Hová tűntek a kamionversenyek?
2009.06.28. 14:05 - Csepregi J. Botond
"Folytatja-e jó szereplését Krasznai János?" – tette fel a kérdést a Népsport 1989. május 20-án. Az első magyar kamionversenyző a legnagyobb kategóriában a kilencedik helyről rajtolva ötödik lett a szombati, esős versenyen, és vasárnap következett az Eb második hungaroringi futama, illetve a nagydíj, vagyis a Hungarocamion Truck Trophy.
"Minden tekintetben elégedett vagyok – nyilatkozta Krasznai a viadal után. – Szerződésem arra kötelez, hogy Taurus-gumikkal versenyezzek, a gond az, hogy ezek nem olyan méretűek, amilyeneket a kanyarok megkövetelnének. Örülök, hogy mégis fel tudtam kapaszkodni az első hat közé, és holnap is ez a célom, függetlenül attól, milyen lesz az időjárás. Féltávnál már a biztonságra ügyeltem, mert az előttem haladó Dehnhardtot semmiképp sem tudtam volna megelőzni."
Nemcsak kamionnal volt jó
Az első versenyt esőben futották, ami Krasznainak kedvezett, az előző versenyen, Zeltwegben is rossz időben lett második. Vasárnap azonban bizonyította, hogy száraz pályán még jobb is tud lenni: negyvenezren láthatták jó rajtját, ahogyan az ötödik helyről a belső sávban előzve rögtön a másodikra lépett előre. Még a háromszoros futamgyőztes nyugatnémet Körbert is megelőzte, akitől egy jobb kanyarban elhúzott, végül második lett. A hátralévő Truck Trophyn is jól kezdett, azonban kigyulladt a turbója, és nem tudta befejezni a versenyt.
Krasznai János ekkor harmadik, mint utólag kiderült, legsikeresebb szezonja közben járt. Az ekkor 38 éves kamionversenyző fiatalon egy teljesen más sportágat művelt: 22 éves koráig jégkorongozott. A KSI, majd a Ferencváros hokisa volt, a válogatottban is szerepelhetett 75-ször. Mindhárom csapatnál Jakabházy László volt az edzője, de az egyre magabiztosabb játékosnak egyszerre elege lett a tréner szigorúságából, és egyik napról a másikra abbahagyta a jégkorongot.
A kor szokásainak megfelelően volt civil állása: a Tejipari Vállalattól kapott fizetést azért, hogy jégkorongozik. Nem kellett volna bejárnia, de a hokis hajnalonta teherautóval hordta a tejet edzések előtt, és ugyanezt folytatta a sport befejezése után is. Egy alkalommal egy barátja megengedte, hogy vezesse kamionját, és Krasznai tudta, ő is ezt szeretné csinálni. Felvették a Hungarocamionhoz, majd a kötelező kétéves várakozás után elindulhatott első külföldi útjára. Tizenhárom évig járta Európát és a Közel-Keletet, aztán családja miatt előbb a kamionosok főnök lett, majd belföldi szolgálatra került.
Egy tönkrevágott Trabant
Amikor kiderült, 1987 májusában először nálunk is kamionos Eb-futamot rendeznek, a versenyt szervező és autókat is indító Hungarocamion válogatót hirdetett. Krasznai egy faliújságon fedezte fel a lehetőséget. A kamionversenyzésről egy német szaklapban már olvasott, a versenyek vonzották, fiatalon egyszer ralin is indult. Rákészült a hungaroringi válogatóra: Trabantjával rótta a köröket, ráment egy tank benzinje, illetve utána 14 ezer forintot költhetett a tönkrement autó generáloztatására. De a befektetés megtérült, mert a kétnapos válogató végén kiderült, ő képviselheti a Hungarocamiont nemcsak a magyar futam középső kategóriájában, de az egész szezonban is.
A magyar újoncként mindvégig a biztonságra törekedett, kilencedik lett a szezon végén. Gyorsan beilleszkedett a közegbe, pedig ahogy most felidézi, ez nem az ő világa volt.
Úri muri
"Ezekbe a kamionokba nem ülhetett be akárki, a gyárak döntötték el, egyáltalán kinek adják el a gépeket. A Mercedesnek fontos volt a kapcsolat Európa egyik szállítmányozási cégével, a Hungarocamionnal, ezért kaptuk meg az autóját. De a versenyzők között nem egy dúsgazdag ember volt, aki passzióból, úri huncutságból művelte a sportot. Ott volt például Heinz Dehnhardt, aki acéltekercsekkel üzletelt, milliomos volt. Nagyon jóban lettünk Heinzcel, de zavart, hogy különbnek kezelte magát például az egyszerű sofőröknél."
Krasznai a könyvében is őszintén szólt arról, hogy kamionosként jól keresett, és most sem szégyenli ezt. A versenyzésért nem kapott külön fizetést, de a külföldi futamokra sofőrként maga vitte ki a kamiont, így azért, akár egy fuvarért, megkapta járandóságát. Ezenkívül a Hungarocamion prémiumot is fizetett a jó szereplésért: minden megszerzett ponttal hatezer forintot keresett. (Az első helyért 15, a tizedikért egy pont járt.) A nemzetközi szövetségtől is kapott jutalmat, a szezonon kívül pedig egy átlagos kamionosfizetést vehetett fel, úgy, hogy nem kellett dolgoznia.
"1989-ben az egyik hónapban három futamot is megnyertem, Angliában, illetve Svédországban. Felvehettem tehát a pénzt a hosszú fuvarért és a pontokért is. Amikor bementem a pénztárba, azt mondták a kolléganők, hogy nem fizethetik ki nekem ezt az összeget. A vezérigazgató ugyanis 250 ezer forintot kapott abban a hónapban, nekem viszont 625 ezer forint járt volna. Felhívták a vezért, aki azt mondta, ha jól számolták ki az összeget, akkor jár nekem ez a pénz. Ki is fizettek."
A második szezontól már a legnagyobb kategóriában indult Krasznai, aki 88-ban az év végén hatodik, 89-ben harmadik, 90-ben – úgy, hogy a szezon utolsó versenyén már nem indult – ismét hatodik lett. A Hungarocamion 1990-ben kiszállt a kamionversenyzésből, amihez volt némi köze a motorsportokat máig meghatározó Bernie Ecclestone-nak és Max Mosleynak is.
"Ecclestone látta, hogy a kamionversenyben is van fantázia, és 1990-ben be akart szállni ebbe az üzletbe is. Én örültem volna, ha még profibbá és még jövedelmezőbbé vált volna ez a sorozat is, de a csapatok nem kértek Ecclestone-ból. Erre ő bosszút állt, és utána nem engedték azokra a pályákra a kamionokat, ahol a Forma-1 járt. A Hungaroring is kiesett, a Hungarocamion pedig azt mondta, ha nincs hazai verseny, annyira nem fontos a számára ez a műfaj. Így lett vége az én kamionos pályafutásomnak is."
Most is kamionozik
Krasznai a szezon végeztével egyben kivette régen halmozódó szabadságait, majd 1991-ben végleg fel is mondott a Hungarocamionnál. Otthon volt egy évig, nem dolgozott, ekkor egy volt német versenyzőtársa megkereste, üljön be a helyére a kamionba. Szponzori pénzt is vinnie kellett volna, ennek a fele megvolt, de aztán Krasznai úgy döntött, ami elmúlt, elmúlt, nem tér vissza. Majd – annak ellenére, hogy nem ez volt a terve – egy barátja és egy volt főnöke unszolására visszatért a kamionozáshoz. Most is, 58 évesen, a nagybani piacon dolgozik, hol Mályiba, hol Olaszországból szállít zöldséget, gyümölcsöt.
"Ezt szeretem csinálni, ez az életem. A veresenyzés nagy kihívás volt a számomra, mindig is szerettem az olyan dolgokat, amelyeket nem mindenki próbálhatott ki. Néha még ma is megismernek, vagy a nevemet látva rákérdeznek, hogy én vagyok-e az a Krasznai. De nem ez számít, hanem az, hogy megfizethetetlen élményekhez jutottam. Például olyanokhoz, hogy láthattam a Mercedes fejlesztőit, húsz éve megismerhettem azt a techinkát, ami a mostani kamionokban benne van. Nekem ez maradt meg fontosnak."
Az utód tizennyolc év után
Egészen 2008-ig nem volt magyar résztvevője a kamionos Európa-bajnokságnak. Tavaly azonban elindult a sorozatban Szobi Balázs, aki korábban kétszer is célba ért a Dakar-ralin kamionjával, sőt másodjára ötödik lett. (Harmadjára azért nem sikerült, mert terrorfenyegetés miatt törölték a versenyt.) Az egykori ralis, majd jetskis 2008-ban a magyar Suzuki-kupában indult, hogy megszokja a pályaversenyzést. Ebben az évben a Truck Race Championshipben, vagyis az Eb-n is elindult. A sorozatban 15. lett, és megválasztották az év újoncának is. Szobi vállalkozásai, többek között a kéziszerszám-forgalmazó Flex és a szállítmányozó cég, az Oxxo révén finanszírozza a versenyzést, kamionos csapata az utóbbi vállalat nevét viseli.

Kommentek
2009.06.28 14:29:0268nyara
Kár érte. Ehhez is hozzányúlt Ecclestone....
2009.06.28 14:43:56navera
Egyszer átégett egy dugattyúja -már nem emléxem, hogy a Nagykőrösi vagy a Cinkotai úti telepen- ám a kezemben tartottam a fent nevezett alkatrészt. Az egész suli, ahol akkor tanultam szurkolt neki, a szakmai gyakorlatot a hungarocaminnál töltöttük.
2009.06.28 14:50:10-thev
valami albumot vagy videot igazán be lehetett volna linkelni...
2009.06.28 14:55:39égafater
625.000 Ft akkoriban azért nem volt gyenge. de megérdemelte, kifizették, nem hittem volna.
vajon a pénz is számít most a munkában, vagy csak a vezetésért csinálja?
2009.06.28 15:25:58az Alapítvány munkatársai
az égvilágon sehova nem tűntek... csak nézni kell...
2009.06.28 15:28:32Csepregi J. Botond
amint látod a cikk végén, ezt mi is tudjuk. ez egy cím, nem kell véresen komolyan venni.
2009.06.28 16:03:31Alhazred
a széftikár meg egy tatra.
2009.06.28 16:11:49_Toto_
Azért a 80-as évek végén óriási nagy szó volt, hogy egy félig-meddig még kommunista, gazdaságilag és infrastruktúrában borzasztóan lemaradott ország nem kizárólag versenyzéssel foglalkozó versenyzője ilyen eredényeket ért el!
Azt hiszem ismét egy olyan honfitársunkról volt szó, aki ha nem ide születik, akkor a nemzetközi porondon is a csúcsra jut.
2009.06.28 16:20:55Hartog
De rég vártam már egy ilyen cikkre... gyerekkoromban imádtam ezeket a versenyeket
2009.06.28 16:21:27space cowboy
respect
2009.06.28 16:25:42space cowboy
Íme egy ember, aki nem hülyült bele sem a népszerűségbe, sem annak elmúltába. Sokszor eszembe jutott, hogy vajon mi lett vele, de eddig nem tudtam róla semmit. Kösz. Neki meg minden jót.
2009.06.28 16:33:33gin74tonic
az orosz versenyzok kamazzal ( kama3 ) fuvarban voltak, leakasztottak a nagykorosin a potot, lementek mogyorodra versenyezni, vasarnap este megindultak olaszba es kedd reggel raktak le anconaban. az egy olyan vilag volt. ( csak vissza ne jojjon !! )
2009.06.28 16:47:07olcsóbérlet
Hajrá Krasznai!
2009.06.28 16:57:38georg 48
Az egészben egy valami háborít fel. Ez a kertitörpe Eccleston és a múmia Mosley neve ebben is felbukkan. Miért nem tünnek el a büdös francba? Nem pusztulnak el, mert még hatvan évig fognak élni. Hogy ro...nak meg!
2009.06.28 18:09:07hüjehalyó
Frantisek Vojtisekkel mi lehet? :)
2009.06.28 19:15:04herrbert74
Ez mondjuk engem is érdekelt. Most Renault-val versenyez:
http://www.frankie.cz/index.php
2009.06.28 19:48:56Hutchinson
Miről lehetett volna még szó ?
Pl. a gyönyörű fehér csőrős finn Sisu kamionokról, amik mentek mint a veszett fene.
vagy egy Slim Bolgrudd nevű sofőrről, akinek a polgári foglalkozása dobos volt, és valami nevesincs énekegyüttest kísért dobon( amikor a Brunkert nevű éppen nem ért rá ). Valami ABBA volt a neve a quartettnek.
Meg arról is, hogy egy verseny után úgy nézett ki a pálya széle, mintha felszántották volna. ( egy kicsúszás - 100 kg föld megmunkálkása )
Az oroszok meg úgy füstőltek, mint vidám disznótorban a böllér.
De szép is volt :)
2009.06.28 19:52:56Hutchinson
Slim Borgudd a száguldó dobos neve,bocs.
2009.06.28 19:55:42nyelv-ész
Emlékszem, amíg Bernie "Kertitörpe" Ecclestone nem szart bele a ventillátorba, mennyi verseny volt a Hungaroringen. Autó is, kamion is, motor is.
Aztán egyszerre csak vége szakadt mindennek, és az egy szem F1 futamon kívül egész évben ott állt a pálya kihasználatlanul.
2009.06.28 20:34:19Kúrcsány Ferenc
Faszkorbácsot Ecclestone-nak! Vagy azt inkább a Mosley kedveli?
2009.06.28 20:35:270rdas
Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Krasznaiank volt egy csalási ügye, az is betett a karrierjének.
2009.06.28 21:01:26vwxyz
Azért kellett visszavonulnia, mert nem kívánatos személy lett, amikor lebukott, hogy az eredményeit jelentős részben a megbuherált sebességkorlátozónak köszönhette.
2009.06.29 00:56:04Labancz
Ordas: Köszönjük az értékesnek vélt hozzászólást. Leülhetsz, egyes.
2009.06.29 01:39:42pappito
gyerekkoromban a rádiónak dolgoztam (MR) mint kölyökrádiós, amikor kitalálták, hogy legyen kölyök magazin, akkor kizavartak engem meg még egykét ilyen semmirekellőt a ringre, hogy csináljunk interjút Krasznaival meg írjunk a kaminyonversenyről.
Vitt is minket egy kört, király volt és a faszi is nagyon szimpatikus volt, értelmesen beszélt és nagyon élvezte a kamionozást.
Nekem nagyon jó emlékként maradt meg, egy frankó helyről végignézett kamionverseny (gyerekként pláne!) izgalmas volt.
2009.06.29 08:54:10speedline
Arról viszont nem nagyon szól a cikk, hogy mi is történt valójéban akkoriban! Arról miért nincs egy sor sem, hogy Krasznait eltiltották a versenyzéstől, mert az a Mercedes amit használt szabálytalan volt, ugyanis a sebesség határoló nem a szabályoknak megfelelően működött benne?! Akkoriban sokat foglakozott ezzel a sajtó, nekem több újság is megvan abból az időből. Akkor maga Krasznai is elismerte, hogy unfrankó volt a gép, de állítólag nem tudott róla...
Amúgy rajta kívül akkoriban ha jól emlékszem talán volt még 2-3 magyar versenyző.
2009.06.29 09:34:02Csepregi J. Botond
speedline: köszi a pontos infót, utánanézek. én nem tudtam, h volt ilyen sztori, Krasznai pedig érthető okokból nem mesélt róla.
2009.06.29 09:35:09Parajpuding
Voltam kint az első kettőn a Hungaroringen. Akkor még nem volt olyan szigorú az egész, be tudtunk - szerencsével - jutni oda, honnan indultak a versenyzők és parkoltak a versenykamionjaik. Fergeteges élmény volt, nomeg a verseny is. Kamionversenyért még kimennék a Hungaroringre. Másért nem. Azóta sem voltam ott. A Forma-1 egy ruppót nem ér a Truck Racing-hez képest. Köszönjük meg annak a moslék kis tetű Ecclestone-nak.
2009.06.29 10:49:46hüjehalyó
Egyébként melyik tévé közvetít ilyen kamionversenyeket? Megnéznék újra egyet. :)
2009.06.29 12:38:00Türkmenbasi
Szerintem baromi látványosak voltak ezek a versenyek. Simán tudtak előzni a szűk Hungaroringen is. Krasznai nagy király, kár hogy vége.
Annyi szemetet közvetítenek a sport TV-k, hogy egy-egy kamionverseny simán beleférne, dobná a nézettséget és nem hiszem, hogy aranyárban mérnék a közvetítési jogot.
2009.06.29 12:40:22vwxyz
@ speedline: Nem tudott róla? Szép védekezés, kár hogy nem igaz. Úgy bukott le, hogy a hosszú egyenesek végén, ahol minden autó leszabályozott (ha jól emlkészem 160 km/h-nál), ott az övé még tudott közeledni az előtte haladó gépekhez. Azt nem tudom, hogy a Merci bütykölte meg a gépet vagy Krasznaiék, de a jellegéből adódóan ilyen csalás kívülről és belülről is jól észlelhető.
@ Parajpuding: A Hungaroringen a Formula1 kivételével bármilyen versenyen bemehetsz ezekre a területekre, a magyar bajnokikon éppúgy, mint a World Series by Renault-on, vagy a Ferrari Challenge-en.
2009.06.29 12:53:49Gustav
De jó volt ezt olvasni! Egyik korai versenyen én is ott voltam Apám, mint a Taurus egyik maghatározó személyisége jóvoltából. Olyan volt akkor a verseny, hogy szárazon indult, aztán eleredt az eső, és ekkor a Taurus gumis kamion megtáltosodott. A verseny után a többi gumigyártó sorban állt a Taurus standjánál, hogy megszerezzék az esőgumi know-how-ját, de ilyen nem volt, véletlenül sikerült olyanra, hogy esőben jobb volt a többinél. :)
2009.06.29 13:23:01záporjózsi
A csomó mai "celeb" mellett végre egy ember! Sok boldogságot Krasznai János!
2009.06.29 14:13:39speedline
vwxyz: Nem kell hozzá versenyzőnek lenni, hogy valaki rájöjjön az Ő autója gyorsabb ott ahol mások már nem tudnak többet menni, adott határon belül :)
Manapság nagyon sok utcai kamionban is benne van az okosság, hogy papíron csak 90-et megy de a valóságban 100-105 körül előz.
Hogy ki és mit csinált anno, nyilván soha nem derül már ki
2009.06.29 14:22:29amfiteatrum
Kár, hogy a hokit olyan korán abbahagyta, sokan, mint volt osztálytársai, miatta is jártunk ki a jó hideg Kisstadionba hokit nézni. Fradi, Dózsa, Vörös Meteor, Postás, stb. hóban-fagyban kint volt tízezer ember. Simán lehetett volna 150-szeres válogatott.
2009.06.29 14:56:10just Cheech
Anno volt egy bizonyos kamionverseny a hungaroringen, amit speciel agyonreklámoztak a tv-ben. Állandóan az ment, még ma is sok volna. Benne volt Krasznai is, és a végén még csepregi éva a neotonból benyögte, hogy "én is ott leszek" ...mit mondjak, kurva csábító volt... Csepregi Dzsé cikkíró, neked Éva (néni) nem az anyukád véletlenül : ) Esetleg ő adta az ötletet, hogy ugyan Boti, írjál már egy kis színest az öreg Krasznairól, aki olyan királyul nyomta abban a szuper kamionban... : )
Félre a viccel, igazi eastern figura a csávó.
2009.06.29 15:05:03just Cheech
Emlékszik erre az évás kamionverseny-reklámra valaki, meg, hogy egy időben milyen kurva sokat ment a tv-ben? Elég régen volt, az biztos...
2009.06.29 15:06:45just Cheech
Frenky Vojtisek :)