Mourinho sorozatban 150. hazai meccsén maradt veretlen

| 2009.11.09. 10:59 - Index/MTI

Egyedülálló rekordot állított fel vasárnap José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője: az AS Roma elleni 1-1-es döntetlen volt a szakember sorozatban 150. veretlen hazai mérkőzése.

A klub honlapja szerint a 46 éves portugál tréner 2002-ben, az FC Portóval kezdte a szériát, amellyel 38 otthoni összecsapáson nem kapott ki. Az angol Chelsea-vel 60 csatát vívott meg Londonban úgy, hogy egyet sem vesztett el. Amióta a milánói gárdát irányítja, már 52 veretlen bajnoki- és kupatalálkozóval büszkélkedhet a San Siróban.

„A Roma elleni döntetlen után nem igazán vigasztal ez a rekord – mondta Mourinho. – Egy ideje már én tartom ebben a kategóriában a csúcsot, az pedig, hogy ez 151, vagy 149 összecsapást jelent-e, nem változtat semmin.”

A szakvezető elégedetlen volt játékosainak teljesítményével, de kritizálta a római futballistákat és a játékvezetőket. A 29 pontos Internazionale 12 fordulót követően az élen áll a Serie A tabelláján, öt ponttal megelőzve a Juventust.

Mourinho legutóbb 2002. február 23-án kapott ki csapatával otthon, akkor a Beira-Mar nyert Portóban.

Bookline

  • Kilófaló sütemények
    Szoó Judit: Kilófaló sütemények Ár: 2980 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2533 Ft
  • Éjféli vad
    Kenyon, Sherrilyn: Éjféli vad Ár: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • Twilight - Alkonyat
    Meyer, Stephenie: Twilight - Alkonyat Ár: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • 999
    Magna Cum Laude: 999 Ár: 2100 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 1995 Ft

OnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet. Ha olyan helyen vagy szállodában jártál, ami még nem szerepel az Ongon, hozd létre! Mindezek után értékeld mások képeit, videóit, élménybeszámolóit és a szállodákat!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés