Szokatlan ötvenezer ember előtt síelni
2012.01.28. 19:59 - Fehér János
Tizenkilenc év után ismét indult magyar versenyző az alpesi sí világkupában. Farkas Norbertnek ugyan nem sikerült befejeznie a keddi schladmingi szlalomfutamot, de így is óriási élménnyel és sok tapasztalattal gazdagodott a legjobb magyar férfi síelő, aki saját jogán szeretne kijutni a 2014-es szocsi téli olimpiára.
Utoljára 1993-ban, Bónis Attila indult világkupában, azóta többen is versenyezhettek volna, de senki nem élt a kvótával, amelyeket a világranglistán jegyzett pontok alapján osztanak. Farkas úgy érezte, kell próbálnia magát a világkupában is. Felnőtt vb-ről már volt tapasztalata, 2011-ben óriás-műlesiklásban indult. Legnagyobb eredményét az 2009-es vb-n érte el, az ifjúsági B kategóriában második lett.
Akkora élményt mégsem élt át korábban, mint a schladmingi világkupán. „Óriási volt a hangulat, már a pályabejáráskor tízezer ember között síeltünk, a versenyre pedig közel ötvenezren jöttek ki. Már rögtön a startnál két-háromezer ember őrjöngött, kicsit szokatlan volt. Egy magyar versenyen szinte csak az edzők és a hozzátartozók állnak a pálya mellett.”
A pályabejáráson is meglepődött, az előzetesen beharangozotthoz képest könnyebbnek ítélte azt. Sehol sem találkozott az ígért „szürke jéggel”. Miután leért, azt is elkészítették, száz pályamunkás locsolta fel a pályát, és a rajtra a hóra fagyott víz már egy gyors és nehéz pályát eredményezett.
Farkas 76-os rajtszámmal az utolsók között indult, az addigra erősen lesíelt jeges havon. „Az első három kaput jól vettem, kezdtem megszokni a pályát, korábban még sohasem mentem ilyen preparált havon, a meredek részen aztán kihagytam egy kaput. Szerettem volna lejönni, és néhány embert megelőzni, de a szlalomban ez benne van. Tapasztalatszerzésnek így is jó volt, jövőre itt fogják rendezni a világbajnokságot, és az már az olimpia miatt is számít.”
Farkas nem pihent sokat, egyből a Murauban rendezett junior magyar bajnokságra utazott, az óriás-műlesiklás viszont nem jött össze. A második futamban elesett, és eltörte a kézfejét. Az osztrák orvosok hat-nyolc hét gipszet mondtak, de reméli, a jövő hét végén, könnyített gipsszel már újra elkezdhet a havon technikázni. A márciusi felnőtt magyar bajnokságon már nyerni szeretne.
A még nem húsz éves versenyző már több mint 15 éve síel. Négyévesen szülei magukkal vitték egy szlovák síterepre. Később hobbiversenyeken indult, elkapta a versenyláz, a dobogós helyezések azt mutatták, van tehetsége a sporthoz, így nyolcévesen már egyesületben, tudatosan készült. Serdülőként korosztályos Világkupákon indult, évente 50-60 napot tudott havon tölteni. Ma már legalább annyit, 150 napot tud síelni, mint a sportág menői. Legtöbbször Ausztriában csúszik, itthon életében jó ha kétszer síelt.
Bár az alpesi sí téli sport, a szezon már júniusban kezdődik. „Májusban még pihen az agy és a test, de utána indul az alapozás, az erőnléti edzés, ami nálunk legalább annyira hangsúlyos, mint a technikázás.” Hetente akár 12 edzése is van, nyáron havi kétszer négy-öt napot síel csak, magasan található gleccsereken. Augusztus végétől azán egyre többet tölt havon, a technikázás kap egyre nagyobb hangsúlyt.
A fizikai felkészítést a Miklós Editet is edző Zakariás Zsolt irányítja, a speciális erősítések mellett görkorcsolyás állóképességi edzéseket is előír. Farkas a nagy sínemzetek által már kipróbált programot követi. Síedzéseit az osztrák Armin Brunner irányítja, Farkas két szlovák klasszissal, a Zampa testvérekkel, Adammal és Andreasszal készül, előbbi a világ legjobb ötven síelője közé tartozik . „Mind technikailag, mind mentálisan elég sokat lehet tőlük tanulni, nagyon jó velük edzeni.”
Legfőbb célja, hogy saját jogán kijusson a 2014-es szocsi téli olimpiára, ehhez a világranglista legjobb ötszáz versenyzője közé kell kerülnie. Már a 2010-es vancouveri játékokra is eséllyel készült, de egy sérülés miatt kiesett a magyar válogatósorozatból. Leginkább a szlalom fekszik neki, de az óriás-műlesiklásban is sikeres lehet.

Kommentek
2012.01.28 20:10:54Dömen
Miklós Edit a magyar női sísport első világkupa pontját szerezte tegnap. Egy szót sem találtam erről az indexen. Helyette van ez. Miért?
2012.01.28 20:12:53Anaximandrosz
[link]
2012.01.28 20:17:13wise01
"Dömen"
Ezen az oldalon a kapcsolódó anyagoknál van a keresett cikk !!!
Üdv.
2012.01.28 20:31:47Dömen
bocs....
2012.01.28 21:02:53létezőnick
"így nyolcévesen már egyesületben, tudatosan készült. Serdülőként korosztályos Világkupákon indult, évente 50-60 napot tudott havon tölteni."
Hiányolom az egyesület megnevezését. Bazi nehéz magyarországon egyesület lenni, ha nem focista vagy, akkor az újságírók sem ismerik már a csapatodat.
Ha pedig nem ismerik, nem is írnak róla, ha pedig nem írnak róla, akkor a szponzorszerzés is erősen lehetetlen.
Ennyit megérdemelne bármilyen klub, hogy egy ilyen cikkben legalább apróbetűben megemlítik.
2012.01.28 21:30:36Zsuzsi4
Nevelőegyeset a Freestyle Sc, most Rozmaring.
2012.01.28 22:16:34butus, a Magyar Köztársaság állampolgára
Senkit sem zavar, hogy a főoldalon lévő címben a szó serrend rendkivül zavaró és magyartalan?
2012.01.28 22:19:48butus, a Magyar Köztársaság állampolgára
Az említett szerencsétlen rész:
"Farkas Norbert 19 után év az első magyar,"
2012.01.28 22:42:07Kengyelfutó Gyalogkakukk
@2012.01.28 22:19:48butus, a Magyar Köztársaság állampolgára
odáig valószínűleg már senki nem jut el rajtad kívül - cím és kattintás :)
2012.01.28 22:43:56Jules_B
Eredmény lista:
[link]
2012.01.28 23:15:35Mundr
Ez tényleg csak 1-2 szó amit Editről írtatok. Ma is jól ment a pálya első felében, aztán visszesett picit (talán a romló pályának is köszönhetően), így nem lett újra pontszerző. Holnap viszont tuti összejön megint ha nem esik ki.
2012.01.29 11:06:58skihaennem
Arról kellene beszélni, milyen jók voltak az ifjúsági versenyzők az Ifjúsági olimpián, na meg Miklós Edit teljesítményéről. Ezek főcímet érdemelnének. Férfi világkupán bárki indulhat hasonló eséllyel.
2012.01.29 13:39:36Dave985
Interjú Farkas Norbival:
[link]