Teljes a Tennis Classics indulóinak névsora

2012.10.04. 13:34 - MTI

Decemberben ötödször rendezik meg a Papp László Sportarénában a Tennis Classics elnevezésű gálát, amelyen a korábbi klasszis játékosok mellett a jelen két kiemelkedő tudású teniszezője csap össze bemutató mérkőzésen.

Taróczy Balázs, az esemény versenyigazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy Janko Tipszarevics-Gilles Simon mérkőzést láthatnak majd a sportág rajongói december 4-én.

A szerb teniszező legjobbjaként a nyolcadik volt a világranglistán, míg francia riválisát a hatodikon jegyezték. A 28 éves Tipszarevics, akit a tenisz filozófusának is becéznek, jelenleg a kilencedik a rangsorban, pályafutása során három ATP-tornát nyert egyesben és hét alkalommal jutott a fináléba. Imádja az irodalmat, bal karjára Dosztojevszkij A félkegyelmű című művéből egy idézetet tetováltatott japán nyelven: "A szépség váltja meg a világot".

A nizzai születésű, 27 éves Simon jelenleg a 16. a rangsorban, tíz tornagyőzelemmel büszkélkedhet, és egyetlen aktív francia teniszező sem nyert nála több ATP-versenyt. A két sportember eddig hatszor játszott egymással ATP-tornán és a francia vezet 5-1-re.

A budapesti gála vendége lesz a 2010-ben visszavonult, 1998-ban Roland Garros-győztes, volt világelső spanyol Carlos Moyá, a két Grand Slam-tornán döntős ausztrál Mark Philippoussis és a labdazsonglőr iráni Manszur Bahrami is. Moyá húsz tornát nyert egyesben, míg a Scud becenévre hallgató Philippoussis tizenegyet, ők ketten aktív korukban hatszor játszottak egymással és 3-3 az állás.

A budapesti teniszgála 17 órakor kezdődik, előbb a két korábbi klasszis csap össze, majd a Simon-Tipszarevics párharc következik, végül Bahrami szórakoztatja majd a publikumot.

2013.05.06. Női tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Serena Williams (USA) 11115 0 17
2. Marija Sarapova (RUS) 10240 0 16
3. Viktoria Azarenka (BLR) 9130 0 17
2013.05.06. Férfi tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Novak Djokovics (SRB) 12900 0 19
2. Roger Federer (SUI) 8670 0 20
3. Andy Murray (GBR) 8570 0 18

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!
  • Aranykor - nyugdíjasok
    Aranykor - nyugdíjasok Kedvezményes ajánlatok nyugdíjasoknak. Határtalan nyugalom és pihenés az Alpokalján.