Fűvel bukott le a síugró olimpiai bajnok

2009.01.16. 13:35 - Index

Pozitív eredményt hozott Lars Bystöl olimpiai bajnok síugró doppingtesztje A sportágban egészen ritka a dopping, de az egyre jobban lecsúszó norvégot sem teljesítményfokozóval kapták el.

A 29 éves versenyző - aki 2006-os, torinói játékokon normálsáncon lett aranyérmes - maga beszélt az esetről a sajtónak. Hangsúlyozta, nem teljesítményfokozót találtak a szervezetében a novemberi helyi viadalon, és nem is versenykörülmények között bukott le.

Médiaértesülések szerint Bystöl vesztét THC okozta, ami kábítószer-fogyasztásra utal, hiszen ez többek között a marihuána hatóanyaga.

Az eset is azt mutatja, hogy Bystöl kezéből egyre inkább kicsúszik a karrierje. A sportoló a múltban többször került a lapok címoldalára mértéktelen italozása miatt, és a 2007/08-as szezon óta nem is tagja a norvég válogatott A-keretének.

Intő lehet számára a négyszeres finn olimpiai bajnok, Matti Nykänen példája, aki 1988-as három aranya után egyre mélyebbre csúszott az alkoholizmusba. Nykänen a 2000-es években többször is ült börtönben, egy ismerősét leszúrta, élettársát alaposan megverte. Jelenleg popsztárként él.

A feltehetően féléves eltiltás előtt álló Bystöl egyébként mindössze a második doppingesetet produkálta a síugrók között. A 2000/2001-es Négysáncverseny alatt az orosz Dimitrij Vaszilijev valóban doppinggal, vízhajtóval bukott meg. Őt akkor hat hónapra tiltották el.

Kommentek

  • 2009.01.16 16:42:58hosszú lépés

    Hehe.
    Istenem, belecsúszott egy joint-ba a srác, nagy ügy. Volt vmelyik olimpián is eset, snowboard-osok (vagy csak egy?) produkálta ugyanezt... Nem hinném, hogy bármelyikük jogosulatlan előnyöz jutott volna, vagy a társadalomra kiemelten veszélyes lenne... De ez más téma.

  • 2009.01.16 18:58:55Szibarita

    Hogy lehet into szamara egy olyan pelda, ahol az alany popsztarkent el?

  • 2009.01.16 21:56:25Csepregi J. Botond

    például így:
    http://www.youtube.com/watch?v=4-CIpluQ_GI

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....