Pechstein nem indulhat az olimpián

2010.01.26. 14:18 - MTI

Nem vehet részt a vancouveri téli olimpián a doppingvétség miatt két évre eltiltott gyorskorcsolyázó Claudia Pechstein, miután elutasította felmentésére irányuló beadványát a svájci szövetségi bíróság.

Az ötszörös olimpiai, hatszoros világbajnok német versenyzőt a sportág nemzetközi szövetsége (ISU) kétéves eltiltással sújtotta a nyáron annak nyomán, hogy vörösvértest-állománya kiugróan magas értéket mutatott több korábbi tesztelés alkalmával. Az ISU döntését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) november 25-én helybenhagyta, Pechstein azonban a svájci szövetségi bíróságnál fellebbezett. Ott első lépésben, decemberben csak arról döntöttek, hogy a sportoló megkísérelheti kiharcolni a február 12-én kezdődő játékokon való részvételi jogot.

A 37 éves Pechstein ennek nyomán decemberben részt vett a Salt Lake City-ben rendezett Világkupán, de 3000 méteren elért 13. helyével nem sikerült az előírt szintet teljesítenie. Ennek ellenére a német szövetség (DESG) számolt vele, mégpedig az üldözéses csapatversenyben, ezért a múlt héten a játékokra nevezhetők között őt is szerepeltette azon a listán, amelyet a helyi olimpiai bizottsághoz (DOSB) juttatott el.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől