Murray a férfi egyes első döntőse

2010.01.28. 13:15 - Index

Andy Murray pályafutása második GS-döntőjére készülődhet, miután szetthátrányból fordítva 3:6, 6:4, 6:4, 6:2-re verte a végére lépni is alig tudó horvát Marin Cilicet. A skót a Federer-Tsonga meccs győztesével játssza a finálét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, 1977 óta ő az első brit, aki eljutott az Australian Open döntőjébe.

Az első szettben Cilic 2:2 után kettős brékelőnybe került és viszonylag könnyen nyert. Murray ekkor még sokat hibázott, játéka a második játszmára viszont jelentősen feljavult.

2:2-ig megint fej-fej mellett haladtak, Murray került előbb brékelőnybe, a szett végéig megőrizte, 6:4-gyel egyenlített. A következő játszmában már sokkal hamarabb, a harmadik játékban elvette a horvát adogatását, de Cilic azonnal visszabrékelt.

3:3-nál megint két bréklabdája volt Murraynek, az elsőt hozta, csakúgy, mint az adogatását is, amellyel már a szettért fogadott, ezt még Cilic nyerte.

A horváton ekkor már érezhető volt a fáradtság, Roddickon kemény, ötszettes meccsen jutott túl, míg Murray lényegesen pihentebb volt, neki csak két és fél játszma kellett a megsérülő Nadal legyőzéséhez.

A negyedik szett Cilic-adogatógémmel kezdődött, utána szétesett a horvát játéka, már nem tudta befutni a labdákat, ziccereket vágott a hálóba, míg Murray lehetetlen szituációkat oldott meg sikeresen. Öt játékot nyert egymás után, 5:1-nél már a döntőért fogadott. Ezt még - ha nehezen is - hozta Cilic. A horvát már lépni is alig tudott, Murray könnyedén kiszerválta a meccset, 47. GS-győzelmét aratva várhatja a Federer-Tsonga meccset és a vasárnapi döntőt.

Murray a 2008-as US Open után másodszor készülhet Grand Slam-döntőre, Melbourne-ben ez az eddigi legjobb eredménye, mint ahogy Cilicnek is, aki egyébként még soha nem jutott ilyen messzire GS-tornán.

  • 2010.01.28., 09:30 (kemény borítás)

    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    Férfi egyes Elődöntő, 126. meccs
    • 6
    • 4
    • 4
    • 2
    •  

    Marin Cilic (CRO)

    • 3
    • 6
    • 6
    • 6
    •  

    Andy Murray (GBR)

2012.04.16. Női tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Viktoria Azarenka (BLR) 8980 0 20
2. Marija Sarapova (RUS) 7930 0 16
3. Petra Kvitová (CZE) 7095 0 18
2012.04.16. Férfi tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Novak Djokovics (SRB) 12670 0 19
2. Rafael Nadal (ESP) 9215 0 19
3. Roger Federer (SUI) 8880 0 19

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől