Elutaztak a magyar műkorcsolyázók Vancouverbe

| 2010.02.09. 10:41 - MTI

Kedden reggel elutaztak a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpiára a magyar műkorcsolyázók, Sebestyén Júlia és a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim jégtáncpáros.

A 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén a mob.hu-nak elmondta, számára nagyon fontos, hogy immár a negyedik ötkarikás eseményére utazhat.

„A célom az, hogy az olimpia minden percét élvezzem. Helyezéstől függetlenül maximálisan elégedett leszek, ha sikerül két tökéletes programot futnom” - mondta a világranglista kilencedik helyén álló műkorcsolyázó.

A nők rövidprogramjára február 24-én, magyar idő szerint éjjel 1:30 órakor kerül sor, a kűröket pedig két nappal később, pénteken hajnali kettőkor futják.

Hoffmann és Zavozin elárulták, hogy megérkezésüket követően tíz napig edzenek, s nagyon várják már a jövő szombati, számukra első versenynapot, amikor a kötelező programokkal megkezdődik a jégtáncosok viadala.

„Szeretnénk nagyon jól korcsolyázni, és bekerülni az első 10-15 helyezett közé” - mondta Hoffmann.

Az olimpián szereplő 16 magyar sportoló közül a legtöbben, 11-en a múlt pénteken indultak Kanadába, míg a sífutó Tagscherer Zoltán Calgaryból utazott át, ahol betegsége miatt végül is nem tudott rajthoz állni a játékokat megelőző utolsó Világkupa-futamon. Az alpesi síző Döme Zsófia Franciaországból érkezik, azt követően, hogy részt vett az ifjúsági világbajnokságon.

A magyarok közül elsőként a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók, Knoch Viktor és Darázs Péter állnak rajthoz az első versenynapon, az 1500 méteres számban.

Kommentek

  • 2010.02.09 14:41:48nyomasek_bobo

    Az első napon megtekinthető még egy világrekord kísérlet is, az 1500 méteres szán.

    (vagy nem)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Bookline

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés