Mi az az ausztrál futball, és mire jó?

2009.06.12. 12:17 - Edző bá

A lacrosse-ról szóló bejegyzésünk után egy Ausztráliában élő olvasónktól kaptunk egy videót és levelet, melyben ennyi állt: Ez babazsúr az aussie focihoz képest. Rögtön elhatároztuk, a következő poszt témája az Aussie Rules Football lesz. Kontaktsportok kedvelőinek kötelező kattintani!

Kezdjük mindjárt a videóval. Bennünk 0:50-nél fogalmazódott meg, hogy az ausztrál futball úgy viszonyul a rögbihez, mint az uralkodó angol társadalmi réteg az ausztrálok ősapáinak számító angol társadalmi réteghez.

Ausztrália legnépszerűbb téli sportját (ez a márciustól augusztusig terjedő időszakot jelenti) azért találták ki, hogy a krikettjátékosok a holtszezonban is sportolhassanak, ami első hallásra furcsa ötletnek tűnik. Mintha az RSG-válogatottat az Andokba küldenék kerékpáros túlélőtáborba csapatépítésre. Pedig így van, az 1858-ban szabályok közé szorított vidám pofozkodás természetesen a rögbiből indult, bár akkor még gömb alakú labdával, és krikettpályán játszották. Egy évvel később már az első bajnokságot is kiírták Victoriában, amihez a következő évtizedben az összes állam csatlakozott, míg szép lassan országos őrület lett a csontzenére hangolt dulakodás. Ma már Ausztrália egyik legnépszerűbb sportja az Aussie Rules Football, vagy ahogy ők hívják, a footy.

banner

A lehetetlen alakú pályára 2x18 furcsa értékrend szerint nevelt sportoló fut ki egy footymeccs elején. A hagyománytisztelet fontos dolog, a tradíciók szerint minden mérkőzés elején egy szurkolók által készített lepedőn keresztül rohannak az oválpályára a játékosok.

UP

Első ránézésre látszik, itt valami nagyon érdekes történik, hiszen olyan elképesztő színű mezekben érkeznek a pályára, hogy hozzájuk képest Uj Péter ruhásszekrénye a wimbledoni öltözőre emlékeztet. Céljuk, hogy gólt lőjenek a pálya végén felállított kapuba, ami az európai értelemben vett kapura semmiben nem emlékeztet, hiszen nem többről beszélünk, mint négy egymás mellé leszúrt póznáról. A két középső közé kell berúgni a labdát, aki ezt többször teszi meg a négy, egyenként 20 perces negyed alatt, az nyer. Létezik a döntetlen, de nagyon ritka. Lássuk először a nem túl bonyolult vonalazású pályát:

palyaAR.png

A futballpályához hasonlóan intervallumok vannak megadva, a pálya hossza lehet 135-185 m, szélessége 110-155 m, a gólpóznák egymástól 6,4 méterre vannak felállítva. A két középső, a szélsőknél magasabb rúd (Goal Post) közötti területre berúgott labda a gól, ez hat pontot ér, míg a két szélső rúd (Behind Post) egyike és egy gólrúd közé rúgott labda neve Behind, és egy pontot lehet vele szerezni. Rendhagyó módon a kapufa is pontot ér, de csak a gólrúd eltalálása, amiért szintén egy pont jár. Létezik az öngól, ráadásul itt ezt szándékosan alkalmazzák. A beszorított csapat dönthet úgy, hogy inkább egy ponttal segíti ellenfelét (Rushed Behind), mintsem elveszítse a labdát, és hatpontos találatot vigyenek be nekik.

A gólszerzéshez olyan közel kell kerülni a kapuhoz, ahonnan már érdemes lövéssel próbálkozni, és itt egy kicsit elválik az ausztrál futball a többi hasonló játéktól. A labdát birtokló játékos nem futkározhat csak úgy, 15 méterenként le kell pattintania a földre, vagy bele kell rúgnia egyet. Ha nem teszi, lépéshibát követ el, és az ellenfél jöhet szabadrúgással. Tilos továbbá dobni a labdát, passzolni csak úgy szabályos, hogy nyitott tenyérrel, vagy ököllel beleütve juttatja oda csapattársának a labdát a játékos.

rules

A labdát birtokló játékost az ellenfél feladata leszerelni, azaz földre vinni, majd egyenlővé tenni azzal. Mivel semmiféle védőfelszerelés nincs a játékosokon, egy ilyen szerelés igen fájdalmas, nem is fordul elő gyakran, hogy valaki vidoran szaladgál a pályán hóna alatt a labdával, hanem inkább megpróbálja az ellenfél kapujának közelében várakozó társai felé rúgni a labdát (a kézpassz, azaz a handball inkább közeli átadásokra használatos). A szerelés akkor szabályos, ha a labdát birtokló törzsét támadja ellenfele, de ezt kb. annyira veszik szigorúan, mint az NBA-ben a lépéshibát. Szabad továbbá blokkolni is, azaz akadályozni a labda nélküli ellenfelet akár abban, hogy jó pozícióba kerüljön, akár abban, hogy leszerelje a labdát felhozó csapattársat. Konklúzió: senki nincs biztonságban a pályán, mintha egy rendezőpályaudvar közepén állnánk, az összes sínpáron vérszomjas gőzmozdonyokkal.

A játékosokon kizárólag organikus védőfelszerelés van, a viperamintás izomtömegek fölötti cicanaci és atlétatrikó nem sokat tompít a hasonló felszereléssel érkező ellenfelek pusztító lendületű szerelésein. Nem csoda, hogy rengeteg a sérülés, a keret 25-30 játékosból áll, akik közül egyszerre csak 18 van a pályán. Létezik a többi labdajátékból ismert blood-rule, azaz vérző játékos nem maradhat a pályán, csak itt ez némileg gyakrabban fordul elő, mint a pingpongban.

Létezik a leshez hasonló szabály: a kezdőrúgás/dobás/ugrás, azaz a Centre Bounce (mindjárt látjuk, hogy nem olyan egyszerű eldönteni, melyik) alatt az 50 méteres vonalon belül csak négy támadó tartózkodhat. Ezzel a furcsa mozdulatsorral kezdődik egy meccs.

Innentől aztán felgyorsulnak az események, a labdát birtokló csapat nekilódul, hogy minél közelebb juttassa a labdát a kapuhoz. Ha a közelben álló csapattárshoz passzol, inkább kézpasszal teszi, de ha van elég helye hozzá, akkor direkt rúgással (azaz nem dropból) csapata támadói felé bombázza a labdát. Ennek kivitelezéséhez nem árt, ha nem lógnak a nyakán hárman, vagy nem közeledik éppen hozzá egy ellenfél, mert könnyen előfordulhat, hogy a feldobott labda alól úgy eltakarítják a rúgni készülő játékost, hogy csak nyekken.

markAF

Ha mégis sikerül elrúgnia, a footy egyik leglátványosabb eleme következik: a labda földet érésének várható helyén megélénkül az élet, hiszen mindenki szeretné elkapni, de legalábbis megakadályozni ellenfelét abban, hogy elkapja. Ekkor a támadó általában azt a (szabályos!) megoldást választja, hogy védője ülepét, derekát, majd adott esetben nyakát lépcsőként használva öt méter magasra ugrik fel, és vadássza le az indítást. Ezt úgy nevezik, Mark, és akinek sikerül bemutatnia, szabadrúgással jöhet – azaz szabadon játékba hozhatja a labdát, eközben csak szavakkal ér bántalmazni.

A Mark of the Year keresőkifejezésre sok szépség került az utunkba, itt van mindjárt 1986 legjobbja, de ez sem piti. Érdemes a kapcsolódó videók között is nézelődni.

Marknak számít az is, ha egy játékos olyan passzt (legyen az rúgott, vagy ütött) szerez meg, ami 15 méternél messzebbről érkezik. Ilyenkor az ő döntése, hogy folytatja-e a játékot, azaz továbbfut vele - kitéve magát a védők szerelési kísérleteinek -, vagy megáll, és elvégzi a jogos szabadrúgást, ami közben nem érheti bántódás.

Fontos szabály, hogy a labdát tilos tartogatni (Holding the Ball-rule), ha a játékost földre vitték. Meg kell szabadulni tőle, de dobni ekkor sem szabad, csak kézpassz, vagy rúgás jöhet szóba, de egyiket sem könnyű kivitelezni, miközben az ember ádámcsutkáját egy maori harcos tartja a fogai között. Ide tartozik az a szabály is, hogy ha egy játékosnak van lehetősége szabályosan passzolni, de mégsem teszi, hanem inkább nekiindul vele, és így szerelik le, akkor a szerelést bemutató csapathoz kerül a labda.

A játék unalmasnak nem mondható, egyáltalán nem ritka, hogy három számjegyű pontot szerez egy, esetleg mindkét csapat. Persze nemcsak nézőként, játékosként is rengetegen élvezik a footyt (2006-ban 615 549 igazolt játékos volt a kontinensen), és már nem csak Ausztráliában, hanem világszerte hódít az ausztrál foci. És hogy miért is hívják Aussie (No) Rules Footballnak? Hát ezért.

A sport elérhető Magyarországon is, az Eurosport 2 rendszeresen közvetít mérkőzéseket. Jó mulatást!

Kommentek

  • 2009.06.12 12:33:01NickL.

    De nagyon jóóóóóóóóóó!!

  • 2009.06.12 12:48:04Mitya Ivanov

    na végre. Nálam már rég letaszította a dobogóról a focit, nagyon állat egy sport ez. És jó a poszt is. A sorrend: Ligarögbi; Uniós rögbi, Aussie Rules és foci.

  • 2009.06.12 12:54:10Michael Collins

    Nem akarok észt osztani, de az aussie football kialakulásában bnagy szerepe van a gaelic footbalnak is! Persze gaelic footballt szinte csak Írországban játszanak. Tvaly volt az ír válogatottnak egy turnéja Down-under. Bár kombinált szabájok voltak, de nem az írek voltak az erdményesebbek :)!
    Ireland rulez!

  • 2009.06.12 12:55:42Michael Collins

    Bocs elírtem nem az aussiek voltak az eredményesebbek. A krumplizabálók lemosták őket :)!

  • 2009.06.12 12:57:51paráznabillegető

    tufa futball.
    vissza az alapokhoz.

  • 2009.06.12 13:03:16bs395

    a maori az új-zélandi, és ott rugby van, ami annyival bonyolultabb, hogy csak a labdát tartó játékost szabad megölni, passzolni csak hátrafele lehet, de még ha előre is rúgod, csak a mögötted álló csapattársak futhatna ka labdáért.

  • 2009.06.12 13:07:15Secnir

    az utolsó videón van egy nagyon durva rész, amikor a csóka elkapja a labdát, és a védő olyan sebességgel gyalázza le, hogy még lassításban is csak annyit látni, hogy a labda repül tovább a támadó nélkül :)

  • 2009.06.12 13:07:56Michael Collins

    A rögbi röviden: Eljuttatni a labdát az ellenfél célterületése, eközben előre lehet rugni, de passzolni, csak hátra szabad. Ja és az ellenfél megtesz mindent, hogy ebben megakadályozzon :). A mai napig nem értem, hogy a túlsúllyosnak tűnő maorik játékosok, hoygan tudnak olyan kibaszott gyorsak lenni. Minden tiszteletem az övék. Persze remélem az ír csoda Új-Zélandon is folytatódik, ha már levertek mindenkit itt Európában, csak sikerül a VB-n is :).

  • 2009.06.12 13:13:59Tschöppy

    A rushed behind már nem megengedett ettől az évadtól, illetve nagyon leminimalizálták a használatát.

  • 2009.06.12 13:16:35ladislaus

    labdarugasban szep, kifinomultabb elemekkel tarkitott mozdulatok vannak. Ezek az állati osztonrol szolnak. Nem is tetszik....

  • 2009.06.12 13:20:16Mitya Ivanov

    Michael collins:
    azért mosták őket le, mert futtballpálya alakú pályán játsdzottak, ami alapterületre sokkal kisebb, mint az oválpálya. Oválpáklyán az ausztrálok nyertek volna.

    ja és a rögbi is bonyolultabb annál, mint ahogy leírtad

  • 2009.06.12 13:22:49Michael Collins

    Kedves ladislaus! Az international footballban primadnnáskodás és pénzéhesség van. A rugbyben, a gaelic footballban és az aussie footballban meg szív és játék!

  • 2009.06.12 13:24:59Michael Collins

    Lehet hogy igazad van :). De én megrögzött ír rajongó vagyok :). Amit meg a rögbiről írtam, azt meg egy válogatott rögbistől hallottam és kicsit cinikus megfogalmazás.

  • 2009.06.12 13:26:02Link Elek

    nagyjabol ugyanazok a jatekosok jatszak ausztraliaban, mint a rogbi-t, de ez sokkal porgosebb. erdekes, hogy nem terjedt el annyira.

  • 2009.06.12 13:30:45Michael Collins

    Kedves Link Elek! Nem értek veled egyett, ha valaki az aussie footballban játszik, az nem hinném, hogy letudja "vetkőzni" a stílusát. Egy uniós rugby mecsen percek alat sin-bint kapna egy szerelésért, a liga rugbyt ne ismerem annyira, de lehet hogy ott elöbb.

  • 2009.06.12 13:32:00Pelydzs

    Anyám!
    Ez már videón keresztül is FÁÁÁÁJT!!!

  • 2009.06.12 13:32:08Mitya Ivanov

    Link Elek: forrás?

  • 2009.06.12 13:33:15Mitya Ivanov

    az aussie futball szemléletéhez a ligarögbi áll közelebb, nem véletlen, hogy ausztráliában a ligarögbi a népszerűbb, mint az uniós rögbi. Az aussie rules meg mindent visz

  • 2009.06.12 13:35:19Michael Collins

    Én akkor is a Wallabisnek szurkolok és nem a Kangorusnak :)! Éljen a uniós rögbi :)!

  • 2009.06.12 13:37:40Zoe23

    Ebben mi a jó?! Lehet élvezkedni a videón? Betegek vagytok?! Hol volt ebben a k...tt videóban valami sportot idéző akció?!
    Hogy lehet egyáltalán a focit emlegetni itt?

  • 2009.06.12 13:39:35Michael Collins

    Apropó Mitya! Szavaztál már?
    http://www.olympic-rugby.org/supporter/gbor_1/a=activate&code=4a17975fc1e9d

  • 2009.06.12 13:42:51Michael Collins

    Kedves Zoe! A foci a football szóból származik, ami nem csak a sokak által istenített soccer jelenti. Vannak olyan játékok is amiben a játékosok szívvel-lélekkel más szabály rendszerben játszanak. Ja és nem a pénz az Isten. Persze ez alol az amerikai foci kivétel, mert ott is a pénz az Isten.

  • 2009.06.12 13:43:11Heyerdahl

    Először 1988-ban láttam, mikor kábelen bevezették a Sky TV-t a lakásba. Már akkor tetszett, igazi gladiátor sport.

  • 2009.06.12 14:06:15Benoit

    És mi a különbség az uniós, és a ligarögbi között?

  • 2009.06.12 14:06:50Bedeko

    Erről nekem az jut eszambe, hogy visszajövök néhány bepipázott ni..errel, feszítővasakkal és hegesztőpisztollyal...

    Jó, hogy nem eresztenek valami elkerített területre pár tagot boxerrel és baseball-ütőkkel, és az nyer, aki talpon marad. :)

  • 2009.06.12 14:08:46thetriggerhappy

    az afl népszerű victoriában, tasmániában, dél-ausztráliában és nyugat-ausztráliában, míg queensland és új-dél-wales ligarugby fanatikus. ott az "aerial ping-pong"-nak csúfolt afl-re nagyon kevesen kiváncsiak (sydneyben egy mesterségesen odatelepített csapat van a swans, dél-melbourne-ből, brisbane-ben pedig a sokkal később alapított lions. sydneyben akartak egy új csapatot, de úgy néz ki, hogy bedőlnek a tervek, miután a swans meccseire sem telik meg az scg).

    én spec minden aussie sportot imádok, legyen az ligarugby, uniós rugby, afl vagy akár krikett. na jó, a netball és a bowls annyira nem tetszik.

  • 2009.06.12 14:10:56thetriggerhappy

    benoit,

    más sport, bár van átjárás. ajánlom a sport fórumok vonatkozó témáit, egyre nő a hazai ligarugby szurkolók száma. aki nem látott még rugbyt, az a ligát sokkal jobban fogja élvezni mint az uniósat. nyersebb, több a futás, az akció, kevesebb a taktika és az álldogálás. az uniós szabályok szerinti rugby az elit sportja, míg a liga a népé.

  • 2009.06.12 14:12:54thetriggerhappy

    aki szereti a kemény jeleneteket, annak ajánlom barry hallt, a swanies "agytrösztjét":

    http://www.youtube.com/watch?v=eLTPCVv-zuw

  • 2009.06.12 14:15:13Benoit

    Köszi:)

    Tavaly ősszel vb volt. Az volt a ligarögbi emlékeim szerint.

  • 2009.06.12 14:20:27thetriggerhappy

    így van. meglepetésre új-zéland nyerte a sokkal esélyesebb aussiekat verve.

  • 2009.06.12 14:20:50Michael Collins

    A csapatokból 13-13 játékos van egyszerre a pályán és még 4 cserejátékos nevezésére van lehetőség. Összesen 12 alkalommal lehet cserélni.

    Ha egy játékost megfogtak, annak azonnal fel kell állnia, labdát hátra kell görgetnie a lábai között.

    A támadó csapatnak 6 lehetősége van elérni a célterületet.

    Amikor a csapat elhasználja a 6 támadási lehetőségét, át kell adniuk a labdát az ellenfélnek. Hogy ezt elkerüljék, általában elrúgják a labdát.

    Fogás után a védekező csapatból csak 2 játékos tartózkodhat a 10 méteres sávban, a többieknek hátra kell húzódniuk.

    Ha oldalt kimegy a labda, a vétlen csapat indul a labdával, ugyanúgy, mintha büntető indulás lenne.

    A ligarögbi, abban különbözik az uniós rögbitől, hogy itt nincs bedobás, csomag és nyílt toli.

  • 2009.06.12 14:25:25Michael Collins

    Ja ez a liga rögbi :)

  • 2009.06.12 14:26:15Michael Collins

    Én speciel jobban szeretem az uniós rögbit :).

  • 2009.06.12 15:06:04infidelitas

    Nos, én az amcsi fociért élek-halok!:))

    A rögbi szerintem nagyon unalmas

    Go Pats!!

  • 2009.06.12 15:09:10Eastbay1

    Egyszer azt olvastam valahol, hogy az aussie rules-ban benne van minden ami Ausztrália lényege. Az író nem lehetett különösebben oda az ottani kultúráért, mert az volt a cikk lényege nagyjából, hogy belterjes retardáltak idióta játéka ez. Nem ismerek sok ausztrált, de valamilyen szinten igazat tudok adni neki, még akkor is, ha szerintem nagyon szórakoztató.

  • 2009.06.12 15:30:37smartcode

    Amikor 1 hónapig Ausztráliában voltam, én is nagyon kiváncsi voltam a játékra, mert az aussie-k nagyon büszkék rá, de 3-4 elsőosztályú meccs TV-s közvetítésének megnézése után én nem gondolom, hogy annyira kemény. A szabályok lehetőséget adnak a keménységre, de nagy százalékban nem történnek ilyen kemény dolgok.
    Durva, kemény és érdekes dolgokat minden sportágból össze lehet vágni...
    Egyébként tényleg olyan a játék, mint maguk az ausztrálok: olyan mintha kemény, érdekes lenne, de nem az.

  • 2009.06.12 15:39:15nyubocs

    Én az Eurosport2-n mindig megnézem a közvetítéseket, ha tehetem. Bár kimagaslónak még jóindulattal sem nevezhető angol tudásom miatt a szabályértelmezésben voltak gondjaim, azért ez a szuper kis blogbejegyzés most sok homályos pontot megvilágított.

    Lehet nem szeretni, de szerintem tiszta férfias sport. Bár csinálni nemigen csinálnám :)

  • 2009.06.12 15:42:06nyubocs

    Ja és itt nem fetrengenek órákat egy-egy ütközés után mint Európa csúcsjátékában egy egy rálehelés után

  • 2009.06.12 15:58:36thetriggerhappy

    smartcode,

    ki kellett volna menni a stadionba, nem drága a jegy. ott rájössz, hogy mekkora a pálya, mekkorák az emberek, a sebesség és micsoda atléták a focisták, akik végigfutnak, ugranak, ütköznek egy ilyen meccset fetrengés és színlelés nélkül.
    pont olyan mint ausztrália: egyenes, őszinte és kurva izgalmas.....
    afl vagy egy nrl meccs, egy jó sör (nem fosters, azt sehol nem látsz ausztráliában), egy barbie rák vagy beef burger céklával a tengerparton, rövidgatya, atléta és flip-flop.

  • 2009.06.12 16:42:35szcsongor

    Hat valahogy nekem is mar tul durva ez, a videok nezese kozben valahogy eszembe jutott, h kik is voltak az ausztralok osei... (nem az oslakosokra gondolok) Lehet h nem veletlen hogy ilyen gladiator-sport ez.
    Egyebkent Michael Collins naiv vagy ha azt hiszed, h csak azert nem (elsosorban) a penzrol szol a rogbi meg ez, mert hogy milyen oszinte es tiszta sportok ezek, meg szivvel-lelekkel jatsszak stb.... Egy fraszt, ahogy megkozelitene a nepszerusege a fociet (vagy az USA-ban az amerikai fociet) ez is ugyanugy a penzrol szolna, es itt is milliokat keresnenek a jatekosok...
    En mellesleg szinten nem vagyok oda a fociert (max EB-t, VB-t nezek), inkabb az amerikai foci fogott meg a maga kifinomult taktikajaval, szabalyrendszerevel. Az inkabb olyan mint a sakk, ez meg gladiatorok agressziv jateka, ahol (en ugy vettem eszre) elsodleges szempont az ellenfel fizikai bantalmazasa, es csak masodlagos szempont hogy van egy labda is a palyan :)

  • 2009.06.12 17:09:37Michael Collins

    Kedves Szcsongor! Nem vagyo naiv :). A pénz kezdi megfertőzni a rögbit is. Ez a francia és az angol bajnoksákban a legnyilván valóbb. De a rögbi még mindig tartja a "pozicióját" a nevelő sportágak között. Nem véletlenül van fontos szerepe az angol-szász oktatási rendszerben. És nem csak Európában, hanem a bukósisakos és védő felszereléses Észak-Amerikai kontinensen is. Déle-Amerikáról, Ausztráliáról és Új-Zélandról nem is beszélve. Most megy egy film az HBO-n, a címe Csapatszellem. Amerikai rögbis fiatalokról szól! Az amerikai fociról nem vagyok túl jó véleménnyal, mert kiölték belöle a sportszerűséget. Ami a rögbiben (hál istennek) még meg van. Bár amikor a legutóbbi vb-n a francia újságok az ír-francia mecs elött kezdték megszellőztetni Ronan O'Gara magán ügyeit, az más durva volt. De a békazabálók már csak ilyenek.

  • 2009.06.12 17:24:14Mitya Ivanov

    élőben nem olyan durva ez az aussi rules. Nagyon atlétikus sport. a youtubeon uniós és ligarögbiből is lehet látni nagyon durva ütközéseket, mégsem mondjuk rájuk, hogy durva sport. ezzel együtt kemény az ausztrál foci, de nem alattomos, inkább azt mondanám, hogy tág határok között vannak meghúzva a szabályok. Pontosabban a testi kontaktusra nincsenek is szabályok.

  • 2009.06.13 20:58:10Eastbay1

    Michael Collins: nem csak a békazabálók ilyenek, a fritzek is ilyen, lásd 74-es vb-döntő, Cruyff tudna mesélni. Szóval ez bárhol megtörténhet.
    Amúgy miért pont Michael Collins? Finn McCool sokkal kúlabb:D

  • 2009.06.14 12:59:33Michael Collins

    Eastbay1: http://hu.wikipedia.org/wiki/Michael_Collins_(%C3%ADr_vezet%C5%91)
    Mert egy karizmatikus vezető volt, és vezetésével legyőzték a briteket :).

  • 2009.06.14 16:56:21Q-in-Law

    Krikettről is lesz bejegyzés valamikor?

  • 2009.06.15 19:12:31Mitya Ivanov

    nem lenne rossz a krikettről is érthetően olvasni, mert az eurosport2-n most nézem, és teljesen homály:)

  • 2009.10.07 16:59:01krj

    gyerekek, bármennyire is divat mostanság, de én ezektől a tojással rohangáló sportoktól herótot kapok. rendes foci, az az igazi. az aussieknál meg mit várunk a fegyencek leszármazottaitól...:-)

  • 2009.12.06 18:07:14ALLwares

    Akkor nézd a rendes focit, sétálgatást, főleg magyar színvonalon! Táposok sportja. A tojáslabda az igazi!

  • 2010.02.12 12:54:00szbence7

    Eeez az igazi foci:D ami nálunk van az nem is football, hanem valami újkori idióta balettozás stoplis cipőben... Az első futball játékoknak is a gólszerzés volt a lényege, akárhogy.. :D pl az elején, amikor egyik faluból másikba kellett a döglött állat fejét átrugdosni a hídon.. pár ember meghalt, de amikor vége lett a meccsnek jó kis dínomdánom volt mindkét település részéről :D

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől