Agassi szerint lassan vége a Federer-Nadal érának

2009.10.15. 12:57 - MTI

Andre Agassi szerint Roger Federer és Rafael Nadal uralkodása a végéhez közeledik a férfi teniszben, s ő a brit Andy Murrayt tartja a legesélyesebbnek arra, hogy a helyükbe lépjen.

„Valószínűleg őrségváltás előtt állunk. A két nagyágyú mellett egyre több siker jut Novak Djokovicsnak, Murraynak és Juan Martin Del Potrónak” – mondta egy hongkongi újságíróknak adott telefoninterjúban Las Vegasból Agassi, aki október 25-én bemutató mérkőzésen csap össze Makaón régi riválisával, Pete Samprasszel.

Nadal sérülésektől szenved azóta, hogy nagy meglepetésre már a nyolcaddöntőben kiesett májusban, a Roland Garroson, Federer pedig ugyan nyert idén Párizsban és Wimbledonban - utóbbi sikerével megdöntötte Sampras Grand Slam-rekordját, s immár 15 diadalnál jár -, a folytatásban azonban nem sikerült megvédenie címét a US Openen, mivel a fináléban kikapott a 21 éves, argentin Del Potrótól. A 2008-as Australian Open óta a New York-i volt az első GS-viadal, amelyet nem Nadal vagy Federer nyert. Agassi - aki pályafutása során összesen 60 tornát nyert, köztük nyolc Grand Slamet - úgy véli, hogy a 28 éves svájcinak még van esélye további különleges dolgok megvalósítására, de az idő nem neki dolgozik. Nadallal kapcsolatban ugyanakkor annak az aggodalmának adott hangot, hogy a sérülése krónikus lehet. „Valószínűleg egész pályafutása során bajlódni fog a térdével” – mondta.

A jövőről szólva úgy fogalmazott: ő a 22 éves Murrayt tartja a legesélyesebbnek arra, hogy a következő évek meghatározó figurája legyen a férfi teniszben annak ellenére, hogy a világranglista jelenlegi harmadik helyezettje eddig még nem nyert GS-tornát. „Ő a fiatalok közül a legtehetségesebb. A játékában benne van, hogy bárki ellen, bármilyen borításon képes nyerni” – fogalmazott Agassi. (MTI)

2012.04.16. Női tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Viktoria Azarenka (BLR) 8980 0 20
2. Marija Sarapova (RUS) 7930 0 16
3. Petra Kvitová (CZE) 7095 0 18
2012.04.16. Férfi tenisz ranglista
H   Pontszám Vált. T
Teljes tabella
1. Novak Djokovics (SRB) 12670 0 19
2. Rafael Nadal (ESP) 9215 0 19
3. Roger Federer (SUI) 8880 0 19

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől