HIRDETÉS

Átvették formaruháikat a téli olimpikonok

| 2010.01.27. 21:33 - Index/MTI

A legnépesebb vancouveri magyar különítmény, a rövidpályás gyorskorcsolyázók mellett a műkorcsolyázók és az alpesi sízők is átvették hivatalos olimpiai sportfelszerelésüket szerdán, a budapesti SYMA Csarnokban.

"Nagyon tetszik fehér-piros" - mondta széles mosollyal Zavozin Maxim. Az oroszként született, de Amerikában nevelkedett jégtáncos hétfőn tette a magyar állampolgári esküt, szerdán pedig már át is vehette magyar szerelését, amelyben a vancouveri téli olimpián feszíthet majd.

02
Fotók: Huszti István

Szerdától három napon keresztül vehetik át a téli olimpikonok és a küldöttség többi tagjai az egyenszerelésket a SYMA Csarnokban, így Zavozinnal ott volt párja, Hoffmann Nóra is, valamint a negyedik olimpiájára készülő 2004-es műkorcsolya Európa-bajnok, Sebestyén Júlia is. Ott voltak a alpesi sízők, Bene Márton és Berecz Anna, illetve edzők, sportvezetők is.

03

A legnagyobb csapatot a rövidpályás gyorskorcsolyázók alkották, ők heten lesznek Vancouverben. A férfiaknál ketten, Darázs Péter és a Torinóban ötödikként végzett Knoch Viktor, a lányoknál Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, a 2006-ban negyedikként végzett Huszár Erika, Keszler Andrea és Lajtos Szandra indulhat. Darázs István, a csapat vezetője elmondta, hogy a formaruhák átvétele után a versenyzők a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) irodájában teljesítették az indulás előtti utolsó hivatalos kötelezettségüket, aláírták a részvételi- és a doppingnyilatkozatot.

A short trackesek, illetve a sízők február 5-én, pénteken hajnalban, a SYMA Csarnoknál találkoznak, innen indulnak kisbusszal Bécsbe. Az osztrák fővárosból repülnek Torontóba, majd onnan egy kanadai járattal Vanocuverbe. Az utazás közel huszonnégy órás lesz. A műkorcsolyázók február 9-én indulnak.

04

A február 12-én (magyar idő szerint február 13-án hajnalban) kezdődő vancouveri olimpián az első versenybe szálló magyarok a rövidpályás gyorskorcsolyázók lesznek, programjuk február 14-én, vasárnap, magyar idő szerint hajnali kettőkor a férfiak 1500 méteres versenyével kezdődik.

Kommentek

  • 2010.01.27 23:33:37Mylady

    remélem, a szokásosnál szebbek a ruhák...

  • 2010.01.28 02:21:15KARANTÉN

    A fehér piros végül is szerepel a magyar az orosz, sőt még az amerikai zászlóban is:)
    Sebaj fiú, hajrá :)

  • 2010.01.28 02:27:05Aske4

    Ki a leányzó az első képen?

  • 2010.01.28 06:14:40postabelyeg

    Hány éremre lehet számítani?

  • 2010.01.28 07:26:16Zold Bakony

    Haggyadazt Tibi. Bugatva van.

  • 2010.01.28 07:49:14Csepregi J. Botond

    postabelyeg: reálisan nullára. a short trackben minden benne van,de botorság lenne tőlük elvárni bármit.

  • 2010.01.28 08:03:04lüke

    7 short trackes, 3 műkoris, s talán 3-4 siző.
    Max 14.
    Szeretném tudni hányan vannak a szakvezetők?S Lochmayer et. is megy-e?

  • 2010.01.28 08:12:09QpaQ

    Aske4: a leányzó az első képen Heidum Bernadett.
    postabelyeg: éremre? 1-re sem sajnos, de ne legyen igazam!
    lüke: (sajnos) a szakvezetők természetesen többen mint a versenyzők :)

  • 2010.01.28 11:53:01manor

    @Csepregi J. Botond
    Nem látom Tóth Ágota nevét. Mit lehet tudni róla?

  • 2010.01.28 14:44:45Nödön

    jó, hogy ez a cikk a ruhákról szól, amikből aztán semmi sem látszik. Minek vittek fotóst egyáltalán?

  • 2010.01.29 08:21:12miki \'bá

    Tóth Ágota miért nincs itt:

    Olimpiai kvalifikációs idő: 4:15:00

    Ágota 2009 novemberi ideje: 4:23:??

    Ágota 2010 januári EB ideje:

    3000 m: 1. Martina Sábliková (cseh) 4:03.09 perc., 2. Ireen Wüst (holland) 4:08.40, 3. Stephanie Beckert (német) 4:08.76,

    26. Tóth Ágota 4:46.73

    Sajnos a két hónap kanadai, az EB-re felkészítő edzőtáborozás után lényegesen gyengébben szerepelt! Ezt lehet tudni! De érteni....?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Bookline

OnGo beszámolók

  • Mesés gyöngyszem - Őrség
    Mesés gyöngyszem - Őrség Fedezd fel ezt az eldugott vidéket egy őszi kirándulás alkalmával - íme egy kis kedvcsináló
  • San Marino kicsiny világa
    San Marino kicsiny világa Hihetetlen szép panoráma jutott az ittlakóknak. Csatlakozva daci írásához, valószínűleg nem lenne oly nagy szám San Marino, ha nem lenne törpeállam.
  • Japán tájak
    Japán tájak Egy kis ízelítő egy kevesek által ismert világból
hirdetés