Federer elődöntős Melbourne-ben

2010.01.27. 10:01 - Index

Szetthátrányból fordított Roger Federer Nyikolaj Davigyenko ellen, a svájci 12 gémet nyert egymás után és a 25. Grand Slam-elődöntőjére készülhet. A 156 percig tartó meccset 2:6, 6:3, 6:0, 7:5-re nyerte meg.

Bár az első játékot Roger Federer nyerte, Nyikolaj Davigyenko lendült bele jobban. Öt gémet nyert egymás után és nagyon gyorsan meglett a szettgyőzelem is. Az orosz sokkal pontosabban adogatott és lényegesen több nyerő ütése volt.

Davigyenko a második játszmában is jobban kezdett, brékkel 2:1-re, majd 3:2-re is vezetett. Ekkor valami történhetett, mert míg Federernek minden sikerült, addig Davigyenko rettenetesen sokat hibázott. A svájci világelső tizenkét gémet nyert egymás után, amivel előbb 6:3-ra megfordította a második szettet, majd 6:0-ra megnyerte a harmadikat.

A negyedik játszma harmadik játékát hozta hosszú idő után először Davigyenko, ráadásul fogadóelőnybe került és 3:3-nál érte utol Federert, aki aztán egy brékkel 5:4-re vezetett megint és a meccsért adogathatott, a labdája is meg volt hozzá, de Davigyenko visszabrékelt.

6:5-nél, egy újabb brékkel megint Federernek volt lehetősége a meccsért adogatni, ezúttal három meccslabdája volt, az elsőt be is ütötte. A 25. Grand Slam elődöntőjére készülhet, a Djokovics-Tsonga meccs győztese ellen folytatja.

Federer tizenharmadszor verte Davigyenkot és visszavágott az idei, dohai vereségért.

  • 2010.01.27., 04:00 (kemény borítás)

    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    Férfi egyes Negyeddöntő, 121. meccs
    • 2
    • 6
    • 6
    • 7
    •  

    Roger Federer (SUI)

    • 6
    • 3
    • 0
    • 5
    •  

    Nyikolaj Davigyenko (RUS)

2012.04.16. Női tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Viktoria Azarenka (BLR) 8980 0 20
2. Marija Sarapova (RUS) 7930 0 16
3. Petra Kvitová (CZE) 7095 0 18
2012.04.16. Férfi tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Novak Djokovics (SRB) 12670 0 19
2. Rafael Nadal (ESP) 9215 0 19
3. Roger Federer (SUI) 8880 0 19

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől