Meccslabdáról nyert Czink Miamiban
2010.03.24. 19:14 - Csizmazia Zoltán
Győzelemmel kezdett a 4,5 millió dolláros, keménypályás tenisztorna első fordulójában Czink Melinda. A világranglistán 47. magyar a szabadkártyával induló holland Arantxa Rust verte 127 perc alatt 3:6 6:1, 7:6-re. Czink hat vereség után először nyert meccset WTA-tornán, az orosz Marija Kirilenko ellen folytatja.
Az első játszma Arantxa Rus vezetésével kezdődött, aki aztán brékelőnybe is került, amit egészen a gém végéig tartani tudott. Az adogatójátéka mindkét teniszezőnek elfogadható volt, de fogadóként egyik sem tudott semmi különöset produkálni, így a végén Rus nyerte az első szettet 6:3-ra.
A másodikban összekapta magát Czink Melinda, háromszor is brékelt, miközben csak egyszer bukta el az adogatását. Ez volt az egyetlen nyert játéka Rusnak a meccs ezen szakaszában, Czink 6:1-gyel egyenlített.
A harmadik szettben mindenki hozta az adogatását, egészen 4:4-ig. Rusnak ekkor kétszer is labdája volt a gémhez, amit Czink mindkétszer hárított, majd a játszmában először brékelt. A meccsért adogatott a magyar teniszező, de nem sikerült behúzni, 0-30-ról még egyenlített, de aztán Rus visszavette a fogadóelőnyt.
Rus hozta az adogatását (6:5), így Czink most már a rövidítésért adogatott, amit könnyedén hozott is. A holland kezdett és hozta az adogatását, sőt mini brékhez is jutott, amit 2-3-ál egyenlített ki Czink. A holland 4-3-as vezetésénél Rus kettőshibát vétett és ez annyira megzavarta, hogy 5-4-re fordított Czink, aki viszont ugyanezt a hibát elkövette, sőt 6-5-nél már meccslabdája volt Rusnak.
A hihetetlen elszántan küzdő Czink Melinda innen is visszajött, 7-6-ra fordított, majd kiszerválta holland ellenfelét, 2 óra és hét perc alatt 3:6, 6:1, 7:6-ra nyert és a második fordulóba jutott.
Nagyon kellett ez a siker, hiszen a január elejei, Brisbane-i torna óta szinte semmi sem jött össze a tavalyi szezont remekül záró Czinknek. Rögtön az első kanyarban kiesett Hobartban, az Australian Openen, Dubajban, Kuala Lumpurba és két hete Indian Wellsben is. A következő körben a torna 32. kiemeltje, így az első körben erőnyerő orosz, Marija Kirilenko lesz a következő ellenfél, akivel még sosem játszott.
-
2010.03.24., 16:30 (kemény borítás)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 3
- 6
- 7(8)
Czink Melinda (HUN)
- 6
- 1
- 6(6)
Arantxa Rus (NED)
