Igazából lényegtelen, hogy Lothar Matthäus Fehérvárra igazolásának volt-e bármiféle valós alapja, a sztori így is kiválóan példázza a magyar futball helyzetének változását. Egy évtizede még Maldini nem igazolt Pécsre, 2009-ben már csak Matthäus nem jött Fehérvárra, ha tippelnünk kellene, jövőre Denilson utasítja vissza a Budafok ajánlatát.

A Matthäus vs. magyarfoci történet második felvonása nem azért érdekes, mert a holtidény utáni holtszezonban vérig sértődhetett a komplett hazai szakma azon, hogy az edzőképzés feje külföldi edzőt akar. Nem is azért, mert a nemzet egykori Lotharja így már biztosan nem verekszik össze mondjuk Pintér Attilával egy Győr-Fehérvár dunántúli örökrangadón egy tévesen megítélt korner miatt.

Hanem azért, mert hamarosan objektív képet kaphatunk labdarúgásunk elhelyezkedéséről a világtérképen. A tájékozódást nagyban segítette, hogy a múlt heti kupasorsolás után a Haladás kazah ellenfelének vezetősége verbálisan már beletörölte a lábát futballunkba, és a Steaua birkanyíróból Maybach-szerelővé előlépett elnöke sem tart az ezüstérmes Újpest elleni csatától, de az igazi arculcsapás még hátravan.

Egyre fogy azoknak az országoknak, illetve kluboknak a száma, ahova Matthäus még el tudja adni magát. Mi még ilyenek vagyunk, de például a Bundesligából kiesett Bielefeldnél már szinte megsértődtek a feltételezésen is. Szakvezetőként a legkülönfélébb helyekről rúgták ki hosszabb-rövidebb együttműködés után, legutóbb egy mérsékelten sikeres izraeli szezon után köszönték meg a segítséget a csapatainál sűrűbben csak feleségeit cserélgető szakembernek.

Most már csak ki kell várnunk, hol köt ki. Más szóval, melyik csapat lesz az, amelyiknek az ajánlatát kedvezőbbnek ítéli, mint a Fehérvárét, és vele a magyar bajnokság által kínált perspektívát. Fog még fájni, ha San Marino kispadján tűnik fel? Vagy ha az ukrán másodosztályból idén felkerült, de a szezont nagy reményekkel kezdő Nyva Ternopil irányítását veszi át?

Vagy ha a legvalószínűbb eshetőség válik valóra, és nem kap munkát sehol?