Jankovics szerváját világgá fújta a szélvihar
2010.09.05. 15:56 - ivand
Erős széllökések kezdték ki a szombaton pályára lépő játékosokat a US Openen. Sokan nem tudtak tökéletesen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, míg néhányan kényelmesen használták ki a szelet, olyan is volt, akinek darabokra hullott a játéka.
Különösen szenvedett az erős szélben Jelena Jankovics, aki már első két mérkőzését is csak három szettben, nem túl meggyőző játékkal hozta, ezúttal azonban 6:2, 7:6-ra kiesett az észt Kaia Kanepi ellen. A játékot meg is kellett szakítani a pályára berepülő szemét miatt, a két versenyző pedig hiába kerülte a kockázatos ütéseket, így is rengeteg ki nem kényszerített (ebben a helyzetben nagyrészt a szél számlájára írható) hibával fejezte be a mérkőzést. Jankovicsot különösen a szervák feldobásakor zavarta a szél, a nagyon simán elvesztett első játszma után a második elején egyik első adogatása úgy elrepült, hogy csak a szemközti nézőtérnél ért földet.
Egyedül a szett végén csillant fel a remény a szerb játékos előtt, Kanepi brékelt, azonban Jankovics hirtelen feltámadt, és nyerőket is ütve visszajött 5:3-nál. Újabb brékkel már ő szerválhatott volna a döntő játszmáért, azonban megint jöttek a hibák és így elvesztette az adogatását. A rövidítésben aztán Jankovics egy szervát sem tudott hozni, fonákjai nem találták a pályát, így végül az észt két szettben tudott tovább menni.
A szeles időhöz képest azonban parádés tenisszel állt ki az eddigi ellenfeleinél jóval veszélyesebb Paul-Henri Mathieu ellen az ilyen körülményeket általában végtelenül gyűlölő Roger Federer, aki 6:4, 6:3, 6:3-mal tudott győzni. Saját bevallása szerint az első néhány játék után már pontosan felmérte, hogy mire lehet képes a szélben: hihetetlen hatékonyan szervált, és rendre ütötte a vonalakat, 31 nyerővel és 13 ásszal fejezte be a meccset, amelyek mellé csak 22 ki nem kényszerített hiba társult. Mathieu ezzel szemben kényelmetlenül érezte magát, bár nem játszott rosszul, de többször is kettős hibával bukta a szerváját, az utolsó játékban kiengedő Federer pedig 0-40 is megfordította ellene adogatását, és jutott a legjobb tizenhat közé.
A harmadik kiemelt Novak Djokovics is jól vette a szeles akadályt, és használta fel az elemeket, amikor sima három szettben, 6:1, 7:6, 6:3-mal győzött James Blake ellen. A szerb ellentmondást nem tűrően kezdett, Blake pedig csak lassan szokta meg a körülményeket, már 5:0 volt Djokovicsnak, mire az amerikai is feliratkozott az eredményjelzőre. A másodikban azonban Blake próbálta összeszedni magát, 2:3-nál óriási labdával brékelte ellenfelét, csak hogy a következő szervajátékában csúnya hibákkal rögtön le is adja előnyét. A tie breakben Djokovics mentális fölénye érvényesült, míg a harmadik szettben Blake egy rossz vonalbírói ítélet miatt nem tudta brékelni a szerbet, a fordulat hiányában pedig nem tudott már ellenfele lenni Djokovicsnak.
Gael Monfils küzdelmesen induló, majdnem négyórás mérkőzésen győzött négy szettben 7:6, 6:7, 6:2, 6:4-re az Andy Roddickot mesteri tenisszel búcsúztató Janko Tipszarevics ellen. A francia 56 nyerőt, 17 ászt ütött, míg a szintén szép megoldásokkal operáló szerb 46 nyerője mellé sok hiba is társult. Az első két szettben még teljesen kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, de utána már inkább a francia dominált.A nap öt szettesében a Cincinnatiben döntős Mardy Fish megküzdött a francia Arnaud Clement-nal, aki még kiharcolta a döntő játszmát, ott azonban másodszor már nem tudta visszavenni elvesztett adogatását a 4:6, 6:3, 6:4, 1:6, 6:3-mal az amerikai győzelmét hozó mérkőzésen.
A nőknél ezúttal az elejétől óriási erővel és koncentrációval játszó Marija Sarapova osztott ki egy 6:0, 6:0-t a fiatal amerikai Beatrice Caprának, míg az első kiemelt Caroline Wozniacki azért egy játékot engedélyezett a szélben is a 6:1, 6:0-ra megvert Csan Jung-jannak. A következő körben már egyiküknek sem lesz ilyen könnyű dolga, hiszen éppen egymással meccselhetik le az óriási rangadót.
