Görögöket vert a Honvéd a póló Euroligában
A férfi vízilabda Euroliga 2. selejtezőkörében, a Honvéd révén magyar együttest is felvonultató H csoportban szép győzelemmel mutatkozott be Vad Lajos alakulata, amely egy góllal nyerni tudott a vendéglátó görög csapat ellen. Hatásosabban nem is kezdhetett volna a honi ob I legutóbbi bronzérmese, amely már a nyitónapon szembekerült a házigazdákkal, akik viszont hiába bírták a bírók rokonszenvét, nem tudtak elbánni a kispesti vendégekkel. Miközben a Honvéd csak egyetlen emberelőnyt kapott az egész meccs alatt, ők 9 alkalommal is fórban kísérletezhettek.
Csakhogy - számolt be a helyszínről Novák Ferenc szakosztály-igazgató az MTI-nek - a magyar gárda remekül védekezett, élen a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István kapussal, aki büntetőt is hárított. Elöl pedig különösen Szivós Márton volt elemében, aki háromszor is betalált a Vuliagmeni kapujába. A Honvéd szombat 16 órától a szerb Vojvodina ellen folytatja.
Eredmény, Euroliga, 2. selejtezőkör, H csoport, 1. játéknap:
Domino Honvéd - Vuliagmeni (görög) 6-5 (1-2, 3-2, 2-0, 0-1)
