Már csak ők hiányoztak a magyar fociból

2012.04.25. 09:33 - Ághassi Attila

Örökös retorikája volt a magyar futballnak, milyen kár, hogy a hazai gazdagok nem vesznek részt benne, a pénzüket nem erre áldozzák, így pedig nem lehet eredményt elérni.

Furcsa egybeesés, a gazdagok a valószínűsíthető Fidesz-győzelemmel egy időben megjelentek, hiszen ők is elérkezettnek látták az időt, hogy valódi tulajdonosok legyenek a hazai klubéletben.

Így hát ezek a valódi tulajdonosok, Matyi Dezső és Leisztinger Tamás is az egyébként elfogadhatóan szereplő csapatánál dolgozó edzőjét kirúgta. Három forduló lement azóta: sem a Pécs, sem a Diósgyőr nem nyert, a közönségszórakoztató játék is elmaradt.

Benczés Miklós, Mészáros Ferenc eközben azon gondolkodhat: hol rontotta el. Miben és vajon mikor mondott nemet, amivel elásta magát.

Az ezer sebből vérző hazai szakma megedződött már az előző években, amikor áltulajok, reménybeli szponzorok kontroll nélkül dönthettek az edzőkről, de a szép új világ a valódi tulajdonosokkal sem akar eljönni.

Ha futball nem is lesz még évekig, végre itt is megjelentek az edzőfaló, megalomán, mindenhez értő elnökök, a steauás Gigi Becalinak, a volt atleticós Gilnek, a palermói Zamparininek méltó utódai vannak, lesznek. A felzárkózáshoz Matyi van amúgy közelebb, hiszen ő önmagáról elnevezte a pécsi csapatot.

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.
  • Aranykor - nyugdíjasok
    Aranykor - nyugdíjasok Kedvezményes ajánlatok nyugdíjasoknak. Határtalan nyugalom és pihenés az Alpokalján.
  • Bulgária
    Bulgária Tengerpart, kiváló éghajlat, gyönyörű természet, sajátos kultúra - Várja Önt Bulgária!