1965: az Inter Interkontinentális Kupát nyer

2010.09.15. 16:24 - Csizmazia Zoltán

1960-ban alapították a sorozatot és egészen 2004-ig Európa és Dél-Amerika legjobb klubcsapata játszotta. 1979-ig oda-visszavágó alapján döntötték el, melyik futballcsapat a legjobb a világon. 1965 az Inter lett az, első európaiként először nyert kétszer egymás után.

Az első kiírásban a Real Madrid nyert, majd négy évig rendre a dél-amerikaiak voltak a jobbak. 1964-ben a Helenio Herrera irányította Inter nyert, majd egy év múlva megint diadalmaskodott, a brazil Santos után a második, Európában pedig az első volt amely duplázni tudott.

Az Inter már az első meccsen eldöntötte a találkozót, hiszen a San Siróban, 1965. szeptember 8-án a spanyol Joaquin Peiró és Sandro Mazzola két góljával 3-0-ra nyert. Napra pontosan 45 éve pedig Buenos Airesben, 80 ezer néző előtt harcolt ki 0-0-s döntetlent az Independiente ellen. Az argentinok nem tudtak mit kezdeni a honfitársuk, a legendás szakvezető, Helenio Herrera  által megálmodott catenaccio-val szemben.

Bár egészen kiváló csapata volt akkor az Internek, mégis Giacinto Facchetti és Sandro Mazzola nevét érdemes kiemelni, no és persze Herreráét, aki 1916. április 17-én Buenos Airesben született. 1945-től 11 klub szakmai munkáját irányította, 1981-ben a Barcelonánál fejezte be. Az Il Mago, azaz a Varázsló becenévre hallgató szakember 1997. november 9-én, Velencében hunyt el.

A védekezésben a svájci reteszt fejlesztette tökélyre, de úgy, hogy ő volt az első kidolgozta és csapataival meg is valósította a manapság oly divatos támadási variációt, amelyben a csapattársak a gyors passzokkal és helyezkedéssel egy üres folyosót nyitnak meg a gyors szélsőjátéknak.

Interkontinentális Kupa, 1965

Első mérkőzés

Internazionale-Independiente 3-0 (2-0)

1965., szeptember 8., Milánó, San Siro, 75 ezer néző, vezette: M.Kreitlen (német)

Inter: Giulano Sarti - Tarcisio Burgnich, Giacinto Facchetti, Gianfranco Bedin, Aristide Guarnieri, Armando Picchi, Jair Da Costa, Alessandro Mazzola, Joaquin Peiro, Luis Suarez, Mario Corso. Edző: H.Herrera

Independiente: Miguel Santoro; Rubén Navarro, Ricardo Pavoni Acuña, David Acevedo, Juan Guzmán, Roberto Ferreiro, Raúl Bernao, Vicente de la Mata, Roque Avallay, Mario Rodríguez, Raúl Savoy. Edző: Manuel Giudice.

Gólszerző: Peiro (3.), Mazzola (22., 59.).

Visszavágó

Independiente-Internazionale 0-0

1965., szeptember 15., Buenos Aires, La Doble Visera Stadion, 80 ezer néző, vezette: M. A. Yamasaki (perui)

Independiente: Miguel Santoro; Rubén Navarro, Ricardo Acuña, Roberto Ferreiro, Tomás Barrios, Juan Guzmán, Raúl Bernao, Osvaldo Mura, Roque Avallay, Miguel Mori, Raúl Savoy. Edző: Manuel Giudice.

Inter: Giuliano Sarti - Tarcisio Burgnich, Giacinto Facchetti, Gianfranco Bedin, Aristide Guarnieri, Armando Picchi, Jair Da Costa, Alessandro Mazzola, Joaquín Peiró, Luis Suárez, Mario Corso. Edző: Helenio Herrera.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől