Magyar pólósok erősítik az ausztrál válogatottat

2010. február 25., csütörtök 13:01

Pénteken mégis lesz előmérkőzése a Volvo Kupán a 19 órakor kezdődő Magyarország-Kanada összecsapásnak: előtte rendezik meg az Ausztrália-Egyesült Államok találkozót, amelynek eredménye azonban nem befolyásolja a négycsapatos nemzetközi férfi vízilabdatorna végső sorrendjét.

A hangsúlyozottan edzőmeccsnek minősített pólócsata hivatalos formában már szerda délelőtt lezajlott (nyertek 9-4-re az amerikaiak), s azért hozták előre péntekről, mert az ausztrálok néhány játékosának Vásárhelyről már korábban el kellett utaznia. Hogy mégse kelljen beérniük a nézőknek csonka programmal, jött az ötlet: nem hivatalosan azért vízbe szállhat az Egyesült Államok válogatottja Ausztrália együttesével, pontosabban azzal a vegyes alakulattal, melyet - amint azt csütörtökön Török László, a vízilabda-szövetség sajtófőnöke a helyszínről az MTI-vel tudatta - az itt maradt ausztrálok alkotnak magyar pólósokkal közösen. Az utóbbiak társaságát - négy-öt emberről lehet szó - azok adják majd, akik Kemény Dénes szövetségi kapitány 19 fős keretéből amúgy nem jutnának játéklehetőséghez a kanadaiak ellen. Az ausztrál-magyar vegyescsapat és az amerikai gárda mérkőzése 17 órakor kezdődik a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől