Ismételd: az 5. menetben kifekszel

| 2009.12.04. 16:55 - Mártha Bence

Nincs évek óta gondosan őrizgetett listám, amin komplett bűnszervezetek névsora szerepel, és őszintén szólva a magyar futball eseményeit sem követem már egy ideje. A bundabotrány sem lépte volna át az ingerküszöbömet magában, azt gondoltam, a futballunkkal kapcsolatban nem sok minden lep már meg. Egészen addig, míg kiderült, hogy válogatott meccsekről is szó van, ez pedig már innentől egy másik történet.

Az gyorsan kiderült, hogy annyira elpofátlanodott a fogadási csalásokat irányító bűnszövetkezett itthon, hogy akinek csak felületesen is köze van az NB I.-hez, gyakorlatilag mindent tud. A nevét azonban senki nem vállalja, pedig most elég lenne egy résztvevőnek kitálalnia, úgy bedőlne az egész, hogy öröm lenne nézni. Lehetne arra bazírozni, hogy ahol ennyire semmiféle becsület nincs, ott a betyárbecsület felbukkanásának is minimális az esélye.

Egy egykor játékosként, ma sportvezetőként tevékenykedő ember keserűen kinevetett, amikor rákérdeztem, a válogatott meccseket is adják-veszik-e. Aki itt egyszer felül a tigris hátára, annak nincs menekvés, az első eladott meccse után a következőnél már nem kérdezik, hogy benne van-e, hanem utasítják. És ha éppen egy válogatott meccs előtt mondják azt neki, hogy az ötödik menetben kifekszel, akkor az úgy lesz, különben a jó ég tudja, mit csinálnak vele.

Én mégis azt gondolom, a válogatott esetében muszáj, hogy ez másképp menjen. Ezt bizonyítja Vass Ádám esete, akinek valószínűleg jelent valamit a sokat emlegetett címeres mez, mert elővette néhány társát, amikor azok gyanúsan gyengén játszottak. Vajon ő volt az egyetlen, aki tudott a vesztegetési kísérletekről? Ha elfogadjuk azt az egyértelműnek látszó feltételezést, hogy a játékosok tudták, közülük ki saras, akkor adja magát a kérdés: miért nem marták ki a csapatból? Mert ha máshonnan nem is, Vass Ádámtól megtudhatta mindenki: csak úgy zengett a wrexhami öltöző a vádaktól.

(Aki esetleg egyből a legrosszabbra gondolna: Vass Ádám és Somodi Bence túlkorosak, egyikük sem lett volna jogosult az U20-as világbajnokságon való szereplésre.)

És a szövetség? Várhidi Péter és Wilco van Buuren is egy-egy gyanús vereségbe bukott bele, jelentésükben egyikük sem említette, hogy néhány játékosa furcsán rosszul játszott, a szóbeli meghallgatásukra pedig már nem kerülhetett sor. Az információ – amit Vass Ádám állítja, hogy megosztott a holland kapitánnyal – ezek szerint elakadt van Buurennél, a szövetség pedig így lehet, hogy rábólintott egy olyan játékos egyiptomi beválogatására, aki nyakig ült a szószban.

A csapat szárnyal, csodálatos meccseket produkál, egy ország sorakozik fel mögéjük, és kezdi ezredszerre is elhinni, hogy valami megmozdult a magyar futballban. Emberünk pedig szorongva ül az öltözőben, és rettegve várja, mikor csörren meg a telefonja. Vagy nem is retteg, hanem kifejezetten várja, hogy csörrenjen már. Aztán – teszem azt az elődöntő előtt – jön is a hívás, és az ellenfél 30 perc alatt eldönti a meccset.

Az U20-as válogatott játékosait jól ismerő szakember próbált empatikusan fogalmazni, amikor azt mondta, ezek a fiatalok még nem is tudják, mit csinálnak, amikor az első meccsüket eladják. Zavarba hozza őket a könnyen szerezhető sok pénz, ami közülük sokaknak elérhetetlen álom maradna mezei futballistaként, hiszen jól jár, ha egyáltalán a bérét megkapja a klubjától. A válogatott pedig már jön magától, hiszen ahogy fent elhangzott, másodszorra már nem kérdezik meg, benne van-e a buliban.

Hogy ez a feltételezés hova vezet, azt firtatni is kár, mert az embernek elmegy a kedve mindentől. A dopping miatt sokan már úgy vannak vele, hogy a teljesítménysportokat teljesen hanyagolják a játékok, csapatsportok javára, mert gyorsaságot és erőt lehet laborban kikeverni, de ügyességet, játékintelligenciát még nem. Ezeket csak úgy lehet tönkretenni, ha az ember a csalás még a doppingnál is durvább formáját választja.

