Szépített a Honvéd a női vízilabda OB I.-ben

2009. május 13., szerda 21:28 |

Szépített a Honvéd 2-1-re a Dunaújváros ellen a Vodafone női vízilabda-bajnokság az egyik fél harmadik győzelméig tartó, rájátszásos döntőjében, miután a címvédő szerda este 8-3-ra nyert a vidéki gárda otthonában.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés: Dunaújvárosi Főiskola-ELCO-DVCSH - Dominó Honvéd 3-8 (0-3, 0-2, 2-2, 1-1). A három győzelemig tartó párharcban 2-1-re a Dunaújváros vezet.

Ritka nagy lehetőséget szalasztottak el a dunaújvárosiak, akik a rájátszásos fináléban az első - alapszakaszgyőztes lévén - otthon játszott, majd a második, a Honvéd vendégeként vívott találkozót egyformán megnyerték, vagyis szerda esti sikerük esetén háromévi szünet után megint bajnoki győzelmet ünnepelhettek volna. Csakhogy ezúttal hazai medencében kikaptak.

Nagyon simán nyert a Honvéd, a vendéglátók csak a harmadik harmad elején tudták megszerezni első találatukat. A vége is nagyon sima, 8-3-as vendéggyőzelem lett, ezzel pedig nyílttá vált a csata, amelyben a negyedik felvonást szombaton rendezik, de már a Kőér utcában, ahol ha nyer a bajnok, egyenlít, s következhet a mindent eldöntő ötödik mérkőzés Dunaújvárosban. Ám ha Mihók Attila csapata diadalmaskodik legközelebb, akkor Budapesten avatnak új bajnokot. (MTI)

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.

Shopline

C-Travel ajánlatok