Babos párosversenyt nyert Birminghamben

2012.06.17. 22:41 - MTI

Babos Tímea, oldalán Hszie Szu-vejjel, megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, füves pályás birminghami női tenisztorna párosversenyét, mivel a vasárnap esti döntőben nagy csatában győzött a világelső Liezel Huber, Lisa Raymond duó ellen.

A mérkőzést 1 óra 36 perc alatt nyerte meg a magyar-tajvani kettős az első helyen kiemelt amerikai páros ellen. A 19 éves Babos pályafutásának első WTA-tornáját nyerte meg párosban. Egyesben szintén idén szerezte meg első tornagyőzelmét.

Az első játszmát nagy küzdelemben nyerték meg Babosék, a folytatásban pedig egészen 6:6-ig fej fej mellett haladtak. A rövidítésben aztán gyorsan elhúzott a világ jelenlegi legjobbjának tartott amerikai duó, és kiegyenlített. A döntő rövidítésben 4-0-s előnyre tett szert a magyar-tajvani páros, ám az amerikaiak pillanatok alatt nyolc pontot szereztek sorozatban (4-8). Babos és Hszie Szu-vej azonban nem adta fel, ezt követően nem vesztettek pontot, és óriási bravúrral megnyerték a finálét.

Babosék játék nélkül jutottak a döntőbe, mivel a kínai Csang, Cseng (Zhang, Zheng) páros lemondta a mérkőzést.

Eredmény, páros, döntő:

Babos, Hszie (magyar, tajvani)-Huber, Raymond (amerikai, 1.) 7:5, 6:7 (2-7), 10-8 - döntő rövidítés

2013.05.06. Női tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Serena Williams (USA) 11115 0 17
2. Marija Sarapova (RUS) 10240 0 16
3. Viktoria Azarenka (BLR) 9130 0 17
2013.05.06. Férfi tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Novak Djokovics (SRB) 12900 0 19
2. Roger Federer (SUI) 8670 0 20
3. Andy Murray (GBR) 8570 0 18

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok