Didier Drogba, a futball szégyene

2009.05.07. 14:28 - Joó Gábor

Mindenek előtt: Drogba a világ három legjobb befejező csatárának egyike. Fantasztikus tehetségű és képességű futballista, félelmetes, 190 centis, 90 kilós felépítéssel. Gyors, remekül lő, cselez, fejel, talán mindenkinél jobban tartja meg a labdát, mert mindenkinél erősebb és még védekezni is tud. Ha futballozik, öröm nézni.

Szerda este a Barcelona ellen viszont nem ezt tette. Dobálta magát, műesett, még a műfaj eddigi királya, Cristiano Ronaldo is tanulhatott tőle. Új szintre vitte a színészkedést, amikor a bíró nem neki ítélt, toporzékolt, kiabált, picsogott, mint egy 6 éves. Pedig meg sem rúgták, vagy csak éppenhogy.

Közben kihagyott néhány ziccert, majd sérültnek tettette magát. Ápolták, fölállt, sántikált, poroszkált még percekig, míg edzője le nem cserélte. Ekkor meggyógyult, nem akart lemenni a pályáról, a partvonalig a fejét csóvált.

A hajrát a kispadról nézte, de a lefújás után újra főszereplő lett: centikről ordított a bíró arcába, mutogatott az orra előtt, útjába állt, a kamerába kiabálta, ”kibaszott szégyen”, amit a játékvezető tett. Állítólag az öltözőfolyosón folytatta, hogy az egyébként tényleg pocsékul fújó és sokat tévedő bíró visszamenekült a pályára. (Ami persze vicces, és a jellemóriás sporttársról is sokat elárul.)

A futball remek játék, jól ki van találva, nincs túlszabályozva, lehet is nagyon szeretni. Viszont a drogbás megmozdulások miatt lehet utálni is vagy épp leszólni, jogosan.

Szerencsére Drogbáéhoz hasonlót még nem láttunk: egymaga bemutatott szinte mindent rosszat, ami napjaink futballjában létezik, lejáratta a játékot. (Legalább le nem rúgott senkit, ez pozitív.)

A bíró tényleg szégyen volt, de az biztos, hogy Drogba még nagyobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől