Kikaptunk, de Kemény monológja zseniális

2012. május 28., hétfő 10:05

A magyar vízilabdacsapat 12-9-re kapott ki az Egyesült Államoktól, így az időeltolódás miatt nyilvánvalóan átállási gondokkal küszködő magyar válogatott vereséggel kezdte amerikai útját.

Azevedo hat gólt lőtt, az NBC Sports élőben közvetítette a meccset. A 18-as keretből Szécsi, Gór-Nagy és Szivós nem szerepelt. A kaput az első két negyedben Baksa, nagyszünet után Nagy Viktor védte.

D MTI20120129023
Kemény DénesFotó: Kovács Anikó

Kemény Dénes így nyilatkozott a válogatott hivatalos honlapján: „Sajnos, betartottuk a szurkolók felé tett ígéretemet, ennyi felkészülés után még nem tudunk jól játszani. Védekezésben, támadásban is sokat kell javuljunk, de két hónappal az olimpia előtt úgy gondolom, megvan erre minden esélyünk."

„Megtiszteltetés, hogy élő adásban országos tévécsatorna adta a meccset, az a csatorna, amely majd az olimpiát is közvetíteni fogja az USA-ban. Telt ház volt, sok-sok magyar szurkolóval, de hogy Amerikában mennyire komolyan veszik a vízilabdát, el kell mondjam, hogy az eddigi USA-beli meccseinken a magyar szurkolók többségben voltak, most sokan, de kisebbségben. Remélem, hogy a mostani állapotunkhoz képest holnapra jobbat fogunk nyújtani és azokban a játékfázisokban, amelyekben a rövid felkészülés miatt túlzottan gyengélkedtünk."

Varga Tamás négy éve nem játszott a csapatban, épp a győztes olimpiai döntőn szerepelt utoljára. Két góllal tért vissza.

„Semmi nem változott, minden olyan, mint 2008-ban. A játékosok ugyanolyan aranyosak, kedvesek, ugyanolyan jó a hangulat, ugyanolyan nagy szeretet övezi tényleg az egészet, mint négy éve. Dénes nagyon zseniálisan vezényel, pszichésen is, mindenhogyan, ahogyan kell. Most a mérkőzés után egy olyan megbeszélést tartott, olyan monológot mondott, hogy le a kalappal. Ezekből lehet erőt meríteni mindenkinek és fogunk is."

Eredmény

USA-Magyarország 12-9 (5-2, 2-0, 3-3, 2-4)
Newport Beach
USA: Moses, Varellas 2, Hudnut, Powers 2, A. Wright, Alexander, Beaubien 1, T. Azevedo 6, Bailey, Hutten 1, J. Smith, C. Lapin, Mann, Buckner.
Szövetségi kapitány: Terry Schröder
Magyarország: Nagy V., Katonás, Madaras, Varga Dániel, Kásás 1, Hosnyánszky, Kiss G. 2, Kis G., Varga Dénes, Biros 2, Steinmetz Á., Hárai, Varga T. 2, Vámos 2, Baksa.
Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gól - emberelőnyből: 9/16, ill. 5/12

Minden idők

35-ről adott kötényt saját kapusának
Nem a középpályás volt a hibás, a kapus bugyuta trükközése miatt lett röhejes öngól a passzból.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Családi vakáció
    Családi vakáció Kalandos családi vakáció Budapesten – 5 éjszakás családi csomag állatkerti belépővel.
  • Harkányi pihenés
    Harkányi pihenés Harkány vidéki kisvárosi hangulat megnyugtatja, elfeledteti gondjait! A kikapcsolódás garantált!
  • Nyár Cegléden
    Nyár Cegléden A dolgos, rohanó napok után Önnek is jár egy kis pihenés, jöjjön Ceglédre!