Kommentek

  • 2009.12.04 17:01:29Ryan O'Brien

    Minden olyan ember, aki ilyet követ el, hazaáruló. Ezért még, nem is olyan régen kötelet adtak.
    Ha ennél kevesebbel megússzák, mázlisták. Ha egyáltalán megússzák, akkor nagyon körül kell nézni az MLSZ-ben is. Lengyelországban évek óta adják-veszik a meccseket. Ezért csapatokat zártak ki. Mi történt itthon. Egy rövidgatyás ember sikertörténete. Na, erre aztán igazán büszke lehet.

  • 2009.12.04 17:36:33Türkmenbasi

    Egy válogatott meccs eladásáért kötelet nem adnék, de hogy örökre eltiltanám az összes hivatásosan űzhető sporttól az fix.
    Lehet menni a McDonald's-ba krumplit sütni.

  • 2009.12.04 17:47:48Darkhorse

    Véleményem szerint a magyar klubcsapatok bunda nélkül is vannak olyan bénák, hogy bárkitől kikapjanak 4-5 góllal. Nem kell rögtön bundára gondolni.
    De komolyan teljesen egyet értek a poszt írójával, nálam is már csak az verte ki a biztosítékot amikor a válogatott meccsek is szóba kerültek.. Komolyan, örökös eltiltás az ilyeneknek, legalábbis a válogatottól.

  • 2009.12.04 18:56:05Zwei

    De ki tiltsa el oket, amikor jo esellyel a "kitiltok" kozott is lehet olyan, aki benne van?

    Beteg ez az egesz hivatasos "sport", nemcsak itthon, mindenhol a vilagban. Magarol a sportrol szol itt semmi, hanem a penzrol. Csak es kizarolag a penzrol. Semmi csodalkoznivalo nincs benne, hogy a penz szagara odagyult a maffia is - barmilyen mas uzletrol van szo, amiben sok a penz, a maffia biztosan jelen van.

    Azokat sajnalom inkabb, akik az ugyben vetlenul (ertsd: nem kertek/kaptak sosem penzt egy merkozes befolyasolasaert) egy kalap ala kerulnek a csalokkal, hiszen sose fog kiderulni, ki volt tenyleg benne es ki nem...

  • 2009.12.04 19:16:17mrs. white

    A cikkírónak tökéletesen igaza van, de pl. a kérdéses 8 0-ás meccset nézve miért nem kérdezi meg senki hogy a bíró benne volt-e a bundába. Az első félóra után 0 0 amikor a szerb elesik a védőtől kb egy méterre anélkül, hogy hozzáérne valaki. Tizenegyes plussz kiállítás. ha ez nem befolyásolása a mérkőzésnek akkor mi, plusz még egy tizenegyes a második félidőben? 8:0 akkor sem kell kikapni de ha valaki érzi hogy reménytelen a helyzet az durván odacsap a motivációnak, kivéve ha a fogadást 8 0 -ra kötötték. Emberhátrányban idegenben kurva melegben láthatólag a hazaiaknak fújó bíró mellett milyen opció marad. Félreértés ne essék akkor is hajtani kell de az sem csoda ha ilyenkor nem megy. Más. Az elvileg leggyengébb honduras ellen símán kikaptunk 3 0 ra. Az is bunda volt, vagy csak símán szarul játszottak. Inkább az utóbbi. Nem vérprofi öreg rókákról van szó akik egy szintet bármikor képesek hozni, hanem fiatalokról akiknek még hullámzó a teljesítménye. Ha mégis ilyen módon képesek uralni a teljesítményüket, hogy betervezett vereség után símán bejutnak és mindenkit elvernek, akkor meg zsenik a korosztály legjobbjai.

  • 2009.12.04 19:52:02yokoyoko

    Nem "lefekszel" , hanem "leseggelsz" .

  • 2009.12.04 19:52:40yokoyoko

    Pardo: "lefekszel" helyett "kifekszel".

  • 2009.12.04 22:52:30BigTom

    Én azt gondolom, hogy a sportoló elsősorban sportoló, és a bundát kényszerből vállalja. A többség egyszerűen belesodródik, mert fiatalon még nem elég erős a személyisége ahhoz, hogy képes legyen ellenállni. Utána már nincs választási lehetősége. Ha nem azt teszi, amire utasítják, akkor a "megbízó" kitálalhat, és az egész karrierje tönkremehet. Gyakorlatilag bűnözők tartják a markukban a sportolókat, és ez az amit fel kell számolni.
    Én azt gondolom, hogy fel kellene ajánlani, hogy, amelyik futballista kitálal, feladja a megbízóit, és elmondja, hogy kikről hallott még, az mentességet kap. Ezután úgy gondolom, hogy nagyon gyorsan beborulna az egész rendszer, és végre el lehetne kapni a bűnözőket, akik a háttérből irányítják az egészet, és közben zsebre teszik a nagy zsetont.
    Emellett azt is bevezetném, hogy aki jelzi, hogy megkörnyékezték, az védelmet kap, és akár még jutalmat is.

  • 2009.12.04 23:23:14Bambano

    miért lenne más a válogatott meccs, mint a többi? ugyanazok a játékosok fociznak ott is...

  • 2009.12.04 23:52:46And21

    lehet am akarmilyen eros a szemelyiseged, ha jonnek es kerdezik,hogy darabosra torjuk a terded vagy inkabb belebotlasz a 11es be akkor ki mit valaszt fiatalon?

  • 2009.12.05 01:12:37Today05

    bullshit... nagytételben. Aki azt mondja, hogy egy U20as válogatott nem elég érett/kemény, az gondolja végig. egész életét végigküzdötte, hogy eljusson oda ahol van, rohadt sokat szívott, ami megedzette, sokkalta jobban mint az átlag 20 évest, az a gyerek azért van ott, mert nem szeret veszteni, ezért mindig jobban és jobban hajtott, hogy nyerjen, és ezáltal megedződött... és itt kettéválik a dolog: van aki gerinctelen, és belemegy, pont azért mert gerinctelen, és leszarja, hogy a többieknek/támogatóinak tesz ezzel keresztbe, és van aki nem, mert tudja, hogy mit is jelent. Egy IGAZI sportoló nem fog csalni, pláne nem a saját kárára. egy igazi sportember a saját erejéből, egyenlő feltételek mellett akarja maga alá gyűrni az ellent.

  • 2009.12.05 10:16:33Fidel Castrol

    BIGTOM "Én azt gondolom, hogy fel kellene ajánlani, hogy, amelyik futballista kitálal, feladja a megbízóit, és elmondja, hogy kikről hallott még, az mentességet kap."

    És erre mi motiválná? Pénz? Mikor a családtagjaid lábát szilánkosra törik? Mentesség? Ugyan mitől?

  • 2009.12.05 10:42:59reader613

    mondjatok lécci egy focistát, akinek szilánkosra törték a lábát. vagy a családtagjának.

  • 2009.12.05 11:09:15Spiro

    Ha csak valódi névvel, címmel, adószámmal lehetne fogadni, akár hazai, akár külföldi irodáknál, egy pillanat alatt le lehetne követni bármilyen bundát.
    Amig a fociban még a videó bírót sem akarják bevezetni, addig nincs miről beszélgetni.

    Ha bírónak, a játékosoknak, szakvezetőknek, klub tulajdonosoknak lenne anyagi felelőssége, akkor polgári perben lehetne őket felelősségre vonni.

    Kézzel ütnek be egy gólt a bíró megadja és a fogadó bukta a fogadását, muhaha.
    Ezzel az erővel orvosi műhiba pereknek sem kellene lennie hiszen az orvos ott volt, de akkor csak annyira futotta az erejéből, kár hogy a beteg meghalt.

  • 2009.12.05 11:16:19Spiro

    Mésrészről a fogadóirodáknak kellene összedobni azoknak a bajnokságok, kupáknak a díjait, amikre náluk lehet fogadni, akkor a gigászi pénzdíjak miatt a klubokat, versenyzőket lehetne nyereségesen sikerdíjért versenyeztetni, amiből mindenkinek jutna rendesen.

    Jelenleg a fogadó irodák minden esetben , nyernek, ha bundáznak hanem, hiszen az odszokat bármikor lehet változtatgatni.

  • 2009.12.05 11:16:41sunázósün

    hehe, jók ezek a legendek szilánkosra tört virgácsokról, meg napokra pincébe zárt játékosokról.A hülye edzőnek meg fel sem tűnt, h napokig nem ment edzésre, és hétvégén gond nélkül csapatba tette az embert, h elcsalhassa a meccset:DDD

  • 2009.12.05 11:28:40Fidel Castrol

    gyerekek, a páfrány szellemi szintjén vagytok

    szót nem ejtettem konkrét lábtörős esetről, csak próbáltam körvonalazni, hogyha valaki POFÁZIK, akkor FIZIKAI veszélybe kerül, így a VÉDETTSÉG szó értelmetlen, ráadásul PÉNZTŐL esik el és a KARRIERJÉNEK is annyi, akkor ki fog itt súgni, vallani?

  • 2009.12.05 11:35:59MSammer6

    Kedves Mártha Bence!

    Úgy érzem, te is tudod, kinek a neve forog most futballberkekben. Ezt sugallja a cikk. Nem értem, mért nem írod le a nevét? Így ez a cikk ugyanaz az elkenés, mint amiről írsz. Ha pedig nem tudsz biztosat, szerintem ne írj le ilyesmit.

  • 2009.12.05 11:43:07kívülálló

    Ezek a pénzek forognak hát a foci körül.
    A sok svájci sapkás proli összedobja az aprópénzt, néhányan meg betakaritják.

    Torgyán idejében még a fehérje feldolgozó is reklámozott a pályán, hátha valakinek megdöglik a lova, mire vége a játéknak.

    Gépi játék lévén nem nehéz kiszűrni a nagy tétben, vesztett helyzetre fogadókat.
    Storcz Botond sérült háttal állt rajthoz, biztos győztesként, de az utolsó félórában vagyonok mentek a vereségére. Veszített is, most meg szövetségi kapitány.

  • 2009.12.05 13:08:54Greg Wonder

    Kedves MSammer6!

    Úgy érzem, te is tudod, kinek a neve forog most futballberkekben. Ezt sugallja a kommented. Nem értem, mért nem írod le a nevét? Így ez a cikk ugyanaz az elkenés, mint amiről írsz. Ha pedig nem tudsz biztosat, szerintem ne írj le ilyesmit.

  • 2009.12.05 14:13:04Bloodscalp

    Ha csak valódi névvel, címmel, adószámmal lehetne fogadni, akár hazai, akár külföldi irodáknál, egy pillanat alatt le lehetne követni bármilyen bundát.

    Spiro nem értem ezt hogy hozztad ki, a gyanus fogadásokat most is lekövetik már

  • 2009.12.05 14:13:41MSammer6

    Valóban nem tudok biztosat, ezért nem írok neveket, és nem írok cikket arról, hogy lehet hogy vmi történt.... Értékelem az iróniát :)

  • 2009.12.05 18:09:16Nancsi

    Fidel Castrol:
    Mutass már akár 1 esetet is, amikor az illető rendőrségi/ügyészségi feljelentést tett az ügyben (közben persze elveszítette a meccset). Ha benne van az egész MLSZ, akkor azzal nagy pofont ad a szarnak, hogy szól az edzőnek. Vágják sittre minden második focifőnököt, ABC sorrendben, utána a maradék fél majd elgondolkozik, hogy szart kavar-e, elmegy kapálni, vagy tényleg foglalkozik a focival. Kínában így csinálnák, és olimpiát is nyernének pár éven belül.

  • 2009.12.09 10:41:31devla

    istenem könyörgöm add hogy eltűnjön végre örökre ez az infantilis, pénznyelő, gyökértelen sportág magyarországról!!!

  • 2009.12.15 14:26:39TheElf

    Nagyon egyszerű a dolog: A bunda ügynek egyetlen folytatása, következménye kell, hogy legyen. A labdarúgás mindennemű állami támogatását meg kell szüntetni, mert ez a megszorítás fáj a legkevésbé. Mivel az egész rendszert átjárja a bunda, a korrupció, a mutyi, nem lenne kár érte.

    A közvetítések, szponzori szerződések, stb. feltételei között pedig előbb utóbb megjelenik a tiszta játék mert sem a szponzor, sem a kereskedelmi tévé nem saját maga ellensége.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Bookline

  • A viskó
    Young, William P.: A viskó Ár: 2250 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1913 Ft
  • Eclipse - Napfogyatkozás
    Meyer, Stephenie: Eclipse - Napfogyatkozás Ár: 4999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 4250 Ft
  • A burok
    Meyer, Stephenie: A burok Ár: 3480 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2958 Ft
  • Cipity Lőrinc
    Szalóki Ági: Cipity Lőrinc Ár: 4090 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3886 Ft

OnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet. Ha olyan helyen vagy szállodában jártál, ami még nem szerepel az Ongon, hozd létre! Mindezek után értékeld mások képeit, videóit, élménybeszámolóit és a szállodákat!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés