Mi az a football, és mire jó?
| 2009.10.02. 15:14 - Edző bá
"Adj, király, katonát!" Ismerős, ugye? Az óvónők rémálma nem más, mint az amerikai futball végtelenül leegyszerűsített változata, így igazából minden magyar gyerek elmondhatja magáról, hogy az első találkozása ezzel a sporttal nem akkorra esett, amikor a Bosszú börtönében Stallone arcába fröcsögték a klasszikus mondatot: Hulla vagy, Leone! Beindult a szezon, Faragó Ricsi örömsikolyaitól hangos az éter hétfő éjszakánként, így a Sportiskolának sem maradt más választása, mint bemutatni az első számú amerikai sportot, a footballt.
Az elnevezés furcsa, hiszen lábilabdának hívni egy olyan sportot, amiben csak annyi szerepe van a lábnak, hogy nem árt gyorsan kapkodni, minimum furcsa, de ne feledjük, egyúttal a pankráció földjén is járunk, úgyhogy ezen érdemes gyorsan túllépni. Az amerikai futball őse természetesen az európai értelemben vett futball, avagy az abból kinövő rögbi, amivel a mai napig meglehetősen sok hasonlóságot mutat. A sportág ősatyjaként egy Walter Camp nevű urat tisztelünk, aki szabályok formájában letette a vidám lökdösődés alapköveit valamikor a XIX. század végén. A tengerentúli emberek igencsak rágerjedtek a dologra, a feljegyzések szerint a kiegyezés környékén már profinak mondható játékosok is kergették a labdá(s ember)t.
Az amerikai futball sokkal több, mint amit a soccerhez szokott ember első pillanatra belelát. A szabályok között zavarodottan bolyongó sportbarát nem sok élvezetet talál abban, hogy hegyomlásnyi sportemberek gyömöszölik egymást egy tojáslabda környékén, hogy aztán transzba esve, tébolyult indiántánccal ünnepeljenek a földbe döngölt ellenfél porhüvelye fölött. A football a taktikai variációk legszélesebb skáláját felvonultató csapatsport. Minden egyes rezdülést gondos előkészítés előz meg, a látszólag cséphadaróként össze-vissza tolongó játékosok minden mozdulata megkomponált rendszerben zajlik.
A pályán levő 11 védő és támadó mindegyikének káptalan a feje, annyi variációval kell egyszerre tisztában lenniük, hogy sikerre vigyenek egy akciót. Egy csapat playbookja (a támadásvariációkat tartalmazó, csak a Bibliához mérhető értékű gyűjteményről van szó) számtalan olyan lehetséges akció aprólékosan kidolgozott tervét tartalmazza, amelynek célja megegyezik a játék céljával: a területnyeréssel.
Erre azért van szükség, mert a másik oldalon hasonlóan eltökélt sportemberek állnak, akiknek céljuk, hogy a saját területüket megvédjék. Egy honvédő háborúban pedig mindent szabad, csak visszavonulni nem, így nem csoda, hogy Zsukov marsall eltökéltségével hágnak a falakra a védők is, aminek eredményeként kezdjük megérteni azokat az amerikaiakat, akik százezrével vonulnak ki a stadionokba, hogy tanúi legyenek egy-egy NFL- (de ugyanúgy College-) meccsnek.
Az amerikai futball-pálya hossza 360 láb (110 méter), szélessége 160 láb (49 méter), de az SI-mértékegységeket azonnal el is felejthetjük, mert semmiféle szerepük nincs. A lábnak sem sok, ennél jóval fontosabb a yard, amelynél 0,9 a váltószám, azaz 10 yard kb. 9 méter. Aki azt gondolja, hogy ez kis különbség, az próbálja meg ennyit előrevinni a labdát mondjuk a Pittsburg védőfalán keresztül, és nyugodjon békében. A pálya küzdőtere 100 yard hosszú, mindkét végén egy-egy 10 yardnyi, end zone elnevezésű sávval, ami nem más, mint a gólterület. Ezt a sávot igyekszik bevenni a támadó-, megvédeni a védőcsapat. Az end zone-ban található a goalpost, azaz a kapu, ami nem más, mint egy nagy Y betű, amelynek felső részébe a touchdown utáni jutalomrúgást, és a field goalt kell berúgni. Mindkét csapatból 11 játékos van egyszerre a pályán, de a vonal mellett ott tobzódik a komplett keret, és nem ritka, hogy mind a 46 játékos pályára lép egy meccsen.
Ők ugyanis egytől egyig specialisták. Egy footballcsapatban minden játékhelyzetre megvan a megfelelő ember: van, aki a hóna alatt a labdával, két behemóttal a nyakában is 10 mp körül pörgeti a száz métert, vagy olyan, aki egy szénszállító uszályt is meghátrálásra késztet a mellizmaival, és van olyan, aki a furcsa alakú labdával 50 méterről kilövi az uborkát a lelátón falatozó szurkoló hamburgeréből. A specialisták játékának esszenciáját a Reebok egy reklámsorozatban szedte össze.
Az amerikai futball a legcsapatabb csapatjáték, az összhang fontossága a spártai falanxban sem bír nagyobb jelentőséggel, mint itt. Ha valaki hibázik, a másik 10 hiába tette tökéletesen a dolgát, a nem kevésbé felkészült ellenfél azonnal büntet. A két oldalvonal mentén a legkomolyabb technikával felszerelt tábornokok próbálnak rájönni, mire készül az ellenfél, minden egyes véráztatott yardért öldöklő küzdelem dúl.
A támadók célja tehát nem más, mint az ellenfél területét fokozatosan (vagy éppen egyetlen zseniális megmozdulással) elnyerve a labdát az end zone-ba juttatni. A touchdown hat pontot ér, ehhez jön még a jutalomrúgás, amit az ellenfél 3 yardos vonaláról már ritkán hibáznak el a támadók, ennek sikeres teljesítéséért további egy pont jár. A védők területének meghódítása nincs időhöz kötve, a támadóknak összesen négy kísérletük van, hogy 10 yardot előrevigyék a labdát. Ebben a védők úgy akadályozzák meg őket, hogy a labdát birtokló játékost a földre viszik (tackle), vagy megpróbálják elkapni a támadók irányítójának passzát (interception), de legalábbis megakadályozzák, hogy embert találjon az átadás. Ez elérhető akár a labda, akár a célszemély levédekezésével.
Ha az irányító passza nem talál embert, a védők megnyertek egy ütközetet a háborún belül. Ha a labdát birtokló támadót a földre vitték, szintén. Ha ezen felül még azt is elérik, hogy a támadó elejtse a labdát (fumble), a labda szabad prédává válik, és a másodperc töredéke alatt akkora kicsi-a-rakás alakul ki, hogy az emberhegy alján fekvő sportoló iránt önkéntelenül szánalmat érez az ember. Amennyiben a támadók négy kísérletből nem tudják megtenni az előírt 10 yardot a kiindulóponttól (line of scrimmage), a védőegység küldetését teljesítve boldogan levonul a pályáról, helyüket csapatuk támadói veszik át, a labda már az övék.
Pontokat azonban nem csak touchdown formájában lehet szerezni. Gyakori eset, hogy a harmadik sikertelen területfoglalási kísérlet után a támadók negyedszer már nem próbálkoznak a labda előrejuttatásával (hiszen ha nem sikerül, az ellenfél onnan jöhet, ahol ők megfeneklettek), hanem megpróbál field goalt szerezni, azaz hagyományos gólt rúgni. Ehhez a pályára lép az egyik fent említett specialista, akit csak arra tartanak, hogy az ilyen eseteknél megpróbálja a földre lekészített labdát a világ végéről is az Y-kapu felső részébe bombázni. Ha sikerrel jár, csapata 3 ponttal gazdagodik. Itt kell megjegyeznünk, hogy ha a támadók az ellenfél kapujától túl messzire vannak egy field goal-kísérlethez, akkor egyszerűen csak elbikázzák a labdát minél messzebbre, hogy onnan kezdhesse támadását az ellenfél. Ezt úgy hívják, punt, és kivitelezése idején általában mindkét csapatnál egy speciális egység van a pályán. Létezik továbbá egy olyan lehetőség is, amikor a védőegység szerez pontot (amellett, hogy a fent említett interception után nem ritka, hogy touchdownt érnek el), ez az úgynevezett safety, és azt jelenti, hogy a saját gólterületén ledöntenek egy támadót. Ezért két pont jár, de nem különösebben gyakori eset.
A támadóknak a pályán is van egy tábornokuk, ő a quarterback, amit nagyon helytelenül először hátvédnek fordítottak abból kiindulva, hogy ő a leghátul álló támadó. Igazából ő az irányító, feladata a támadásvariációk közül a legjobbnak ítélt kivitelezése. Dönthet úgy, hogy a védőfal mögé bevágtató társait játssza meg egy hosszú passzal, amit a levegőben kell elkapnia a támadónak, hogy a célterület felé vágtázhasson vele.
Ez a játék leglátványosabb része, hiszen a védők addig nem bántalmazhatják a vonal mentén robogó ellenfelet, míg nincs nála a labda, ha meg már nála van, akkor gyakran késő. Ha a passz rossz (incomplete), jöhet a következő kísérlet, de taktikát is válthatnak, és hosszú passz helyett megpróbálhatnak futójátékkal (rushing) területet nyerni. Ebben az esetben a quarterback feladata leegyszerűsödik, csak odanyomja a labdát a társ kezébe, aki aztán beleveti magát a sűrűjébe, és megpróbál rendet vágni a védők áthatolhatatlannak tetsző falában. Ebben természetesen segítségére vannak a támadófal behemótjai, akik megkísérelnek folyosót nyitni a kamikáze-küldetést bevállaló sporttársnak. Ez persze csak úgy sikerülhet, ha mindenki pontosan tudja, mi a dolga, ha csak egy valakiről elfelejtkeznek, hajukra kenhetik az egyébként jól megkomponált támadást.
Ahogy a támadóknál, úgy a védőknél is megvannak a kulcsszereplők. Elsősorban azokra hárul komoly feladat, akik a gyorslábú szélső elkapókat (wide receiver) próbálják megregulázni, nekik ugyanis egyszerre kell a szemüket a labdán, és az átadást váró támadón tartaniuk. Aztán ott vannak a falemberek, akiknek a futójátékos (running back) megállítása a fő feladatuk, a közöttük szlalomozó támadók elkaszálása nem kevésbé nehéz, de pont ugyanolyan fontos.
A védők elsődleges célja persze nem más, mint a támadások csírájában elfojtása, ennek leghatékonyabb eszköze pedig minden harctéri taktika alapja: kapd el a vezért. A quarterback köré azonban rendszerint komoly védelmet vonnak a támadók (ezt zsebnek nevezik), és megpróbálnak minél több időt biztosítani neki ahhoz, hogy pontosan passzolhasson. Ha ez nem sikerül, és egy védő ledönti az irányítójukat, eljön a tébolyult esőtánc ideje: a sack minden védő legnagyobb álma, hiszen zászlójukra vérrel festették fel, csak a fekvő quarterback a jó quarterback.
Amikor a pályán nagy létszámban szolgálatot teljesítő bírók egyike szabálytalanságot lát, egy sárga zászlócskát dob fel. Ha ez még a játék kezdete előtt megtörténik, a vezetőbíró megállítja az akciót, és azonnal tudatja a stadion közönségével, hogy mi volt a szabálytalanság, és mivel szankcionálják a kihágást. Ha már játékban van a labda, akkor az akciót adott esetben még végig is vihetik, lévén előfordulhat, hogy a védők szabálytalankodtak, de a támadók ennek ellenére megcsinálják, amit akartak.
A játék iszonyú durvának tűnik (és az is), ennek ellenére szinte példátlan, hogy valaki szándékosan okozzon sérülést, amikor nem feltétlenül szükséges, nem törnek egymás életére a játékosok. A leggyakoribb szabálytalanság a bemozdulás, vagy a labda nélküli játékos bántalmazása, de azért előfordul sérülésveszélyes fault is, mint például a sisakkal előre történő ütközés, vagy az ellenfél maszkjának rángatása. Ezekért a feudalizmus hagyományainak szellemében a legnagyobb érték, azaz a földterület elkobzása a büntetés: ha a támadók szabálytalankodtak, hátrébb rendelik őket, ha a védők, a fal kénytelen hátrálni néhány (legtöbbször 5) yardot.
Ennyi tudással már tökéletesen élvezhető egy footballmeccs, holott messze nem írtuk le minden részletre kiterjedően magát a játékot. Akit egy jóval alaposabb, taktikával, pozíciókkal, történettel kiegészített magyarázat érdekel, kattintson bátran a Kell még egy yardra, de bátran leülhet egy közvetítés elé is, a kommentátorok pont annyit szakértenek, amennyit kell, lelkesedésük pedig segít átvenni a játék sodró ritmusát.



Kommentek
2009.10.02 15:43:19neverclever
Én igazán kritikus alkat vagyok, de ez a cikk nagyon tetszett. Pláne, hogy szinte minden illusztráció a Patriotshoz kötehető (ami nagyon helyes, így is van: Tom Brady the best, vagy ha így jobb - tombrédiakiráj).
És hogy milyen jó is ez a sport, hó végén meglátjuk Londonban. Már alig várom. Rengetegen megyünk, remélem nagyon jó lesz élőben is.
2009.10.02 15:51:47CJKrisz
Maga a játék tulajdonképpen nekem is tetszik a baj csupán az, hogy a nagybetűs JÁTÉK, vagy inkább akció hosszas tökölődéssel van elválasztva. 5mp akciót legalább 1 perc semmi követi, ahol a játékosok lézengenek, mire újra felállnak a helyükre. Egy meccs kb. 5% játék, a többi 95% meg "szerencsétlenkedés". Ez persze nyilván csak külső szemlélőként tűnik semmittevésnek, mert biztos van stratégia abban, hogy hogyan állnak fel és a következő pár mp akciójának sikeréhez ez biztosan hozzájárul. Ha pörgősebb lenne a játékmenet, akkor sokkal népszerűbb sport lenne. Szerintem...
2009.10.02 15:54:23váév építők
jó kis felvilágosító cikk Benító!
remélem sokan kedvet kapnak a meccsnézéshez!
2009.10.02 15:57:33PaOntan
a video fake
2009.10.02 16:00:19TD223
Tom Brady az NFL legjobb irányítója? Troy Polamalu a legjobb védőjátékos?
BRUHAHAHAHAHA. A szerző is megszédült a Pats 3 összecsalt gyűrűjétől. De normál esetben is csapatmunka a gyűrű. Senki nem mondja Roethlisbergert 2-nak, 2 gyűrűje ellenére.
2009.10.02 16:06:42Zsepp
Valóban nem rossz cikk sőt a nagy átlaghoz képest egészen kiemelkedően jól sikerült. Tartalmaz azonban némi pontatlanságot itt ott, de ettől a laikusok miatt tekintsünk is el :) Ami viszont fontos lenne és ajánlanám Faragó Ricsiék figyelmébe hogy 1-2 évvel ezelőtt még élmény számba ment a közvetítés és öröm volt hallgatni amit művelnek. Sajna volt honnan visszalépni és szépen lassan sikerül is. Valamint ne feledjük el hogy piciny hazánkban is vannak inkább fél profi mint profi csapatok akik a heti szinten mennek háborúba minden héten. Érdemes kilátogatni a meccsekre mert az ember élőben sokkal többet lát és tesz is valamit a csapatok nehézkes fennmaradásáért. Sajnos nagyon kevés támogatást és segítséget kap ez a nemes sport és nagyon nehezen nyer teret Magyarországon. Persze kicsit paradoxon a Magyar Amerikai Football elnevezés, de mit is tehetünk mi halandók. Zárásul Zala Predators Forever!
2009.10.02 16:07:59Vandál Mikulás
CJKrisz: Kurvára igazad van... Túlságosan szaggatott a játék, ráadásul legtöbbször a labdást sem látod, amatőr nézőként nem is tudod, mire kell figyelni. Annyi jön le, hogy egy csomó drabális krapek "kicsi a rakás"-t játszik. Nekem az is hiányzik, hogy a sisak miatt nem látod a közvetítéseknél a játékosok arcát, érzelmeid. Így sokkal személytelenebb, mint a többi labdajáték.
2009.10.02 16:10:25Darkcomet
Remek irast olvashattam, gratula.
2009.10.02 16:16:06Killy74
Annyit azért javítani kellene a cikkben, hogy a kapu nem Y hanem H alakú! Egyébként tényleg jó a cikk. Ja és Tom Brady az egyik legjobb irányító. Nem a véletlen műve volt a 16-0-s szezon(2007), amit sajnos a végén mégis elbuktak.
2009.10.02 16:16:15a katona fehérben
Szaggatott, az igaz, dehát az európai fociban sincs 10 másodpercenként gólhelyzet, sőt, van nem kevés olyan meccs, ahol 10 perceken át kapura se lőnek. Ez az amerikai fociban elég ritka eset, és gyakran vannak fordulatos, semmiből visszajövős és/vagy az utolsó pillanatokban eldőlő csaták - elég csak az utóbbi két Super Bowlra gondolni. Szóval tökre rajta lehet maradni, magam se hittem volna, hogy rajongó leszek.
2009.10.02 16:17:59Killy74
OK, tévedtem, van amikor egy lábon áll a kapu, és akkor Y-ra is emlékeztet. :) Elnézést!
2009.10.02 16:20:45Trófea Vadász
NFL a legjobb sport igazi taktika.
Mindig tortenik valami nem ugy mint a hulye fociba.
neverclever
Azert a Patriots az idei szezonban eddig eleg ratyi lassuk be Brady se talalja a helyet.
Bears a meno a Jets es a Steelers bar legutobb a Steelers belefutott egy alazasba a Bengals ellen :)
Bar az idei szezon legjobb meccse eddig a Colts vs Dolphins volt!
2009.10.02 16:24:00Trófea Vadász
ja es megvalami szerintem iranyitok kozul per pill
-Roethlisberger
-Peyton Manning
a laza
2009.10.02 16:26:06Macko
Nagyon jó cikk.
Remélem sokan kapnak rá a dologra.
Persze kicsit kevesebb Brady meg patriots jobb lett volna.
Manning? Vagy a fiatalabbak közül Flacco ?
2009.10.02 16:30:41Új Nick
A kezdetekről egy élvezetes film:
http://port.hu/borfejek_leatherheads/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=91244&i_city_id=3372&i_county_id=-1
----
BTW: Flacco RULEZ!!!! :D Go Ravens!
2009.10.02 16:33:52Új Nick
"A játék iszonyú durvának tűnik (és az is), ennek ellenére szinte példátlan, hogy valaki szándékosan okozzon sérülést, amikor nem feltétlenül szükséges, nem törnek egymás életére a játékosok."
Ennek szerintem nagyon egyszerű oka van: a +/- yardok olyan büntetések, amik a "technikai fault"-ot, mint ilyent értelmetlenné teszik. A soccerr-rel ellentétben itt a büntetés valóban büntetés és nincs értelme szabálytalankodni. Az európai fociban egy szabálytalanságot, akár egy sárgát vagy egy pirosat is be lehet áldozni, mert a játékot valóban megállítja, máshogyan folytatódik. Itt semmi értelme.
2009.10.02 16:46:15Gestas
Konkrétan mi is a baj a magyar nyelvű közvetítésekkel?
2009.10.02 16:56:48nadivereb
Kedves "a foci az szar" és "az amerikaifoci az szarabb" kommentelők! Azért, mert történetesen ugyanúgy hívják őket, attól még ez két teljesen más sport. Még soha nem hallottam olyan vitát, hogy a tenisz vagy a röplabda az érdekesebb/jobb sport. Én mindkettőt szeretem, azt jónapot.
2009.10.02 16:58:08Fernando Torrent
Új Nick: azért ez sem mindig igaz, egy pass interference pl. az end zone-ban simán előnyös a védőnek
de amúgy amiért én nagyon szeretem (többek között), az a színészkedés teljes hiánya. ami a soccerben szerintem a mai játék egyik legnagyobb problémája, itt meg gyerekkoruktól bele van nevelve, hogy ezt a játékot férfiak játsszák, vagyis amíg járni tudsz, addig játszani kell, sokszor látni, hogy súlyosabb sérülések után is inkább - szemmel láthatóan pokoli kínok között - saját lábán, az orvosra támaszkodva lesántikál a játékos, minthogy az a szégyen essen meg vele, hogy hordágyon kelljen levinni...
2009.10.02 17:12:19Michael Collins
Nem rossz, nem rossz! De ha valakit komoly tojáslabdás mecs érdekel az nézze a Heineken kupát (rugby) vagy az ausztrál focit. Ott max here, sípcsont és fogvédőt használnak és nem olyan szaggatott a játék!
2009.10.02 17:43:48Palmi
Tetszik.
Ez a sport sokkal több, mint aminek látszik. Taktika, erő, technikai tudás... Ki kell próbálni, akkor érezni igazán, hogy nincs helye lazsálásnak, míg a pályán vagy.
Brady szerintem úgy fog járni, mint a Bengals-os Palmer. Nem lesz már a régi a sérülés után.
Én Saints "rajongó" vagyok így Brees a #1 és idén már tényleg ott lesznek a rájátszásban (remélem)
2009.10.02 18:17:08donnelly
Cikknek is faja és bevezetőnek is!
A legjobb irányító pedig minden kétséget kizárólag DREW BREES.
:)
2009.10.02 18:34:30baba jaga
sokáig én sem tudtam mi ebben a jó,
de aztán láttam egy-két mérkőzést a rájátszásokban,ill. most már jónéhány super bowl-t!
hát,mit mondjak,tényleg fantasztikus egy játék!
2009.10.02 18:35:20baba jaga
bocs,a cikk is nagyon jó!
2009.10.02 18:44:28O'Neil
A világ legjobb csapatjátéka,és aki szereti a footballt az tudja,Tom Brady MINDEN IDÖK legjobb QB.3X SB.
2009.10.02 18:52:37Ferguson
Jó cikk! Jelenleg nem brady a legjobb irányító szvsz. PM és brees előtte van. Brady inkább a legsikeresebb és az EGYIK legjobb. Polamalu talán a legjobb safety a ligában, de a "legjobb védőjátékos" cím itt is necces lehet. Egy védőjátékos lehet cornerback, safety, linebacker és falember is (legfőképpen defensive end). Polamalu is inkább a legsikeresebb védőjátékos az utóbbi évek két steelers-es SB győzelme miatt és az EGYIK legjobb védőjátékos.
2009.10.02 18:53:13chargerfan
én speciel Brian Dawkins-t nevezném a jelenlegi legjobb D játékosnak, vagy Ray Lewis-t...
2009.10.02 18:56:26Ferguson
Ezek az nfl fantasy file-ok k jók, persze fake-ek :) Érdemes rákeresni az ideiekre is youtube-on: santonio holmes, flacco, sproles, kevin boss és jones drew volt idén terítéken :)
2009.10.02 18:56:42chargerfan
ők igazi vezérek, és manapság már egyre több az olyan játékos, aki pénzért játszik/játszana (Crabtree), ők ketten viszont azért mert egyszerűen függői a játéknak, ez az életük
2009.10.02 19:05:42Ferguson
chargerfan, azért ray lewis és dawkins is komoly pénzekért játszik szerintem :) Más kérdés, h ők már letettek vmit az asztalra nem úgy, mint a tejfölösszájú crabtree. Portis pl. idén 9 millió dollárért hozza azt a nulla futójátékot, amit eddig produkál a redskins-ben. Terrell suggs OLB hat évre majd 60 millió dollárért hosszabbított a ravens-el és kb. ugyanennyit kap eli manning is majd. Igaz, suggs és eli manning eddig legalábbis produkálják is magukat...
2009.10.02 19:06:55Mitya Ivanov
@Michael Collins
most hétvégén lesz az NRL (ligarögbi) döntője is. Akinek foplymatos akció kell szünet nélküli játék, annak a ligarögbit ajánlom. De jó az AFL is
2009.10.02 19:21:10chargerfan
Ferguson nem azt mondom, hogy ők nem pénzért játszanak...de nekik nem az az elsődleges szempont, hogy minél többet keressenek, hanem az, hogy játszhassanak...
2009.10.02 19:28:10Ferguson
Az offseason-ban volt arról szó, h ray lewis esetleg dallas-ban köt ki, mert ha jól tudom neki sem tetszett először, amit a ravens elé tett. Utána végül maradt, mert az ő neve tulajdonképpen egybeforrt a félelmetes ravens D-vel. Én mindenesetre örülök, h maradt, de megnéztem volna dallas-ban is :) Dawkins-ra úgy látszik már nem tartottak igényt a philly-nél, pedig denverben bizonyítja, h van még egy kis benzin a tankjában... De kétségtelen, h ők nem csak a pénzért játszanak. Több mint 10 éves nfl pályafutásuk után ez nem is csoda, hiszen gondolom megszedték már magukat eléggé...
2009.10.02 20:07:28chargerfan
az is igaz
2009.10.02 20:57:13rexter
jo cikk. a top10 play videojanak elso helyezettjet lattam eloben teveben. asszem nem mondok nagy okossagot h az valami egeszen fantasztikus volt :)
2009.10.02 23:03:35sominho
a top 10-ből ez kimaradt,de ha fogalmazhatok így,az egyik "legtörténetibb" esemény a Super Bowl-ok történetében: http://www.youtube.com/watch?v=0Dg5naew8_g&hd=1 (bocs a hangért,olyat nem találtam ahol a kép és hang is tökéletes)
2009.10.02 23:15:06Trófea Vadász
nadivereb
"Kedves "a foci az szar" és "az amerikaifoci az szarabb" kommentelők! Azért, mert történetesen ugyanúgy hívják őket, attól még ez két"
ne tudd mar jobban legyszives mi a jo nekem es, hogy en hogy velekedek dolgokrol.
Sajat velemeny neked ehhez nem sok kozod van, azt jonapot. Ha en ugy latom jonak hogy nekem a foci unalmas es huyle akkor unalmas es hulye. Ilyen egyszeru az elet latod :O
2009.10.02 23:17:59ccorsa
A specialisták videója egy nagy kamu!
2009.10.02 23:36:16Androsz
Kedves Trófea Vadász (trófeavadász?), amit most írtál, az nekem nehezen kapcsolható össze azzal a kijelentéssel, amelynek az elejét idézted. Pedig úgy csináltál, mintha arra válaszoltál volna valami jót. Biztos mások is így éreznek, csak ők udvariasabbak annál, mint hogy megmondják. Nekifutsz még egyszer?
2009.10.02 23:45:53Trófea Vadász
ne gondold tul pihenjel
2009.10.03 00:11:10arvabalazs
Kedvcsinálónak tökéletes cikk! Gratulálok
Én a 2006/7-es idény folyamán ismerkedtem meg ezzel a csodálatos sporttal. Véleményem szerint a legjobban a sakkra hasonlít, leszámítva, hogy a bábuk élnek és full contact: "játékosok" speciális szerepe, a taktika pontos, alapos kidolgozás követése, reagálások az ellenség trükkös húzásaira, stb.
A "szarozókkal" nem kell törődni, erre vágynak. Akik még nem látták kérjenek segítséget. Például valami haverral, aki érti, üljenek le és nézzenek meg 2-3 mérkőzést. Szerintem az érdeklődő természetű embernek ennyit megérhet a dolog.
Go Colts!
2009.10.03 00:37:52playgorro
American Football forever!!! Ha megtanulod a szabályok alapjait már élvezed a meccset és soha többet nem tudod abbahagyni! És csak tanulsz, tanulsz és egyre jobban élvezed! Nincs B-közép, nincs petárda, nincs balhé, nincs annyi hiszti, nincs időhúzás (olyan formában), a szurkolók egymással keveredve szurkolnak. Kiegyenlítettebb a csapatok erőviszonya, nem mindig a Bayern, a Real, a Manchester..stb. és még sorolhatnám
2009.10.03 02:23:14lápi lidérc
Nemtudom, pár éve ki volt a Green Bay irnyítója, de azért azt is a legjobbak közé sorolnám.
Egyébként az amerikai foci (na footballozzunk már, az az európai foci, magyarok vagyunk, Európában, ne próbáljunk már amerikaiul beszélni...) tök érthető sport kb. elsőre is, de mondjuk a baseball... Hát az egy egetverő faszság még sokadikra is.
Egyébként meg lehetne írni a rögbiről is egy ilyet. Látványnak az sem rossz, és talán kicsit férfiasabb sport is, mint az amerikai foci.
2009.10.03 10:40:52Arton
A Green Bay irányítója az a Brett Favre, aki most a Minnesota Vikings-et vezeti győzelmekre. Egyébként pedig hajrá Bears. Idén az NFC North talán a legerősebb csoport.
2009.10.03 15:07:54eMTé
Három összecsalt gyűrű??? Hahaha,irígy mirigy...
2009.10.25 12:55:13woizero
A szaggatottság nagyon zavar engem is. Egy élő közvetítés alatt kimehetsz kajáért, és mire visszajössz még fel sem álltak a csapatok. De nem rossz sport.
Ha meg mindenképpen össze akarjátok hasonítani az American Football-t valamivel, akkor a Rugby Football-lal tegyétek. Hihetetlen a liga rögbi, a maga gyorsaságával, látványosságával, iramával. Vagy az uniós rögbi, ahol a csapatszellem talán a legnagyobb a sportok között.
A rögbi is megérne vagy két cikket!