Szovjet logó a 2014-es szocsi olimpiának
| 2009.12.02. 10:53 - Csepregi J. Botond
Bemutatták a 2014-es szocsi téli játékok logóját, ami az orosz szervezők szerint a történelem első digitális-multimédiás olimpiájának méltó jelképe, a brit ellenhangok szerint viszont unalmas és leginkább szovjet.
"Úgy hisszük, történelmi nap a mai Oroszország és a téli sportok számára is. A 2014-es szocsi olimpia mindig is kapu akart lenni a jövőre és az új logónk minden eddiginél jobban demonstrálja ezt az elkötelezettséget" - jelentette ki Dmitrij Csernyisenko, a szervezőbizottság elnöke a keddi bemutatáson.
Az új szimbólumot azonban nem az 1528 nap múlva esedékes játékok helyszínén leplezték le, hanem a múlt jelképének is tekinthető moszkvai Vörös téren egy exkluzív, zárt körű, még a sajtó számára is korlátozottan hozzáférhető partin. Az ünnepséget elvileg hétfőre tervezték, de a pénteki, Nyevszkij expresszvonat elleni terrortámadás miatt egy nappal elhalasztották.
Az oroszok azért tartják különlegesnek az új logót, mert első olyan, amelyben a játékok hivatalos honlapjának a címe szerepel. A szervezők szerint ettől digitális, a nemzetek és a szurkolók közötti párbeszédet közvetíti és az mai Oroszország ikonikus szimbóluma is egyben. A hivatalos oldal cikke szerint az embléma a valaha volt leginnovatívabb és leginspirálóbb olimpia méltó jelképe.
Azonban a kritikusok lehúzták az első pillantásra valóban nehezen értelmezhető logót.
"A 2014-es téli olimpia logója a valaha volt legunalmasabb" - mondott gyors ítéletet a morethanthegames.co.uk. A brit Sportsbeat sporthírügynökség oldala szerint a jelkép olyan, mintha valaki alapszintű Photshop-tudással húsz perc alatt gányolta volna össze. Az oldal már alternatívákat is kínált, ezek szerepelnek is a galériánkban.
A brandrepublic.com marketingszájton megszólaló vezető brit dizájner szakértők is inkább negatívan reagáltak a bemutatásra.
"Nem gondolom, hogy az url szerepeltetése a logóban fogható lenne egy áttörő orvosi felfedezéshez és azt sem hiszem, hogy ez egyedül az történelem első digitális-multimédiás játékaivá változtatná a szocsi olimpiát - jelentette ki Richard Morris. Az Identica ügyvezetője szerint a szervezők azzal is túldimenzionálták az alkalmat, hogy többoldalnyi szövegben próbálják elmagyarázni a logó jelentését. - Ez simán egy jó, logikus ötlet. Legalább mindenki tudni fogja, hogy Szocsi Oroszországban van. Ennyi."
"Egyáltalán nem vagyok híve a londoni logónak, így nagy megkönnyebbülés, hogy ez visszahozza valamennyire a letisztultságot - így Fred Burt a Siegel+Gale London ügyvezetője, aki kiemelte, üzleti szempontból fontos, hogy kis méretben és más logók mellett kifejezetten jól fog mutatni a szocsi embléma. - Azonban azt is tudni kell, hogy egy logó nem teremti meg a brandet. Én például már el is felejtettem a pekingi logót."
"Elsőre úgy tűnik, van ott valami szöveg az olimpiai karikák mellett. Aztán feltűnik az érdekes szimmetria. Harmadik pillantásra meg kiderül, hogy amit eddig Sochi Zoiy-nak olvastam, valójában Sochi 2014" - mondott ítéletet David Harris, a Wundermann kreatív igazgatója. Szerinte a zagyva londoni emblémát van miért szidni, de legalább átütő próbált lenni, nem úgy mint az oroszoké.
A Figtree igazgatója, Simon Myers mondta ki a leglesújtóbb véleményt. "Ez nem 'Kapu a jövőre', ahogy az olimpia jelmondata állítja, hanem sokkal inkább 'Vissza a jövőbe a hősies szovjet múlt útján'. Férfias, hideg és birodalmi, a retrós jellegével sokkal inkább a 70-es évek szovjet világára emlékeztet, mint a mostani Orszországra."




Kommentek
2009.12.02 11:16:20gordi
ezdeszar. mondjuk magyarorszagon ezert tuti kiadnanak 12 millardot valami marketing cegnek. Gondolom a ruszkiknal is ez tortent...
2009.12.02 11:23:56pizsama
Hát ez olyan semmilyen! Az előző jobb volt, bár az sem az igazi.
2009.12.02 11:30:02=Daniken=
a 3-as verzió szerintem jó is lenne.
2009.12.02 11:31:47Mirrmurr
Nem rossz ez, bár lehetne a Sochi nagy kezdőbetűvel. A 14 és 'hi' tagok szimmetriája meg tök jó.
2009.12.02 11:40:23Zizi6785
NAGYON SZAR!
Szerintem bárki jobbat csinálna az itt jelenlévők közül.
Az utolsó, a Grúz háborús nagyon kemény, de az a legjobb!
2009.12.02 11:40:42vasziljevics
én igazán nem értem, hogy az angolok megint milyen jogon pofáznak bele abba, hogy mások milyen logót csinálnak az olimpiájuknak? roppant idegesítő, hogy ők mindig mindenhez jobban értenek, mert ők angolok. a felfuvalkodott jó édes anyukájukat, azt...
2009.12.02 11:41:30Zizi6785
Nekem egyáltalán nem jött le a 2014, ha nem nem olvasom el a cikket, akkor sosem tudom meg.
2009.12.02 11:41:59grimbusz
És hol marad Misa mackó?
2009.12.02 11:43:39Zizi6785
vasziljevics: A londoni olimpia miatt kérdezték elsősorban az angol szakértőket, akiknek a saját logójuk sem tetszik, ha végigolvasod. Nem vagy te egy kicsit elfogult?
2009.12.02 11:46:19_adri_
az utolsó a legjobb!!!!
2009.12.02 11:52:09biker_kolee
Zizi6785: Mit vársz tőle a neve alapján? :)
2009.12.02 11:53:03Omega Code
http://www.behance.net/Gallery/Sochi-2014-Winter-Olympics-Official-Logo-Bid/355269
2009.12.02 11:53:54biker_kolee
Amúgy meg nekem "átjön". És egész jó.
2009.12.02 11:57:16vasziljevics
Zizi6785: lehet, hogy elfogult vagyok. de egy más mentalitású alkotógárdától miért várnak olyan ötletet, ami az ő ízlésüket elégíti ki? olyan logót csinálnak maguknak az oroszok, amilyen nekik tetszik. mint ahogy az angolok is olyat, amilyen meg nekik. ennyi.
2009.12.02 12:06:56gitáros
Ami poros, az poros. Egy nemzetközi esemény alkalmából jobb lenne megfelelni a nemzetközi ízlésnek, különben cikivé válik a dolog. A ruszki "megye háromban" meg olyan szar, "szovjet" logókat használhatnak, amilyet csak akarnak.
2009.12.02 12:15:21bazsi86
nekem a grúz javaslat tetszik a legjobban.
Erre mondják hogy nagyon szovjet???
akkor mit mondanak arra amiben a csillag látható? az nem szovjet?
na mindegy.
részemről legyen a grúz javaslat a befutó :)
2009.12.02 12:25:22ampelmann
Gruz javaslat szerintem is respect, de az mas kategoria.
Ez szerintem jo, angolok valobam kussoljanak! nyomorult pokhendi bagázs!
2009.12.02 12:25:33pwpw
ki az a Zoly?:)
2009.12.02 12:27:18ampelmann
grimbusz! téli almot alszik Misa Macko :)
2009.12.02 12:36:19Kúrcsány Ferenc
A londonihoz képest ez a Mona Lisa.
2009.12.02 12:37:52reader613
sztem q jó ez a logo, nemigen volt a korábbiakban ambigram-utalás
2009.12.02 12:39:12Zsola777
Nem látok itt semmilyen szovjet stílust, sehol egy sarló vagy kalapács. Ja, csillag mint hópehely? TÉLI olimpia lesz, ugye? Ne legyetek már fóbiásak.
Az oroszok stílusa meg ilyen, ezen kár is csámcsogni.
2009.12.02 12:40:08szajmon hejj
a logotervezésnél kritérium az egyszerűség. figyelembe kell venni a heraldika, és a tipográfiai szabályait. mint kiadványszerkesztő azt tudom mondani, hogy ez a logo egészen magas szinten felel meg a fenti két tudomány követelményeinek. ami az oroszosságot illeti: oroszok tervezték, részben oroszoknak. aki csillagokat meg sávokat várt, az várjon ilyesfélét valahol máshol.
én adok rá egy ötöst.
2009.12.02 12:43:02gregibroki
Szerintem jó a szimmetria benne, de tényleg retro.
2009.12.02 13:17:36Daniel David
Ez mind szörnyen néz ki, ötlettelen, szovjet szemét.
A legjobb amit Omega Code 2009.12.02 11:53:03 linkelt. Lecserélhetnék erre.
2009.12.02 13:20:56Omega Code
szajmon hejj
Azert lassuk be az osszes variacio szar akarki akarmit mond.
A kiadvanyszerkezto meg nem "grafikus" de legfokepp nem "designer". Amiket te felsoroltal mar reg nem ervenyesek a szakmaban. Ebben az orszagban lehet azert tartunk ott ahol tartunk.
Az, hogy egy atlag embernek bejon tok alap, teljesen mas kreativ erzekkel van megaldva mint egy grafikus/designer aki azt mondja ha egy ilyet lat, hogy szar. Marpedig ezek kozul mind szar.
http://www.behance.net/Gallery/Sochi-2014-Winter-Olympics-Official-Logo-Bid/355269
ez viszont qrvajo!
ennyi a tortenet
2009.12.02 13:22:44Omega Code
hozzatennem ezt is oroszok csinaltak
http://transformerstudio.ru/
2009.12.02 13:29:04noir66
Nekem azért nem tetszik mert nem csak vörös és sárga, na meg hiányzik belőle a sarló és kalapács! :DDD
2009.12.02 13:31:47Eric_Cartman
a jégermeister-es a legjobb!
2009.12.02 13:33:22Eric_Cartman
ja bocs, az egy hirdetés csak.
2009.12.02 13:45:51Francescoli
Nem tudom, ki mennyi idős, emlékszik-e vagy sem a kötelező oroszra, de töredelmesen bevallom, hogy én csak a cikkből értettem meg, hogy amit cirill betűvel írott "Zojícs"-nak gondoltam (és fogalmam sem volt róla, vajon mi a túrót jelenthet...hacsak nem Szocsi orosz nevét?), az egy szám, és 2014.
egyébként szubjektív véleményem szerint simán gagyi. De nem gagyibb, mint azok a szakmai viták, amikor a szakemberek nekiállnak értelmezni/belemagyarázni.
Na mindegy: "Sándor vagyok... kérem kaccsojja ki!" :-)
2009.12.02 13:50:34t.o.d.
qrvajó a logó! teljesen kész vagyok tőle, okos egyszerű, rég láttam ilyen jót.
2009.12.02 13:59:15AczélGyuribácsi
Csepregi J. Botond!
Háromszor végigolvastam munkáját, hogy megtaláljam, hol is az a "szovjet" dolog...?
Ez nincs benne! Ön tehát már megint a blikkes hazugság oltárán áldozott!
Viszont kizárólagos módon elfogad néhány érdektelen netes oldalról kinyilatkoztató véleményt:
""A 2014-es téli olimpia logója a valaha volt legunalmasabb" - mondott gyors ítéletet a morethanthegames.co.uk."
"A brandrepublic.com marketingszájton megszólaló vezető brit dizájner szakértők "
"mondott ítéletet David Harris, a Wundermann kreatív igazgatója. "
"A Figtree igazgatója, Simon Myers mondta ki a leglesújtóbb véleményt. "Ez nem 'Kapu a jövőre', ahogy az olimpia jelmondata állítja, hanem sokkal inkább 'Vissza a jövőbe a hősies szovjet múlt útján'. "
Kik ezek?
Vagy csak azért idézett tőlük, hogy igazolja idióta mondandóját?
Miért foglalkozik újságírással?
2009.12.02 14:04:19Csepregi J. Botond
AczélGyuribácsi: köszönöm a hozzászólását, a nickhez méltó volt. Éppen tíz éve vagyok újságíró.
2009.12.02 14:06:01Csepregi J. Botond
Bocs, a miért helyett a mióta kérdésre válaszoltam. Azért vagyok újságíró, mert el kell tartanom a családomat.
2009.12.02 14:09:52PeDro
ez de szar! olyan, mintha az ottoro olimpia logoja lenne. dehat, mit vartunk a ruszki komcsiktol?
2009.12.02 14:10:01The Designer
Hmmm... hát én még kisgyerek voltam amikor még CCCP volt az országnév, de valahogy nekem is az jött elő, hogy régi, vaskalapos, atombiztos, randa, betondesign. Fúj!
Az tippelem, hogy a fő döntéshozók között volt pár ex-elvtárs!
- "Erros leggyen a figurátííva! Mint á Nnádj Órrossz Biroddálommmj!!! Da?"
Különben az oldalukon ( http://sochi2014.ru/eng.html ) található kis háromszöges design elég jó, és láthatóan elütt a betondesign-tól. Szerintem azt már nem látta/nem érdekelte az elvtársakat...
2009.12.02 14:11:30PeDro
a harmadik variacio viszont egesz jo...lenne.
2009.12.02 14:16:07hot little bitch
jaj de ostobák vagyunk már megint.
kedves nagypofájú laikus cikkíró és vizuálnyomor paraszt kommentelők:
mielőtt azt írjátok hogy alap PS tudással ez összedobható 20 perc alatt és hasonlók, tegyétek is meg. Nem lesz az ilyen garantálom.
Ez a logó lehet hogy unalmas, meg hogy retró, de szakmailag teljesen rendben van. Korrekt tervező munka eredménye és milliószor átgondoltabb és profibb mint az összedobott nevetséges csilivili szarok amik alternatívaként vannak aposztrofálva.
Ennek ellenére nekem nem tetszik ez a logó, de elismerem, hogy profi és van benne munka. Kicsit fogja már be a pofáját az aki kurvára nem ért hozzá... Köszönöm!
2009.12.02 14:17:02Omega Code
ez a meno!
http://colouroflife.files.wordpress.com/2008/08/19-moscow-1980.jpg
2009.12.02 14:22:11Csepregi J. Botond
hot little bitch: szart sem ér, hogy profi munka, ha az emberek hánynak egyet tőle. a kibaszott nagy szakmázástól lehet, h jobban érzed magad, dehát sajnos ezek a dolgok embereknek készülnek, itt is lejön, h nem tetszik nekik. az persze nem a szakmád, de ugye, én, mint cikkíró, a cikkben semmit sem állítottam magam, ráadásul olyan véleményt is közöltem, amely pozitív volt.
2009.12.02 14:25:47Omega Code
http://en.wikipedia.org/wiki/Category:Olympic_Games_logos
lehet mazsolazni vannak irto meno logok teli nyari vegyesen
2009.12.02 14:28:25ektoplazm
Unalmas betűtípus a logóban, unalmas az egész, nincs mit ezen szépíteni. Meg attól digitális áttörés hogy a logóban szerepel [dot]ru is. WTF? Ha online streamen lehetne végig követni az egész olimpiát, bármelyik sport eseményt minimum 720p-ben, na igen annak már tényleg volna valami köze a nagy digitalizáláshoz.
2009.12.02 14:34:25VacakBlogHu
A legtöbb logót tényleg csak pár perc összedobni Photoshoppal! Csak az tart sokáig ,míg kitalálják milyen legyen az a pár perc alatt összerakható valami. Engem igazából nem érdekel, valami mennyire művészi, meg tipográfiailag szuper, stb. Jó ránéznem vagy sem. Ez kicsit sántít nekem. Az angolokra meg csak legyinteni tudok...
2009.12.02 14:45:59juliusbond
Szerintem helyes, ha mindenkinek megvan a saját véleménye, teccik vagy sem. De fikázni nem kell. Az oroszok mások, mint mi, más elfojtásaik vannak.
Inkább viccből készítsen mindenki Photoshop-pal egy Budapest2020.hu logo-t. Aztán lehet egymás műveit kommentelni.
2009.12.02 14:52:17blackthorn
Éppen ma reggel láttam a Behance oldalán az oda tervezett logot. És megnyugodtam hogy ez lesz. És erre egy ilyet???
Már megbocsássanak az ittlévők akik magasztalják (akár hozzáértően akár nem) a cikkben szereplő logot, de tényleg egy kalap szar. Lassan 11 éve foglalkozom én is design-al, reklámgrafikával, és azért ennyi idő alatt láttam már sok mindent. Kialakult egy bizonyos fajta szépérzék az emberben. És persze emellett kialakult a hányinger különös előtörése minden alkalommal mikor ilyet látok.
Egyszerűen borzalom. Oroszokat nem szidom, mert láttam orosz alkotóktól olyat amit akár angol, akár magyar, akármilyen nemzet grafikusai megirigyelnének. De ezt nagyjából a "párttitkár unokaöccse két hetes fotosop tanfolyamon elsajátított tudása alapján művészien megszerkesztett" szarnak gondolom még mindig.
Ja és mégvalami hot little bitch kommentjére: Nagyon nincs ott szakmailag a logo.
2009.12.02 15:17:09Omega Code
ezek a logok irto cikik :D
2009.12.02 15:22:56Unbiased
Ennél sokkal érdekesebb kérdés az, hogy milyen lesz a rendezés.
2009.12.02 15:36:17petesejt
Csepregi J. Botond!
Az első hozzászólásából látszik, hogy az egyik legfontosabb dolog (is?) hiányzik Önből az újságírás műveléséhez: az alázat az olvasó felé. Legyen bárki is, bármilyen véleménnyel, hiába webkettő, ahol bátran visszaszólhat, a klasszikus érték mindig érték marad -- az Ön szakmájában is.
A második hozzászólásában még el is ismeri jelentős alulmotiváltságát. Ha pár szót is olvasott volna - ezt miért is feltételezném, mikor egy hozzászóló írását sem olvassa el figyelmesen - a motivációs szintekről, tudná, hogy a pénzért való munkavégzés a motiváció legalacsonyabb szintje. Ha már muszáj családot fenntartani - bár bölcsebb lenne ha megóvná a génjeitől a leszármazottainkat - számos szép más foglalkozást javasolnék Önnek.
Harmadik hozzászólásában pedig egyenesen szembeötlő az újságíráshoz nélkülözhetetlen intellektuális képességek hiánya. A szóhasználatán kívül sajnálatra méltó, hogy úgy nyilatkozik, mintha legalábbis mérvadó piackutatás állna Ön mögött. Egyúttal természetes valójában törnek felszínre szubjektív meglátásai, melyeket nagy tömegekre manifesztálva próbál nyomatékosítani. Engedje meg hogy megkérdezzem: Ön otthon is e stílusban szokott kiabálni a feleségével, amikor nem az Ön akarata érvényesül?
Végezetül az Önnek bizonyára fájdalmas meglátásaim enyhítésére álljon itt egy igaz jó tanács: a valódi alkotás (összeollózás helyett), s az önfejlesztés képessége Önnek is elhozhatja a békés erőt, valódi sikert, és nyugalmat, melyre oly mélyen áhítozik. És akkor meglátja, cseppet sem fogja frusztrálni holmi olimpiai logó!
T. Gábor
2009.12.02 15:49:59Cs
Szerintem is megleehtősen rosszul sikerült választás, voltak ott sokkal jobbak, pl nekem a 2. bejön. Kicsit cizelált, de azért még nincs túlbonyolítva. Jó ránézni.
Ez mitől ilyen internetes-multimédiás izé bizbasz? Mert ott van hogy tocska ru? Egyszerre túl egyszerű, szellős és túl zsúfolt, mintha két külön darabból lenne összeollózva.
2009.12.02 15:59:13Ainult Mina
csillagos hópihés
és vperjod rosszíja
2009.12.02 16:12:43Kivancsi
Digitalis???
Mi?
Az hogy gepeli a paraszt .ru-t?
Mikor feltalatak mar home-page vonalkodot!!
Nem tudom mi a pontos neve de ki kell rakni egy kockaba es telefonnal scanel-heto hip-hop fent is vagyunk a neten....
Na ezt eltudom kepzelni mint digitalis jovokep :):)
2009.12.02 16:35:38Androsz
Végig nem tudtam eldönteni, hogy erről a betűs logóról szólnak-e a bírálatok, vagy a csillagosról. Mert ez a betűs logó, hogy ebben mi szovjet a sok okostóninak, azt még elképzelni sem tudom. Ha nem .ru, hanem .jp lenne a végén, mondjuk, akkor menne a nyalás dupla nyelvcsapással, hogy milyen modern és kreatív. A sok okostóninak bármilyen logót odatehetnénk, lefogadom, hogy azokkal is elkezdenének szovjetezni. Ez valami hülye maradvány.
2009.12.02 17:14:03idelle
Csepregi J. Botond - "itt is lejön, h nem tetszik nekik."
az nem jelent semmit. Maon a web2 nem szinte mást sem jelent, mint a herótozást és mások leszarozását.
a marketingeseknek azt tudom mondani, hogy kevés kivétellel, amit ma marketingnek neveznek, az egy rakás fos, nem véletlen, hogy majd' mindenki utálja a reklámokat.
a logóhoz: nekem spec tetszik - bár a grúz vwerzió nem semmi! :-O -, de az a véleményem, hogy egy olimpián a logo a legkevesebb. lemegy az esemény, aztán mindenki elfelejti. a pekingi babák jók voltak? nem. zavart valakit is? szvsz nem. emlékszik rájuk valaki? na hát akkor meg...
2009.12.02 17:26:31Csepregi J. Botond
T. Gábor: felesleges válaszolnom. de ha elhitte a válaszomat, miszerint csak azért vagyok újságíró, mert el kell tartanom a családomat, nincs miről beszélnünk. Azt hittem létezik olyan, hogy irónia.
2009.12.02 17:28:03Charlie Brown
Ez a formátlan, rondabetűs kék felirat volna maga a logo? Hát... nagyon odatették magukat a kedves dizájnerek. A 20 perc fotosoppolás tényleg túlzás volt. Ez megvan Wordben is 10 alatt. Olyan... letisztult! :D
2009.12.02 18:08:54Pók
Nincs ezzel semmi baj. A javasolt alternatívák meg rettenetes, dilettáns munkák. Az angolok meg hallgassanak mélyen a London 2012-es logójukkal...
2009.12.02 18:16:45meow?
Inkab irnak at szotyi.ru-ra ;)
2009.12.02 18:30:54escéhá
Nem értem, miért a Photoshop-pal jösztök. Eleve az csak egy eszköz, s még csak nem is a legalkalmasabb logotervezésre. Egy Illustrator vagy CorelDraw jobban megteszi. Vagy egy színesceruza-készlet, amivel én is dolgozom.
Az orosz grafikusokat egyébként tisztelem, és aki ezt kiadta a keze közül, gondolom az ő fiókjában is lapul még jóegynéhány igazi logoterv, amit a "kedves megrendelő" visszautasított.
Ajánlott olvasmány, ill. nézetmény:
http://www.youtube.com/watch?v=xwqPYeTSYng
2009.12.02 18:35:54szelídgesztenye
Ez az ötlet 2041-i Sohi-ban megrendezendő olimpián lehetett volna ütős, de most ellőtték a patront.
2009.12.02 18:42:09wilbury
Szerintem k*rva jó a logó csak sokan nem értik:
-az 's' és '2' (szinte) tökugyanolyan
-az 'o' és a '0' tökugyanolyan
-a 'hi' és '14' tökugyanolyan
baromi jó, ad valami "misztikus" szimmetriát az egésznek
2009.12.02 18:46:35Füredi 2.0
T. Csepregi Úr!
Elképesztően kevés cikkírónak - blogszerkesztőnek - áll jól, ha lejön a kommentek közé. Ön nem tartozik ezek közé, hagyja abba, ha nem akar folyamatos csalódásokat.
2009.12.02 18:48:17Füredi 2.0
Az egyébként nem lehet, hogy az oroszok direkt utalgatnak a szovjetre?
2009.12.02 20:45:59Antal2009
Azért irigyelnek, és ocsmányságot beszélnek, mert nem Magyarországon az Olimpia lesz.
2009.12.02 21:29:05Coyote36
Na most ha nem hívják fel a figyelmem. hogy a zoiy felirat igazából 2014-et jelent, a büdös életbe nem gondoltam volna rá. Ez egy nagy halom foos.
2009.12.02 21:57:09eyecontact
nagyon szoc(h)i...
2009.12.02 22:04:56Csepregi J. Botond
Füredi 2.0: nem tartok rá igényt, hogy bármi is jól álljon.
2009.12.02 22:52:19rockjano
Én is tervezőgrafikus vagyok és szoktam logót tervezni (bár nem elsődlegessen)...hááát nem tudom. Szépnek én sem tartom szépnek, viszont "oroszos", tényleg van egy birodalmi feelingje de hát az ott egy birodalom végülis, az is volt mindig.
Nem szabad egy nyugati jellegű logót ráeröltetni a dologra még akkor sem ha jobb mert az ott nem a nyugat, az ott oroszország, olyannnak kell lennie mint ők maguk. és ennek szerintem megfelel.
Az .ru-meg hááát oersze milliószor kiírták már ezt így de legalább egyértemű. Az viszont biztos hogy az angol nyelvű világban nem mndenki tudja hogy szocsi nevét hogy írják angolul. Ilyen szempontból jó hogy reklámozza.
A 2014 egyébként elsőre nekem sem jött be pedig szakmabeli vagyok, de talán ez sem baj, jobban megjegyzik ha kell gondolkodni rajta, van benne valami truváj. És a 4-essel hozza a cyril cs-t (jah tényleg az itt kommentelők közül ki tanult még oroszul??? Én sajnos végig) ez viszont kifejezetten jó hiszen egy kis cyrill-t is belecsempész a dologba ami különleges.
Összegezve, nekem kezd tetszeni, amúgy is nem olyan fontos a logo.
2009.12.02 23:20:27fuckinzed
ez jó.
ha valaki nem látja benne a progresszivitást akkor inkább a "nekem nem tetszik"
szófordulattal fejezze ki magát, mint azzal, hogy "ez szar". jah meg egy kis belelátás sem árt az orosz kultúrába, nép lelkébe.
különben is ki tudja mi lesz a stílus 2014-ben?
a pontszimmetria a hi és a 14 között pedig zseniális, csakúgy mint a betük magasságán túlnyúló h és 4 es szára.
fless
2009.12.03 00:08:57hot little bitch
Látod Csepregi már megint butus vagy!
Tudod, hogy hány olyan logó van ami borzalmasan néz ki még is sosem lesz lecserélve mert működik és mert ellátja a feladatát?
Erről a logóról több szó fog esni a rendezvény eljöveteléig mint az elmúlt 20 rendezvény logójáról együtt véve, mert a maga módján fura, retro, ruszki, stb.
Másrészt pedig sosem lesz olyan ami mindenkinek tetszik, és ismételve magam elmondom megint: a lógónak nem is az a primer célja hogy tessék, hanem hogy kialakítson egy linket az agyadban egy termék és egy vizuális kompozíció közt, ami láttán azonnal a termékre asszociálsz. Faszt érdekel hogy tetszik-e.
Kucc kucc... megint.
2009.12.03 00:09:20gitáros
Nekem az a bajom vele, hogy baromira statikus, nincs benne lendület (Olimpia, SPORT, b+!). Az azonos vonalvastagságok, a precíz illesztések, meg a (más szerint zseniális) szimmetria miatt unalmas, szerintem iskolás. Ráadásul mivel nagyon hasonlóak a karakterek, nekem az évszám percekig nem jött le, mert mindenáron cirill betűket kerestem az alsó sorban... :)
2009.12.03 00:58:36rockjano
mert mindenáron cirill betűket kerestem az alsó sorban... :)
Tulképp van is a 4-es az egy cyril cs. Nekm se jött le elsőre de pont ezért jó.
A logó egy használati tárgy elsősorban, csak másodsorban művalkotás.
2009.12.03 08:43:26vms
Én is desinger vagyok pár éve és leginkább rockjano-val értek egyet. Egyébként aki ezt a logót szarozza mit szól a nagy ámerikai csodasztájlos salt lake city és vancouver logókhoz? Azok hozzák/hozták a mostani trendet? Szerintem kevesebb fantázia van azokban mint ebben az oroszban.
A legfontosabb üzenet szerintem is abban van itt, hogy megtanítsák a világnak, hogy latin betűkkel Sochi hogyan írandó. Lehet, hogy nem lesz nonstop 720p streamelés, de millióan fogják felkeresni a honlapjukat az is tuti. Szerintem sem az olimpiák történetének legjobb logója, de egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogy azt itt sokan gondolják.
2009.12.03 09:49:27ZöPö (inda)
"Éppen tíz éve vagyok újságíró."
Előtte mit csináltál? Szerintem az iskolapadban ültél, esetleg a tíz évbe belekalkuláltad a suli faliújságját is? Az mindenesetre látszik, hogy fingod sincs, mi a "szovjet".
"Azért vagyok újságíró, mert el kell tartanom a családomat."
Menj inkább kapálni vagy tortát hegeszteni, hasznosabb leszel, a gyerekeid meg hálásak.
Ja, én nem csak azt tudom, mi az irónia, hanem azt is, hogy mire való a Photoshop.
2009.12.03 10:06:00ZöPö (inda)
Bájdövéj: mivel a város neve nem Szocs, hanem Szocsi, melléknévként a hatályos nyelvtani szabályok szerint "szocsi-i". Kis kezdőbetű, két i, de kötőjellel.
(Utánanéztem; bevallom, én is rosszul írtam volna le.)
2009.12.03 10:11:17ZöPö (inda)
Bocsánat, az előző törlendő. :-)
Bár a mindenható Szabályzat ezt a példát hozza: "ploieşti-i", de kicsit később a "helsinki olimpia" szerepel, azt hiszem, a "szocsi olimpia" ugyanez az eset.
Mea maxima klumpa, megyek a kertitörpe-felszerelésemért és elásom magam.
2009.12.03 13:47:13szferi
Szerintem kurvajó logó! stílusos.
2009.12.03 18:01:16sportmarketing
Úgy gondolom, hogy a fenti nézőpontokat nem kell szétválasztani, hogy dizájn szempontból nem jó, marketingből szempontból elmegy, stb., hanem egyben kell vizsgálni.
Szerintem a célnak - minél több sport rajongót, különös tekintettel a fiatalokra, invitálni a játékok online felületeire - megfelel. És ehhez illeszkedik a megjelenés is, egy URL-t nem kell szanaszétgrafikázni.
2009.12.05 11:51:34sevi (Sevcsik)
szerintem is jo, kicsit valoban szocreal feelingje van a betuknek, de nekem tetszik! egyszeru es nagyszeru