10 éve nyertünk 4 olimpiai aranyat 1 napon

2010.10.01. 19:14 - Ághassi Attila

Tíz évvel ezelőtt a magyar sport legnagyobb napja lehetett volna október elseje, három kajak-kenus arany után a férfi vízilabdázók is nyertek. A női kéziseknek ellenben nem sikerült, hatgólos vezetés után Dánia az utolsó tíz percben fordított, és 31-27-re nyert.

Pedig nem indult jól a sydneyi olimpia befejező napja, többszöri halasztás után lehetett csak megrendezni a kajakos döntőket. A topfavorit Vereckei Ákos többször melegített be, mire végre rajthoz állhatott már nem láthattuk szokásos hajráját, nem lett érmes a négyes győzelme után. Kőbán Ritának címvédőként nem volt esélye a hullámos vízen.

Jött viszont az azóta elhunyt Kolonics György, aki egyéniben nem volt igazán nagy esélyes, de pazar versenyzéssel, remek hajrával a kettes pályán elsőnek jött be.

D  AS20080607002
Szeged, 2008. június 7. Másodikként ér a célba a Kozmann György, Kolonics György páros a férfi C-2 500 méteres távon, a Mol kajak-kenu Világkupa versenyén, a szegedi Maty-éri pályán

„Magam sem gondoltam, Gyuzsó, hogy egyszer utolérlek, és egyéni aranyam is lesz” – mondta az olimpia után már viccesen.

Kolonics győzelme után jöttek a párosok, és egymás után két arany. Kammerer Zoltán és Storcz Botond élete legnagyobb versenyét futotta, Pulai Imre és Novák Ferenc hozta a meglepetésaranyat, rájuk nem lehetett számítani, de maximálisan kihasználták, hogy szélvédettebb pályára kerültek.

A férfi vízilabdázók 24 évig, Montreal óta vártak az olimpiai aranyra. A torna alatt kétszer is kikaptak - horvátoktól, jugoszlávoktól -, de az egyenes kiesés szakaszban legyőzték az olaszokat, majd drámai meccsen a jugoszlávokat. Ekkor ismerte meg az ország Szécsi Zoltán nevét, aki Kósz Zoltán helyére állt be, és bravúrosan védett.

sidney
Steinmetz Barnabás, Kósz Zoltán, Märcz Tamás és Kásás Tamás, a magyar válogatott tagjai gratulálnak egymásnak, miután 16:8 arányban legyőzték Hollandia nemzeti együttesét a sydneyi nyári olimpiai játékok vízilabdatornájának B-csoportjában 2000. szeptember 24-én

A döntőben a fáradt orosz csapaton átgázolt - 13-6 lett a vége a 8-2-es félidő után - Kemény Dénes csapata, amely kétszeres Európa-bajnokként utazott Ausztráliába.

A csapat: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Vári Attila.

Négy magyar arany egy nap három korábbi olimpián is volt, 1948-ban Londonban, négy év múlva Helsinkiben, és újabb négy év múlva Melbourne-ben.

Kommentek

  • 2010.10.01 21:04:43steleto

    Sírva néztem akkor is, sírva nézem most is.

  • 2010.10.01 21:21:43mrazziee

    1-jén, nem -én.

    bocsi,de amúgy meg szép volt, jó volt, még egyszer

  • 2010.10.01 21:24:12m.n.o.

    Nem lehet nem sírni.

  • 2010.10.01 21:29:43Pocket Monster

    Az egyik legszebb nap volt!!! Olyan élesen emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Az a sok kavarás a kajak-kenu futammal, aztán oda-vissza kapcsolás a kézi- meg a vízilabda döntő miatt. Majd állva kiabálás, ugrálás, sikítozás, ordítozás, összeborulás,stbtb. Tényleg nem lehet nem sírni!! :DDD

  • 2010.10.02 00:12:49jet set

    Jó lenne 2012-ben is ilyen.

  • 2010.10.02 08:24:21Summo

    Aznap született első gyermekem is!
    :)

  • 2010.10.02 08:35:55Morgó Muki

    Talán még annyit Koló győzelméhez, hogy ahhoz nagyban hozzájárult a szél. Egyrészt, mert Koló technikás kenus volt, így jobban bírt a hullámos vízzel, másrészt ő nem olyan hatalmas testű ember mint a Pulai Imre, ezért nem lett "vitorla" a testéből szembe szélben. Neki ez maximálisan kijárt. Szerintem sosem érik utol az eredményeit. Kétszeres olimpiai bajnok, kétszer volt harmadik. 15-ször nyert VB címet, stb. Fantasztikus eredmények, de persze életében senki sem ismerte meg az utcán. Rá is igaz: "Halj meg és nagy leszel ez a város nem bír el"

  • 2010.10.02 10:41:44Kivlov

    pfff... félelmetes volt akkor is! R.I.P Koló + Knézy...

  • 2010.10.02 11:22:56Vik74

    Koló forever!!!
    Mindannyiunk példaképe, örökké!
    Köszönjük!

  • 2010.10.02 14:16:06laphroaig

    Hú de jó volt megnézni!
    Köszi Index!!!

  • 2010.10.02 16:37:40Pius

    Sosem felejtem el azt a remalom kezimeccset!!!

  • 2010.10.02 19:59:53ubuc

    Fantasztikus nap volt!!! Köszönjük a magyar sport nagyjainak!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől