A Vasas már döntős a vízilabda bajnokságban

2009. május 3., vasárnap 19:30

A bajnoki címvédő Vasas elsőként került be a Vodafone férfi vízilabda-bajnokság döntőjébe, miután az elődöntős párharc második mérkőzésén nyert - mégpedig hat góllal - a Ferencváros népligeti otthonában. Az alapszakaszgyőztes angyalföldiek a magukkal hozott 6, s a pénteki elődöntős siker 3 pontjával a tarsolyukban - vagyis 9-0-ra vezetve - azzal az elhatározással érkeztek a zöld-fehérek otthonába vasárnap délután, hogy a 10 pontig tartó párviadalban begyűjtik a még hiányzó negyedik győzelmüket is. Ez gond nélkül sikerült is nekik, noha a vezetést még az FTC szerezte meg. Utána azonban - 2-2-t követően - fokozatosan ellépett a házigazdától a vendégegyüttes, amely az olimpiai bajnokai közül egyformán háromszor eredményes Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes vezényletével a félidőben három (4-7), a harmadik játékrész zárultával pedig már hat találattal vezetett (4-10). A hajrában, 4-13-nál a Vasas már kiengedve, félgőzzel vízilabdázott, így közelebb zárkózhatott a Ferencváros, ami csak a végeredmény kozmetikázására volt jó, másra nem, hiszen a piros-kékek a győzelemmel elsőként jutottak be a bajnoki rájátszás fináléjába, ahol a másik elődöntő továbbjutójával, az Eger-Honvéd párharc nyertesével találkoznak.
Eredmény, rájátszás az 1-4. helyért, 2. forduló:
Aprilia-FTC-Fisher Klíma - TEVA-VasasPlaket 7-13 (3-5, 1-2, 0-3, 3-3)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....