Tizenhét éve a magyar futballválogatott az oroszok elleni vb-selejtezőre készült. Az Üllői úti edzésen Zsiborás Gábor hirtelen rosszul lett, majd az öltözőben elveszítette eszméletet. Sosem tért magához, feleségét és hármas ikreit hagyta itt, mindössze 35 éves volt.
Miután a Fradiból az MTK-ba szerződött, 113 meccsen védett új klubjában, de már négy éve nem került a válogatott közelébe. 1993-ban Verebes József mégis meghívta az akkor 35 éves kapust az oroszok elleni vb-selejtezőre készülő csapatba. A keret és Zsiborás korábbi sikerei helyszínén, az Üllői úton készülődött a meccsre.
Szeptember 1-jén reggel még három ikergyermekét kísérte első iskolai napjukra, majd a pályára sietett. Az edzés közben rosszul lett, az öltözőbe ment, ahol aztán elvesztette az eszméltét. Kómába esett, már sosem tért magához, egy hét után, szeptember 7-én a kórházban hunyt el.
Feleségét, a László Kórház egykori kiváló futballistáját, Dancs Gabriellát, valamint a most 23 éves Zsófiát, Balázst és Gergőt hagyta itt.
Kevés olyan futballista volt, akit akkor is szerettek a szurkolók, amikor éppen a városi riválishoz igazolt át. Zsiborás ilyen volt. Hiába lett tizenkét ferencvárosi szezon után az MTK futballistája, mindig vastaps fogadta őt, amikor visszatért az Üllői útra.
Zsiborás Gábor 1957. november 12-én született Budapesten. Már tíz éves korában a klub igazolt játékosa volt. Tizennyolc évesen, egy Csepel elleni Téli Kupa meccsen, csereként mutatkozott be a Ferencváros első csapatában, de csak két év múlva 1977. szeptember 3-án, a Budapest Honvéd ellen 2-1-re megnyert bajnokin védett először tétmeccsen. Mindkét találkozón Dalnoki Jenő volt a Fradi edzője.
Összesen 408 meccsen szerepelt a zöld-fehér klubban, ebből 244 bajnoki és 43 kupameccs, illetve 12 nemzetközi kupameccs volt.
1981-ben bajnokságot, 1979-ben, 1982-ben 1983-ban bajnoki ezüstöt nyert, 1978-ban kupagyőztes lett. A Toldi-vándordíjat, azaz az adott szezon legjobb ferencvárosi labdarúgójának járó trófeát kétszer 1980-ban és 1986-ban kapta meg. A Ferencváros örökös bajnoka.
1979. október 17-én, Finnország ellen 3-1-re megnyert Eb-selejtezőn szerepelt először a nemzeti válogatottban. 1983-ban még kétszer, majd 1987-ben pedig egyszer vele kezdődött a magyar csapat összeállítása.
1989-ben távozott az MTK-hoz, mivel az első csapatban akkor Józsa Miklós egyre jobb teljesítménnyel bevédte magát a kezdőbe. Ahogy Pölöskei Gábor, Zsiborás egykori játszótársa elmondta, ő volt az egyetlen olyan fradista, akit még akkor is szerettek a szurkolók, amikor már éppen a rivális csapatban játszott.
Ráadásul Zsiborás első meccsét az MTK-ban éppen a Fradi ellen védte. Akkor 28 ezer ember az Üllői úti stadionban skandálta az egykori kedvenc nevét.
A kapus halála után az MTK, korábbi klubja, a Ferencváros és sokan mások is segítettek a családnak. Zsiborás Gábor pontosan öt hét múlva lenne 53 éves.

Kommentek
2010.09.07 18:53:06csöpike2
Igen ,kiválló kapus és ember volt.
Kár volt érte,nyugodjon békébe.
2010.09.07 19:06:32partyface1973
Egyetértünk, de a "kiváló" miért két "L"?
2010.09.07 19:06:47Peremes Csiga (fekete)
A cikkből kimaradt, de fontos. Argentínában egy meccsen komoly sérülést szenvedett. A lábadozás után úgy érezte, hogy már nem elég jó kapus ahhoz, hogy a Fradiban játszon, ezért kérte át magát az MTK-ba.
Emléke szívünkben tovább él.
2010.09.07 19:13:30www.7kerulet.com
Vajon mikor lesznek a Fradinak újra ilyen ikonjai, mint szegény Zsiga, aki haláláig igazi fradista volt?
R.I.P.
2010.09.07 19:15:47LongJohnHolmes
2010.09.07 19:06:32partyface1973: Azért, mert múlt idő te szerencsétlen :)
Te is inkább lapátolásra használd a billentyűzetedet, mint kritizálásra :)
2010.09.07 19:37:29partyface1973
Ennek szerintem nézz utána, te ostoba állat :)
2010.09.07 19:44:36Hagrid
Ne itt srácok. Nyugodjék békében. Hajrá Fradi!
2010.09.07 19:45:48Suhi71
A kép vajon mikori? Még veres csillag van a melegítőjén....
2010.09.07 20:06:35gabe_
2010.09.07 19:45:48Suhi71
Kis matek. Ha 93-ban hívták be újra, valószínű, min. 4 évvel ezelőtti valamelyik válogatott összetartáskor készülhetett a fotó
90-től van új címer.
2010.09.07 20:07:16gabe_
de szerintem, tök mindegy, milyen szerelésben van... rip
2010.09.07 20:20:51isssti
Szegény Zsiga! Jó hogy még ennyien emlékezünk rá!
2010.09.07 20:37:47gregorik
Csak a lényeget hagytad ki a cikkből, jóarc: Miért esett kómába, milyen betegség vitte el? Ez így nagyon lájt szöveg, hogy "rosszul lett". Elnézést az újságírótól.
R.I.P. Gábor.
2010.09.07 20:43:25ledo76
28000 ember az Üllői úton... Hát igen akkor még a riválisok is elismerték, hogy Fradi csak egy van. És az ott játszók is tudták, köztük Zsiga is, nem véletlen, hogy a szívük zöld-fehér maradt. Ma meg, hagyjuk...
2010.09.07 21:02:34zsolt701
A Népstadionba jártunk kettős rangadókra.
Akkor azt hallotuk,hogy tüdőbajos.
De kitudja mi az igazság.
Egy biztos.
Kár érte,mert nagyon jó kapus volt.
2010.09.07 21:07:03Ryan O'Brien
Sosem derült miért is halt meg.
2010.09.07 21:08:58Ryan O'Brien
gregorik: Nem lehetett tudni, mi is volt igazán a a halál oka. Nem derült ki, vagyis igazán nem lett publikus. Mint ahogy Fehér Mikinél sem. Sajnálom. Leginkább Zsigát.
2010.09.07 21:18:11ikke i drift
Az ominózus első MTK-s meccsen kint voltunk, a Fradi-táborból néztük a meccset. Sosem feljtem el azt a köszöntést, amit a második félidő előtt kapott, amikor jött védeni a tábor előtti kaput. Megdöbbentő volt pár év múlva a hír.
R.I.P.
2010.09.07 21:19:45Ács Ferenc
Nagy kapus volt. Hajrá lilák!
2010.09.07 21:40:09Miss Marple
Mi lehet most a gyerekeivel? Nem lehetett könnyű a feleségének három kicsivel egyedül maradni...
2010.09.07 22:21:08Torrente2
Én vagy Zsiborás, vagy Nyilasi voltam oviban.
RIP
2010.09.07 22:25:05szempontpuska
egy régebbi írás Zsibiről (is):[link]
2010.09.07 22:31:34lampaoltogato
Egy Fradi-Dózsán láttam először élőben, máig bennem él, ahogy kiöklözte Rostás lövését. Az MTK-ban is volt egy gyönyörű védése, akkor a kis Flóri lövését öklözte ki. Én úgy hallottam, hogy egy eleve kisebb átmérőjű ér pattant szét a fejében. Számomra is Ő a Fradi kapusa.
2010.09.07 22:55:06Ryan O'Brien
A gyerekek egyetemisták, legalábbis ha jól tudom Zsófi és Gergő. Nem biztos, de ketten asszem eljutottak odáig. Ahogy az írásban is szerepel sokan segítettek, támogatták a családot, mert sokan szerették Zsigát. Nem is lehetett nem szeretni. Nem nagyon tartozik ide, de a Fradi ugyanígy cselekedett Pusztai Laci árván maradt gyermekeivel is. Őket 23 éve érte a katasztrófa: 1987.július 6-án az M7-es autópályán vesztette életét, amikor autójukba frontálisan belerohant a szemből a szalagkorlátot is átszakító defektes autó.
2010.09.07 23:01:04meotisz
Nekem a gombfoci csapatomban ő volt a Fradi kapusa olyan 80-84 körül.
Szerintem Pusztai Laci esetét hallottam apáméktól anno, de ők azt mondták, átrepült a szembejövő kocsi a szalagkorlát-sövény felett, és éppen rájuk zuhant.
2010.09.08 00:32:29Paal77
Nekem Zsiborásról mindig a Honvéd-Mtk 1-2 jut eszembe, ahol gyakorlatilag kivédte a szemünket, hatalmas bravúrokat mutatott be, csak 11-esből tudtunk betalálni és másnap a Nemzeti Sporttól - teljesen jogosan - 10-est kapott. Ez azóta is nagyon ritka, talán még Illés kapott valamikor 4 gólért 9-est.
A cikkből tényleg hiányzik a halál lehetséges okainak boncolgatása.
2010.09.08 00:43:22zsivágó
Köszönöm családunk nevében a kommenteket. És a cikket is, rég írtak ilyen korrekt emlékező írást édesapámról. Zsiborás G.
2010.09.08 00:56:06daemonwhisper
Pont most akartam írni, hogy fia, Gergő az újságírás ifjú titánja, de látom, már kommentelt :) Mindemellett persze együttérzek veletek, Zsibi, Isten vigyázzon édesapádra!
2010.09.08 01:21:16robian
RIP gabika :)
2010.09.08 08:17:09miskagyerek
De jó lenne ma is egy pár ilyen szeretetreméltó figura a magyar focipályán. Mondjuk hasonló képességekkel. Kezdenénk visszaszivárogni a pályára. Nem (csak) huha anyázni, hanem élvezkedni a focin.
2010.09.08 08:21:41Szocio Pata (kikvogymukblog)
Milyen jó kapus volt! Még nem az a kétméteres délszláv torony, hanem KAPUS, mint Daszajev, Mészáros Bubu...tudott nyújtózni, odaérni a sarkokra, és tényleg jó fej volt!
2010.09.08 08:24:52Szocio Pata (kikvogymukblog)
Miskagyerek: szeretetreméltó figura az még akad is, de focizni nem tud :)
2010.09.08 09:15:06Frantic
Tizennégy éves voltam akkor, kapus a Fradi ifiben.
Egy hétig reménykedtem, hogy minden rendben lesz, és utána sírtam, mint a kutya... Sosem fogom elfelejteni.
2010.09.08 09:29:06Paradigma
Maga a felesége nyilatkozta(talán az NS- ban, ha jól emlékszem), mikor meghalt a Zsibi, hogy nem érti, miért írják mindenhol, hogy hármas ikreik vannak. Nekik csak két ikergyerekük van. Azóta lett volna ideje a cikk írójának utána nézni...
2010.09.08 10:20:31Nincs nemzeti egység még Orbán van. Tünés!
Kösz, jól esik ha szeretett emberekről megemlékezünk ebben a rohanó világban.
2010.09.08 11:07:41Norbi812
Paal77: 93-ban volt egy nagyon emlékezetes ETO - Kispest meccs. Sose felejtem el, pénteki napon volt, így csak 10ezren jöttek ki. Akkor jött vissza Győrbe a Mágus és óriási meccseket játszott a csapat. 5-1-re vertük meg az előző évben bajnok Kispestet, A csapat JÁTSZOTT, Végh pedig a szemüket kivédte... A meccs 5-ös osztályzatot kapott, Végh Zoli pedig 10-est. Az NS címlapra is emlékszem: 10-es Vég(h)-re ! Azóta se kapott 5-öst meccs és 10-est játékos... Régi szép idők.
2010.09.08 11:32:55Logan Grimnar
R.I.P Zsiborás Gábor.
Ő még tudta, mi az a foci...
2010.09.08 12:22:05krampácsoló
Soha nem az akrobata mutatványokért védett. Viszont bármilyen akrobata mutatvány elővett, ha védeni kellett.
Zsibivel kapcsolatban nekem is az a hihetetlen, mindegy kinek állt a kapujában, ő volt a Zsiborás Gabi.
Zsiborás Gabi!Zsiborás Gabi!Zsiborás Gabi!Zsiborás Gabi!Zsiborás Gabi!
Köszönöm, hogy láthattam az Üllői úton.
2010.09.08 12:31:42szempontpuska
Meotisz!
Róla is megemlékeztünk anno a focitörténeti sorozatban:[link]
és Török Péterről, Fodor "Fociról", Kocsis Istvánról, Tulipánról, Borostyánról.....
sokan vannak odaát a másik focipályán
2010.09.08 12:52:46kborzy
amikor gyerek voltam mindig kapus akartam lenni. előbb Disztl utána meg Zsiborás. Érdekes akkor még érdekelt, hogy mit játszik a nemzeti tizenegy, meg a magyar bajnokság...
2010.09.08 20:38:22zsibigabi
Kegves Paradigma! én soha nem nyilatkoztam azt h csak 2-es ikreink vannak, mivel tényleg hármasikreink vannak!!!A cikk teljesen korrekt, és csak köszönettel tartozom az Írójának, hogy megemlékezett férjemről, Gáborról! Kedves kommentelők köszönöm gyermekeim nevében is a szép szavakat, emlékeket. A találgatások elkerülése miatt, agyi érelzáródás volt Gábor halálának oka, a kiváltó ok bármi lehetett, stressz stb. nem lehet tudni. Mégegyszer, köszönöm h megtartjátok emlékezetetekben Gábort. Üdv Zsiborásné Dancs Gabriella