Pljuscsenko nem korcsolyázhat Szocsiban

2010.08.24. 10:38 - MTI

Nem állhat rajthoz a hazai jégen, Szocsiban rendezendő 2014-es téli olimpián Jevgenyij Pljuscsenko, az oroszok olimpiai bajnok műkorcsolyázója.

Az eltiltást a nemzetközi szövetség (ISU) rótta ki rá azután, hogy Pljuscsenko az orosz szövetség engedélye nélkül indult különböző pénzdíjas viadalokon. Mindezt az után, hogy a márciusi világbajnokságtól ugyanakkor visszalépett sérülésre hivatkozva.

Az ISU júniusban tiltotta el a 2006-ban olimpiai arany-, és kétszeres olimpiai ezüstérmes, és háromszoros világbajnok műkorcsolyázót, akinek három hét állt a rendelkezésére, hogy fellebbezzen a fegyelmi határozat ellen.

Ezt nem tette meg, s az ISU hétfőn hivatalossá emelte az eltiltásáról szóló döntést. Ami azt is jelenti, hogy az ISU-hoz tartozó versenyeken, így Szocsiban, a következő téli olimpián sem indulhat az oroszok 28 éves klasszis sportolója, aki 3 esztendei kihagyás után részt vett az idén februárban rendezett vancouveri téli játékokon, ahol ezüstérmesként végzett.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől