Simoncelli úgy is meghalt volna, ha túléli

2011.10.25. 18:26 - Joó Gábor

A sepangi pálya kedden közleményt adott ki róla, milyen remek ellátást kapott Marco Simoncelli a balesete után Malajziában. Közben amit csak el lehetett, elrontottak a pályamunkások és a szervezők.

"A pálya személyzete gyorsan és profi módon intézkedett, hogy elláthassa Marcót abban a pillanatban, amint a baleset történt. Sérüléseinek súlyossága miatt az orvosi csapat így sem tudta megmenteni" - áll a kommünikében, amiből annyi igaz, hogy az orvosok nem tehettek már semmit.

Négy egészségügyileg szakképzetlen - vagy legalábbis totálisan annak látszó - pályamunkás tette a hordágyra a valószínűleg már halott Simoncelli testét, futni kezdtek és elestek vele a füvön - bizonyítja ezt a távolból készült videó.

Ráadásul mindezt a korlát mögött várakozó apja, Paolo Simoncelli szeme láttára.

Nyilvánvaló volt, hogy a motorosnak súlyos törzsi- és fejsérülései lehetnek, mivel még a sisak is lerepült a fejéről: hozzá sem lehetett volna érni, amíg a mentő a helyszínre ér, csakhogy a mentő el sem indult. Ilyen esetben pedig a mentőnek olyan közel kell mennie a sérülthöz, amilyen közel csak lehet, ami ráadásul a pályán fekvő Simoncelli esetében egy-két métert jelentett volna.

Ehelyett hordágyon, kézből kézbe emelték át a testét az egy méternél is magasabb szalagkorláton, és tették a mentőautóba.

Simoncellinek már ekkor sem volt életfunkciója, szörnyethalt, de ilyen ellátással akkor is meghalt volna, ha esetleg a balesetét túléli.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől