Vízilabda BL: Belgrádban nyert a Szeged

  • MTI/Index
2011. október 22., szombat 22:44

Egy góllal idegenben is nyerni tudott a Szeged a Partizan Beograddal szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának főtáblás meccsén, a C csoport nyitófordulójában.

A Banjica uszodában a tavasszal Final Fourt nyert, így címvédő Partizan kezdett hatékonyabban: kétszer is vezetett, de a Szeged mindkétszer egyenlíteni tudott (2-2). Sőt a második nyolc percben már a náluk volt az előny (2-4), a félidőre maradt a kétgólnyi különbség (3-5).

Magyar szempontból annál rosszabbul folytatódott a meccs a harmadik negyedben, gyorsan 5-5-re módosult az állás, sőt, 6-5-tel a vezetést is visszavette a hazai csapat, amely 7-5-tel ment az utolsó negyednek. Ebben a Szegednek először szépítenie, majd később egyenlítenie is sikerült, Török Béla büntetőgóljával lett 7-7. Kevesebb, mint két perccel a vége előtt aztán Kayes és Younger góljaival 9-7-re már a Szegediek álltak jobban, és bár egyszer még betaláltak a szerbek (8-9), a Szeged nyert, ami akkor is nagy szó, ha a Partizan meggyengült több kulcsjátékosa nyári távozásával.

Az ugyanebbe a csoportba sorsolt másik két magyar csapat egymás elleni meccsén az Eger otthon kapott ki három góllal a Vasastól.

Eredmények

Partizan Beograd (szerb) – Szeged-Beton VE 8-9 (2-2, 1-3, 4-0, 1-4)

a magyar gólok szerzői: Török, Kayes 2-2, Somogyi, Kunac, Kiss Cs., Bálint, Younger 1-1

ZF-Eger - TEVA-Vasas-UNIQA 5-8 (0-2, 4-1, 1-2, 0-3)
gólszerzők: Biros 2, Varga Zs. 2, Naganuma 1, illetve Katonás 2, Boskovic, Takács B., Vámos, Kiss G., Fülöp, Bruguljan 1-1

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől