együttes. Spanyolország és Törökország (az isztambuli selejtezőcsoport első kettője), Görögország és Macedónia (a voloszi négyesből), továbbá Románia és Oroszország (a nagyváradi kvartettből) lehet ott az augusztus 29. és szeptember 11. közötti Eb-n.

Nem sikerült ugyanakkor a kvalifikáció például a francia, a holland, a szlovák és a szlovén válogatottnak.

A nőknél is eldőlt, mely négy együttes társul a házigazda horvát alakulathoz, illetve a 2008-as Eb dobogósaihoz, vagyis az orosz, a spanyol és a magyar válogatotthoz. A zágrábi Európa-bajnokság nyolccsapatos hölgymezőnye a hétvégi selejtezők nyomán az olasz, a német, a holland és a görög nemzeti együttesek csatlakozásával vált teljessé.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől