Messi kinyúlt, mint a pulóver

2011.10.26. 13:51 - Index

Három meccse nem rúgott gólt, a Sevilla ellen rajta bukta el a győzelmet a Barcelona, Granadában is csak erőlködött. Most akkor kipukkadt a Messinek nevezett lufi? Rúgjunk bele gyorsan, nehogy a következő bajnokin vágjon egy mesterhármast.

Gyakran vádolnak meg minket azzal, hogy ha Cristiano Ronaldo luftot rúg, arról két napig cikkezünk, de ha Messi hisztizik vagy elront egy cselt, arról hallgatunk, mint a sír. Hát most nem így lesz, nézzük meg a keddi, Granada elleni meccs rá vonatkozó részét, aztán mondjunk ítéletet.

Azt még a legelvakultabbak sem állíthatják, hogy Messinek azért nem megy, mert nem akart eléggé, pont az ellenkezője lehet az egyik probléma. Az, hogy egy ilyen kaliberű figura a 94. percben büntetőt hibázzon, egyszerűen neki nem fér bele. Ezt nem lehet arra fogni, hogy a sevillai Varas élete meccsét hozta össze a kapuban, mert egyrészt a büntetőt Messi rúgta rosszul, másrészt meg két aranylabdával a háta mögött ő sem fogja magát ezzel nyugtatni. Nem mondhatni, hogy az eset után kikezdték volna, Guardiola is megvédte. Viszont egy olyasvalaki, akire évek óta a legszuperebb jelzőket aggatják, ilyenkor belenéz a tükörbe és azt látja, nem felelt meg annak, amit mindenki - ő is saját magától - elvár tőle.

Így vágott neki a keddi, Granada elleni bajnokinak. A Barcelona pocsékul, lassan, pontatlanul játszott, önmagukhoz képest helyzetük is alig volt. Messi sem volt ez alól kivétel, az első félidőben még voltak jó megmozdulásai, de ahogy telt az idő, a gól nem jött, egyre idegesebb lett. A másodikban szerencséje sem volt, ami máskor bement, azt most a gólvonalról mentették. A statisztikák szerint ez volt az egyetlen kapura tartó lövése a 90 perc alatt. Magának akart bizonyítani. Ha az egész csapatnak nem megy, akkor is Messi viszi el a balhét. Ez nem csak azért van, mert ő jelenti a Barcelonát, hanem azért is, mert ha neki nem megy az összjáték, akkor azt az egész csapat megviseli.

Tavaly összesen 55 meccset játszott a Barcában, 53 gólt rúgott, BL-t, bajnokságot nyert a klubbal. Három hét pihenő után utazott a Copa Americára a válogatottal, aztán nyári hakni a klubbal, majd jött az ősz és minden kezdődött elölről. Kinyúlt, mint a pulóver.

Nem dőlne össze a világ, ha most Guardiola két-három meccsre szépen leültetné a kispadra, sőt. A napnál is világosabb, hogy ezt kell tennie. Messinek pihennie kell.

Kommentek

  • 2011.10.26 14:45:32upamacs

    Messi három éve toronymagasan a legjobb játékos a világon. Ezért kicsit túlzás a "lufi"-hasonlat, ugyanis ezt rövid élettartamú, tartalom nélküli dolgokra szokták használni.
    (Pl. CR-lufi)
    Három meccse nem rúgott gólt?
    Kihagyott egy 11-est?
    Skandalum!

  • 2011.10.26 14:47:04bajszom

    valamiért van egy olyan sanda gyanúm, hogy Guardiola talán jobban tudja, mi használ Messinek, mi nem. Ráadásul önellentmondás lapul a cikkben: eleinte azt vetitek Messi szemére, hogy túlságosan akar, majd azt javasoljátok, hogy azért is pihentessék, hogy érződjék: versenyhelyzet van. Miért volna erre szükség, ha nem a motivációjával/akarásával van gond?

  • 2011.10.26 14:55:50stones

    sajnos, megvan a Barca ellenszere: a Sevilla és a Granada is beállt 9+1 emberrel védekezni 16-22 méterre a kapustól. Az ilyen betömörülő védelmet széleken kellene megbontani a foci tankönyvek szerint! Tehát Alves és Villa játéka a kulcs...

  • 2011.10.26 14:56:00minority

    teljesen igazad van, figyelmetlenségből maradt benne, javítva. köszi

  • 2011.10.26 15:00:59Bagosipapo

    nem a motivacioval van baj bajszom, hanem h faradtak a labai. ne pihentessek, seruljon meg:))

  • 2011.10.26 15:06:26jjc

    upamacs: troll alert!

  • 2011.10.26 15:08:44reader613

    a közhelybajnokságban ilyenkor az jön, hogy Messi azért világklasszis, mert egyetlen megmozdulásával el tud dönteni egy meccset. Mint például a Sevilla ellen.

  • 2011.10.26 15:08:54( o_o )

    nem értem miért nem lehet elismerni,ha valaki egy világklasszis és miért kell egyből fikázni ha az ő emberi mivolta is megmutatkozik.Messi nem játszik rosszul,de azért a csapatok már felkészültebbek mint tavaly.Most is a Granada 3-4 emberrel fogta és ismerik a cseleit fel vannak rá készülve.Na meg szerintem idén a Barca nem is a gólkirály szerepét szánta neki,hanem az irányítójét és azt jól csinálja. Azt is elismerem,hogy C.Ronaldo nem rossz játékos és ha kiröhögöm a luftja miatt az azért van mert ő magát a világ legjobb játékosának tartja pedig nem az.
    Messi, Sevilla ellen kihagyta a büntetőt mert izgult.Emberből van,nagy ügy de mellette azért olyan cseleket passzokat bemutatott amitől még mindig lehet őt szeretni és nagyratartani.

  • 2011.10.26 15:09:01Gknight_007

    Jajj már, Real szurkolóként mondom, hogy az égvilágon semmi baj a kis Argentinnal.. Volt két/három rosszabb meccse, akkor amikor az egész Barca-nak gyengébben megy. Változnak a dolgok a spanyol ligában, nem nagyon fekszenek le a csapatok a két nagynak, sokkal inkább igyekeznek megfingatni őket. Jó ez így.. :)

  • 2011.10.26 15:14:34Laciii

    bajszom:
    Guardiola felé is van nyomás a klubvezetés meg a szurkolók részéről, hogy Messit akarják látni.

    A pihentetés valóban pihentetésként kéne, nem azért, hogy harcoljon a kezdőért. Fel lehet készíteni valakit, hogy játsszon évi 60 meccset, de ha azt akarod, hogy top formában legyen (fejben is) néha hagyni kell lazítani egy kicsit.

  • 2011.10.26 15:16:06eMTé

    Messi lufi, na ne nevettessetek már! Egy jó fél évvel lehetne Messi-lufiról beszélni, de már a hetedik évadja a Barcelona felnôttcsapatában, 3-4 éve hûzza a csapatot. Megjegyzem CR sem lufi, ô is kb. 8-9 éve a világ egyik legjobb játékosa. Van az úgy, hogy nem megy. Ez most egy ilyen idôszak. Aztán ha a hétvégén rúg hármat, megint ô lesz az isten...

  • 2011.10.26 15:24:26EMU

    Nem Messi, a barca a lufi.

  • 2011.10.26 15:37:11kaboca1

    Gratulálok a cikk írójának. Te mindig 100 %-ot teljesítesz?

  • 2011.10.26 15:37:30cheega

    nekem is furcsa ez a cikk, főleg a megszületésének indoklása. Nem csak akkor cikkeztek CR-ről két napig ha luftot rúg, hanem úgy általában mindig. Egy-egy Real győzelem simán főcímes szokott lenni, Barcelona győzelem valahol lent, ha egyáltalán címlapos.
    Szóval teljesen nyilvánvaló, hogy az index Real rajongó.
    Ez megváltozni nem fog nyilván, nincs is ezzel semmi baj.
    A lufis sztori meg egy hülyeség.
    Ez a véleményem.

  • 2011.10.26 15:57:35hegyilany

    Lufi... ehhh... marhaság.
    Ha Messi holnaptól visszavonul egy karibi szigetre és soha többet pálya közelébe se megy, akkor is ott a helye a legnagyobb játékosok sorában. De gyanítom (és remélem), nem így lesz. :)

  • 2011.10.26 16:00:34Balios

    Szerintem a cikk arról szól, hogy a cikk írója szerint Messi fáradt, pihentetni kell. Hiába van meg az akarása, nem megy neki.
    Szóval ez egy vélemény cikk. Lehet, hogy igaza van.

  • 2011.10.26 16:02:37kicsizolika

    "kicsit túlzás a "lufi"-hasonlat, ugyanis ezt rövid élettartamú, tartalom nélküli dolgokra szokták használni. (Pl. CR-lufi)" - tehát Messire nem jó hasonlat a lufi, de Ronaldóra az... mert utóbbi ezek szerint tartalom nélküli és rövid élettartamú. egyértelmű. (csőlátás rulez)

  • 2011.10.26 16:03:14major.martin

    "sajnos, megvan a Barca ellenszere: a Sevilla és a Granada is beállt 9+1 emberrel védekezni 16-22 méterre a kapustól. Az ilyen betömörülő védelmet széleken kellene megbontani a foci tankönyvek szerint! Tehát Alves és Villa játéka a kulcs..."

    Én ezt teljes mértékben aláírom! Csak sajnos ilyenkor az is kijön, hogy Alves messze a leggyengébb játékos a csapatban és tőle nem lehet sokat várni...

  • 2011.10.26 16:10:03bertajancsika

    Koncepciózus a cikk.

    Napjaink játékában a gólpassz majdnem olyan fontos, mint maga a gól. Ilyen gólerős passzokat adott a Messi a mérkpzés alatt. A Sevilla nagyon jól játszott. Amit a Sevilla csinált, azt nagyon jól csinálta. A kapusuk nagyokat védett. Ahogyan én láttam, a büntetőnél nem 100%-ban volt ott Messi.

    ... és CR is ragyogó focista.

    Üdv:

  • 2011.10.26 16:40:03demerson

    A barcának kész, vége. Kiesnek a picsába...

  • 2011.10.26 16:48:58metropolis.

    Ez a lufi hasonlat tényleg rossz, nem az ilyen esetekre szokták mondani. Egyébként Messi 24 éves és még elkerülte klubszinten az igazán nagy hullámvölgy ami törvényszerűen el fog jönni. Ha a Barcelonának szerencséje van akkor az őszi szezon alatt túl lesz rajta és tavasszal a bajnokság hajrájára és a BL kiesés szakaszára ismét fel fog pörögni.

  • 2011.10.26 17:02:32WoodooKilla

    Azért az jelent valamit, hogy a többség kritizálja a cikket..

  • 2011.10.26 19:17:43stimmel

    A pulóveres hasonlat nem túl szerencsés, a CR-rel való bárminemű összevetés pedig értelmezhetetlen, azon túl, hogy mindketten focisták.

    De. Tényleg rossz volt nézni a Barca legutóbbi meccseit, és tényleg Messi miatt. Úgy drukkoltam, hogy cseréljék már le pl. a Sevilla ellen, hiszen világított, hogy erőlködik, a kelleténél többet szólózik (önzőzik?). A Granada ellen ugyanez volt a helyzet.

    Sokkal jobbat tenne neki (és a csapatnak is), ha ilyen nyilvánvaló(nak tűnő, nem ültem még kispadon) esetekben gyakrabban cserélnék le. Irtó nagy tehetség, de van ott még pár világklasszis abban a csapatban.

    Visszatérve a pulóverre: a legutóbbi BL-meccsen szerzett Iniesta gólra, ami nem jöhetett volna létre Messi zsenialitása nélkül, azért varrhatna egy gombot a cikk szerzője...

  • 2011.10.26 19:29:19rexter

    realos vagyok.
    szoval semmikeppen sem szubjektiv a velemenyem. De egyszeruen UTALOM ezt az embert. ahogy vegigcikazik 5674 vedon keresztol, kicselez mindenkit, atszalad mindenki hona alatt, majd a vegen beguritja a labdat, egyszeruen kiborito. ANNYIRA UNALMAS. Fenyevekre van egy valaha volt brazil Ronaldo csucsformajaol, de egy mu Ronaldo focija is sokkal inkabb elvezhetobb es sokszinubb mint ennek a genkeyelt torpe szaladgalalasa.

  • 2011.10.26 19:40:09tfsello

    brazil ronaldotól?:) nap vicce :)
    messi nyer annyi aranylabdát, mint az általad felsorolt két labdarúgó...

  • 2011.10.26 19:40:46tfsello

    nem beszélve arról, hogy a brazil rekordját már megdöntötte, így CR rekordját is, messi gyűlöleted kicsit vicces, 2-2 az aranylabdák száma, nem?

  • 2011.10.26 19:45:32katalan2

    rexter! Messi játéka egyáltalán nem unalmas.

    stimmel! Messi nem önző! Különbenis minek adja le Villának a labdát, ha nem rúgja be? Nem is tudom, mikor történt olyan, hogy Villa Messi remek labdájából gólt lőtt!!!!! Villa önző volt a legutóbbi meccsen. A Sevilla elleni meccsen Iniesta leadhatta volna egy társnak, mivel ketten is ott voltak.

    Kedves cikkíró!
    Messi fáradt, semmi más. Vissza kéne szereznie az önbizalmát! Lecserélni Guardiola nem fogja, mert sokszor rúg gólokat a második félidőben, meg Messi amúgyis utálja. Az edző ezt tiszteletben tartja.

  • 2011.10.26 19:58:28SPU

    messi rettenetesen jatszott tiz esetbol kilencszer rontott legalabbis ez volt az ember erzese a barcelona egesze borzaszto volt valdezen kivul mindenki forman kivul fontos emberek sora meg serult szvsz a bajnoksag megnyeresere husz szazalek az eselyuk mar tavaly latszott ez a csapat es ez a taktika nem sirozatterhelesre valo vigaszkent oda vissza verhetik a realt ha mint altalaban sikerul felszivniuk magukat a fontos meccsekre es ha kozben szert tesznek egy komplett vedelemre mert most abidal mar kuka puyol karrierje vegehez kozeledhet piquet pedig sose volt nagy asz meg fel is kene epulnie

  • 2011.10.26 20:02:04stimmel

    katalan2! Nem írtam, hogy önző volt, inkább kérdeztem, ott is az erre utaló jel. De igenis az utóbbi meccseken a kelleténél jobban ragadt hozzá a labda, többször leadhatta volna, belebonyolódott, ezzel ziccerközeli helyzetek sorát puskázta el, amit egy másik játékos vagy egy jobb formában lévő Messi simán megold valahogy.

    Villa egész Barcás szereplése nagyon kérdőjeles számomra. Ritkán van formában, de akkor nagyon. Szerintem túl ritkán, ahhoz képest biztosan, amennyi lehetőséget kap. Szóval nem lehet őket összemérni.

    Pont az a nagy kérdés, hogy Messi lecserélhető-e, függetlenül attól, hogy ez neki személy szerint tetszik-e, vagy sem. A foci nem egyszemélyes játék. Messinek is jobb amúgy, ha nem hagyják erőlködni, amikor csak arra futja részéről. De nem több meccses jegelés lenne a megoldás, hanem bátrabb cserestratégia Guardiola részéről. Ez az egész Barca érdeke, meg az enyém is, mert nem szeretnék olyan meccseket látni, mint az utóbbi 2. Persze olyan nincs, hogy egy csapat mindig nyer, de a Granada elleni sovány győzelem lélektanilag kb. felért egy vereséggel. És ugye volt egy nem egészen jogosan visszafújt les a túloldalon, amiből eséllyel gól is lehetett volna.

  • 2011.10.26 20:03:57SPU

    messit meg pihentetni labdatol eliltani par hetre lehetoleg ugyanez volt tavasszal pihentettek ennek koszonhetoen a bl donton ujra ugy jatszott mint a megtestesult futball isten

  • 2011.10.26 20:06:16penede

    ezt a faszkalap cikkirot

  • 2011.10.26 20:13:28SPU

    es meg valami a barcelonaban mar jo par oriasi jatekost tettek tonkre legutobb ronaldinho rivaldo jartak igy szabalyosan kiegtek nullara irodtak par ev alatt pedig meg jo par csucs ev kellett volna bennuk legyen nem tudom miken mulhat edzesszisztema tul gyakori meccsek dopping vagy mi de a vegeredmeny katasztrofa

  • 2011.10.26 20:20:38SPU

    es itt van a feltunoen sok serult vagy egy elbaltazott felkeszules vagy vmi olyan szert szedetnek a neppel amely mellekhataskent serulesre hajlamosit mert ennyi serules egyszerre statisztikailag aligha magyarazhato

  • 2011.10.26 20:33:47katalan2

    stimmel! Villa önző volt! Messi nem! Tudod mikor rúgott gólt Villa Messi remek labdájából??? 2011-ben ilyen nem történt, ha jól tudom! Villa nagyon gyenge már régóta! Messinek meg októberben volt pár gyengébb meccse.

  • 2011.10.26 21:04:24FeroxX

    "es meg valami a barcelonaban mar jo par oriasi jatekost tettek tonkre legutobb ronaldinho rivaldo jartak igy szabalyosan kiegtek nullara irodtak par ev alatt pedig meg jo par csucs ev kellett volna bennuk "

    jogos

    am én is utálom Messi-t

    Hala Madrid (főleg a 98-02-es..)

  • 2011.10.26 21:05:37shinny bayaar

    Ja, ez a "messi-lufi" kifejezés igazi pitiáner kibic magyar fitymacsattogás. Nem teccik ez a rencer.

  • 2011.10.26 22:11:43stimmel

    katalan2! Például:[link]

    De nem érdemes olyasmin vitatkozni, amiben nagyjából egyetértünk.

  • 2011.10.26 22:16:16stimmel

    Ha már előkerültek a madridisták, egy kis csemege nekik, avagy így nem lőtt gólt CR a Madrid kapusának:[link]

  • 2011.10.27 08:09:33fcb

    ezek a nyilván aranytollú és világklasszis indexesek mindig tudnak valami hülyeséget írni vagy összeollózni :) aztán kidrül, hogy a kritikát mennyire bírják...

  • 2011.10.27 08:52:50fenekeszeg

    Milyen lufi Te gyógyegér??? Meg hogy Ő jelenti a Barcelonát???!!! Azt a hozzáértő nemjóját...Állítani kéne az agyán annak a f@szjankónak, aki ezt a fostenger cikket idekontrolcézte! Javasolnám, hogy üsse föl az értelmezőszótárat a fenti szavaknál, és nézzen már utána, ha a szülei nem tanították meg Neki!!! Én nem vagyok Barcás, és élből mondok 5 focistát, akit jobban csípek, mint a Messit, de apám, Te itt bűdületesen nagy hülyeségeket hordasz össze...szánalmas ez az index, fingotok sincs semmiről gyerekek...

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől