Jégen lagzizna a kínai műkorcsolyázó páros

2010.07.23. 07:06 - MTI

Gálával egybekötött lagzit szeretne tartani augusztusban a februári, vancouveri téli olimpián aranyérmet szerzett Sen Hszüe, Csao Hung-po kínai műkorcsolyázó páros, akik hivatalosan már három éve házasok.

Csao a 2007-es világbajnoki cím után kérte meg Sen kezét, s röviddel ezután meg is tartották a polgári ceremóniát, a kínai hagyományoknak megfelelő lagzira azonban eddig nem került sor.

„Egy fantasztikus műkorcsolyagálával egybekötött ünneplést képzeltünk el, ezzel szeretnénk meghálálni a barátaink és a szurkolóink támogatását” - mondta Csao.

A tervek szerint a Művészet a jégen elnevezésű eseményen az olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyij Pljuscsenko és Alekszej Jagugyin mellett a világbajnok svájci Stephane Lambiel, valamint az amerikai Johnny Weir és a japán Aszada Mao is korcsolyázik majd. A 31 éves Sen és 36 esztendős párja a 2007-ben megszerzett harmadik vb-cím után visszavonult, de a 2009/10-es idényre visszatért, a vancouveri ötkarikás játékokon pedig megtörte a 46 éve tartó szovjet-orosz hegemóniát, s Kína első olimpiai aranyérmét nyerte páros műkorcsolyában.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől