Kásás Tamás vállalja a londoni olimpiát

2011. december 8., csütörtök 12:53

Az olasz Pro Recco magyar légiósa, a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás újra vállalja a válogatottságot - ezt Kemény Dénes jelentette be a válogatott honlapján.

Ennek megfelelően a kapitány számít is rá, és már az eindhoveni Európa-bajnokságon is ott lehet a csapatban, nemcsak az olimpián. Az Eb első meccsét a világbajnok olaszokkal játsszuk.

Kásás rutinja és ereje a védekezésben jön jól különösen, de a támadásoknál is fontos gólokat szerezhet.

Kemény így fogalmazott: "Rendezettséget hozhat a játékba és nagyon nyilván nem fogják otthagyni. Úgy gondolom, hogy akiken a tehetségüknél, tudásuknál fogva nagy teher volt, többet fognak tudni pihenni. A csapat kiegyensúlyozottabb lesz és még inkább ugyanazon a szinten fog tudni nyújtani a cseréktől föggetlenül. Nyilván lesz olyan, hogy valakinek nagyon megy és többet játszik, de összességében úgy gondolom, hogy a kiegyensúlyozottabb teljesítmény lesz a legfontosabb változás. Természetesen minőségi játékossal erősödünk."

 

Kásás elmondta, a mostani döntése sokkal könnyebb volt, mint a nyári.

"Akkor úgy éreztem, hogy nincs bennem szufla és nem akartam így nekiállni a válogatott felkészülésnek, volt egy ujjsérülésem is. Aztán ez nem tartott sokáig, mert pár hét pihenés után, amikor néztem a fiúkat a vb-n, hiányzott, hogy ott legyek, rossz volt nézni az egészet tévén keresztül. A vb-t nézve jelentkezett bennem először az érzés: talán átgondolhatnám ezt még egyszer. Pár hete szóltam Dénesnek, hogy szeretnék beszélni vele. Tulajdonképpen játékra jelentkeztem, és ő beleegyezett. Nagyon sok pozitív élmény ért, mind a szurkolók, mind a játékostársak részéről, mindenki sajnálta a döntésemet és megköszönte azt a jó pár évet, amit a válogatottnál töltöttem. Ez a visszhang nekem borzasztóan jól esett, olyan plusz erőt adott, ami nélkül lehet, hogy most nem lennék ismét a keretben. Nagyon sokat számított nekem, hogy az emberek még mindig bíznak bennem annak ellenére, hogy már nem vagyok fiatal játékos és úgy gondolom, hogy ennek is óriási szerepe volt a mostani döntésemben."

 

Az Eb-re készülő magyar válogatott-keret:

Baksa László, Decker Attila, Szécsi Zoltán (kapusok)
Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Turzai Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől