Mégsem törte karját Lindsey Vonn
2009.12.28. 15:03 - Csepregi J. Botond
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem törte el alkarját több helyen Lindsey Vonn. Az amerikai sízőnő a lienzi óriás-műlesikló Világkupa-futamon bukott, kezén zúzódást szenvedett, ami feltehetően nem befolyásolja februári olimpiai indulását.
Meglehetősen ellentmondásosra sikeredett az alpesi sí Világkupában vezető és címvédő Lindsey Vonn hétfői balesetének utóélete. A mind az öt olimpiai számban éremesélyesnek számító amerikai sízőnő a lienzi óriás-műlesiklás első futamában esett nagyot.
A bukás után még felállt, majd lesiklott a pálya aljára. "Nagyon fáj a kezem. Nem tudom, mi történt, azt hiszem eltörött" - mondta az összetett Vk-ban most is vezető Vonn, miközben beszállt a mentőbe.
Néhány órával később az amerikai az osztrák tévé, az ORF adásában maga számolt be a vizsagálatok eredményéről, amelyek ekkor még törést mutattak. A sízőnő alkarjában több kisebb csont törött el, a csuklójánál pedig egy jelentős vérömleny keletkezett. Vonn azt mondta, egyelőre fogalma sincs, mennyi időt kell majd kihagynia, annyi biztos, hogy azonnal elmegy egy kézspecialistához.
Aztán kiderült, mégsem törött el semmi a kezében, csak zúzódásról és vérömlenyről van szó. Egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia Vonn-nak, de a sérülés korántsem olyan súlyos, amilyennek elsőre tűnt.
Egészségesen az olimpiai síversenyek egyik legnagyobb sztárja lehet, mivel mind az öt számban éremesélyesnek tartják. A korábban a gyors műfajokban erős amerikai ugyanis most már a technikai számokban is nagyon jól teljesít.
A kétszeres világbajnoknak az olimpiákkal eddig nem volt szerencséje. 2002-ben, tizenhét évesen a kombinációban szerzett hatodik hely volt a legjobb eredménye. Négy évvel később, Torinóban edzésen bukott akkorát, hogy azt lehetett hinni, nagy a baj. Két nappal később - csipőjében óriási fájdalmakkal - azonban rajthoz állt és nyolcadik lett a lesiklásban. Ezért érmet ugyan nem kapott, de hazája olimpiai bizottsága kitüntette elszántságáért.
A lienzi Vk-futamot a német Katrin Hölzl nyerte az olasz Manuela Mölgg és a francia Tania Barioz előtt.

Kommentek
2009.12.28 16:14:47HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA
kár érte
2009.12.28 16:22:11♥pöcegödör♥
Porig vagyok alázva, az én nick nevem kutyafüle hozzád képest :)))
2009.12.28 16:38:21brown_h
Valójában a linzi kórház orvosa (Eduard Sporer) azt mondta, hogy nem egy klasszikus törés, de eléggé fáj, és ha jobban érzi magát, akkor akár már a holnapi szlalomban is indulhat Vonn. Forrás: ORF és Reuters
2009.12.28 16:40:40kozmopolis
A friss hírek szerint bőár komolyan sérült, nem törött a keze, és megfelelő kötéssel akár holnap is versenyezhetne. Szerintem árnyaljátok a cikket.
2009.12.28 16:44:39NaNeMá'
Ill'en jóóóó csajki'nt ekkorát esni. Tündérkém, csók neked, gyógyulgassss :-)
2009.12.28 16:47:16Igaz Juhász
És ha elfertőződik, és emiatt tőből kell levágni a lábát?? :-))
Hogy hogyan? Magyar orvosok kezelik pl... :-))
2009.12.28 17:00:10Közöd??
blokkolnám
2009.12.28 17:06:20Kynsi
Pech de volt már része hasonlóból tavaly is (pezsgősüveggel szépen felhasított új) a vk megnyerte akkor is szerintem az olimpiára legkésöbb összekaparják, de reméljük elötte is rendben lesz.
2009.12.28 17:08:23Hozzászólok
Nagy kár lenne,de szerintem "öszzefoltozzák".
2009.12.28 17:11:58Kynsi
amugy meg :"According to U.S. Ski Team Medical Director Richard Quincy, Vonn was evaluated at a local hospital where both x-rays and an MRI showed no fractures, only a bone bruise. Her arm will be placed in a splint. It is possible she could ski in Tuesday's slalom.(googli hírek)"
angolul nem tudók kedvéért, MRI és röntgen sem mutatott törést (csk zuzódást) a keddi szlalomnál akár indulhat is.
2009.12.28 17:12:04Aloysius
Magyar orvosok kezelik pl?
Mekkora egy kretén vagy jézusom.Fogalmad sincs hogy pl amerikában vagy angliában ezerszer gyakoribbak a szeptikus szövődmények mert nem használnak annyi antibiot mint itthon ami egyrészt egy okos antibiotikumpolitika másrészt pedig mert nem ér annyit a beteg(mert bizony egyes antibiotikumok elképesztően drágák).De ez nem is fontos.Egyszerűen gyűlölöm hogy azokat az embereket bántják akik az életüket arra áldozták hogy az ilyen nyomorultakon segítsenek mint te.Bezzeg ha valami bajod van nyüszítve rohansz orvoshoz.És mégvalami ha nem tetszik csináld végig csak hat év egyetem majd rezidens és szakorvosképzés rengeteg küzdelemmel.Csináld végig ha tudod te idióta aztán pofázz.
2009.12.28 18:13:04HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA
nem kicsit vagytok szánalmasak, kár hogy nincs valami ignore gomb amivel az ilyen mentálisan kihívással küszködőket ki lehetne szűrni...
2009.12.28 18:16:14eeepunk
http://www.youtube.com/watch?v=BuBPjWMiT_M
2009.12.28 19:49:02Igaz Juhász
2009.12.28 17:12:04Aloysius
Magyar orvosok kezelik pl?
Mekkora egy kretén vagy jézusom.Fogalmad sincs hogy pl amerikában vagy angliában ezerszer gyakoribbak a szeptikus szövődmények mert nem használnak annyi antibiot mint itthon ami egyrészt egy okos antibiotikumpolitika másrészt pedig mert nem ér annyit a beteg(mert bizony egyes antibiotikumok elképesztően drágák).De ez nem is fontos.Egyszerűen gyűlölöm hogy azokat az embereket bántják akik az életüket arra áldozták hogy az ilyen nyomorultakon segítsenek mint te.Bezzeg ha valami bajod van nyüszítve rohansz orvoshoz.És mégvalami ha nem tetszik csináld végig csak hat év egyetem majd rezidens és szakorvosképzés rengeteg küzdelemmel.Csináld végig ha tudod te idióta aztán pofázz
Akkor ezt is, köcsög sport béla!!!!!!!!!!
2009.12.28 19:54:32Dave985
A mai versenyről készült bővebb beszámolónkat itt lehet olvasni:
http://siparadicsom.blog.hu/
Örülök, hogy Lindsey jobban van!