Szombaton kezdődik a férfi vízilabda-bajnokság

2009. október 8., csütörtök 11:50

Szombaton kezdődik a magyar férfi vízilabda-élvonal bajnoksága, de a 2009/10-es ob I.-es rajtot kifejezetten csonka műsor jelenti, mivel alig két mérkőzést tudnak megrendezni a hivatalos nyitónapon. Két vidéki színhelyen zajlik majd minden az eredeti program szerint: a legutóbb bajnoki ezüstérmes Eger a Pécset látja vendégül 18 órától, míg az ismét dobogós helyre számító Szeged a Szentest fogadja 19 órakor.

Hétfő estére került át a Ferencváros nyitómeccse, a Szolnok ellen a Komjádi uszodában 20:15 órakor kezdődő találkozónak már Godova Gábor ül a kispadon Somossy József helyett, a tévéközvetítés miatt lett új időpontja.

Különböző okokból később játszik a címvédő Vasas és a korábbi évek meghatározó gárdája, a legutóbb bronzérmes Honvéd is. Az angyalföldiek, akik ezen a víkenden Belgrádban nemzetközi klubtornán vesznek részt, szerda este (19:30 ó) szállnak vízbe az OSC-vel a Komjádiban, míg ugyanezen a napon a most hétvégén még az Euroliga első selejtezőfordulójában érintett, s Marseille-ben csatázó Honvéd a Kőér utcában fogadja (20 ó) a BVSC-t. A Vodafone férfi ob I. nyitókörében – mivel a második vonalból egyetlen csapat sem vállalta az első osztályt, így páratlan számú, 11 együttes vetélkedik - az Újpest a szabadnapos.

Az 1. forduló programja:

Szombat: ZF-Eger–Pécsi Vízmű-PVSK Fűszért 18:00, Szeged-Beton VE–Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK 19:00. Hétfő: FTC-Fisher Klíma–Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC, Komjádi uszoda 20:15 (Sportklub). Szerda: TEVA-VasasPlaket–OSC, Komjádi uszoda 19:30, Domino Honvéd–BVSC-Zugló-Atlantis Casino, Kőér utca 20:00. Az 1. fordulóban szabadnapos az UNIQA-UTE. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől