Életveszélyes a vancouveri szánkópálya
2008.12.09. 09:18 - Csepregi J. Botond
Kipróbálom, akármi történik, mondja a vancouveri olimpia szánkópályájáról Pulai Imre. A szánkós már edzhetett a 2010-es versenyek veszélyesre sikerült helyszínén. Igaz, ő még csak a női rajtból indulhatott, az igazi horror csak több csúszással a háta mögött következhet.
Edzőtáborral és Világkupa-versennyel kezdte a szezont az olimpiai bajnok kenusból lett szánkós, Pulai Imre. Előbb tizenkét napot tölthetett el Vancouverben, ahol a 2010-ben a következő téli olimpiát rendezik, és ahová ő is el szeretne jutni párosban társával, Seregi Gergővel.
"Elég durvára sikeredett az olimpiai pálya. Nagymenő versenyzők is panaszkodtak, mert elképesztően gyors, a férfi rajtból indulva az alsó szakaszon 157 kilométeres óránkénti sebességet is el lehet érni. A lentebb induló női rajtból 140-re lehet gyorsulni, és ami rémisztően hangzik, a gyerekstartból is el lehet érni a százat, ami máshol legfeljebb hatvan szokott lenni. A német szövetség, amelyhez tartozunk, már jelezte is, hogy veszélyes a pálya. A mi edzőtáborunk alatt négy ember borult, mentőnek kellett elvinni őket. Két lány el is ájult a borulástól."
Pulai elmagyarázta, az a gond a Whistler-hegyen található jégteknővel, hogy az alsó három-négy kanyar nagyon szűkre sikerült, így ott nagy sebesség mellett könnyű felborulni. Ráadásul a pályákat úgy szokták kialakítani, hogy ha a szánkós borul, a szánkó elé kerüljön. Itt viszont a teknő megakadályozza ezt, két versenyzőre rá is esett a 20-30 kilós eszköz. Az olimpiai bajnok még csak a női rajtból jöhet le, mert nem csúszott elégszer, hogy a meredek férfi rajtból indulhasson.
Pulai nem tart attól, ha a veszélyesnek tartott pályán a leggyorsabb rajtból mehet végig: "Kipróbálom, akármi is történik. Mivel itt lesz az olimpia, ha kijutok, egy hónapig csak itt fogok edzeni."
Attól tart, a pálya arra a sorsra jut, mint a torinói: ódzkodnak tőle a versenyzők, az olaszokon kívül kevesen vállalkoznak arra, hogy ott versenyezzenek, pedig át is építették.
Kanadából visszatérve a szezon első Világkupa-futamán, Iglsben vett részt Pulai és Seregi. A selejtezőben Pulai a 67 indulóból 43. lett, társa negyvenedikként végzett.
"Borultam az egyik csúszásomon, így csak egy mért időm volt kettő helyett. Így is csak egy tizeddel maradtam le a továbbjutást jelentő 42. helyről. Levágtam az utolsó kanyart, ezt nem szabad, mert így az ív a kimenetkor felvisz a falra és le is dob onnan."
Decemberben és januárban európai Világkupa-futamok jönnek, a németországi Winterbergben, Oberhofban, illetve Kaltenbergben. Calgaryban is lesz egy verseny, oda azonban nem biztos, hogy elutaznak. Pulaiéknak még mindig nincs meg a fedezetük a legalaposabb felkészülésre, az egykori kenus továbbra is keresi a támogatókat.
A két magyar szánkós egyéniben is próbál kijutni az olimpiára, de úgy vélik, erre párosban van jobb esélyük. A párosszánkójuk egyelőre nem hitelesített, mert túl magas, csak januárra alakítják át.
"Már többen várják, mire leszünk képesek párosban. Ugyanis egyikünk sem kis darab, a szokásos 150-160 kilós párosoknál akár 60-70 kilóval is nehezebbek lehetünk. Az sokat segíthet a sebességünkön, érezhetően gyorsabbak lehetünk, mint a mezőny nagy része. Persze a sebesség nem minden ebben a sportban."

Kommentek
2008.12.09 09:36:54jara cimrman
én is úgy mennék már szánkózni...
2008.12.09 10:28:39=Ford Prefect=
A szánkósok bolondok. A skeleton pedig...
2008.12.09 12:03:14piroe
a skeleton pedig a szánkó...
2008.12.09 13:27:07DocBulywood
Azt hiszem maradok az ágyban, vízszintesen. Csak nem érhet baleset!
:)
2008.12.09 13:32:16Gy76
Van különbség, csak lusta vagyok utána nézni, ha jól tudom a szánkó amin háton fekszenek lábbal előre, a skeleton pedig amin hason fejjel előre Gy