Magyarország-Svédország 27-27
Az athéni olimpiát és a tavalyi világbajnokságot is kihagyó svédek ellen rendkívül fontos lett volna a győzelem, mert nemcsak szárnyakat adhatott volna a folytatásra, hanem az egyik legfőbb riválissal szemben kerültünk volna lépéselőnybe.
Az első félidőben a magyarok irányítottak, két vagy három góllal is vezettek, Fazekas nagy bravúrokkal járult hozzá az előny tartásához. Ilyés tökéletesen lőtt, Laluska talpról könnyedén hajította a labdákat a kapuba. Iváncsik Gergő is megtalálta a rést a szélről, Nagy László is akkor talált be, amikor nagyon fontos volt.
A második félidőben viszont 20-17 után képtelennek bizonyult a magyar támadósor a gólszerzésre, a védelem is megingott, hetet kaptunk zsinórban, aztán Puljezevics beállásával sikerült rendezni a sorokat. Az utolsó tíz percben a magyarok indítottak nagy rohamot, 26-23-as hátrányról összejött a fordítás, a frissen becserélt Zubai labdát szerzett és beállóból kilőtte a felső sarkot. Az egygólos előnyt azonban kiegyenlítették a svédek - tíz perc után lőttek újra gólt -: levitték kapusukat, a szélre játszották ki a témadást, hét másodperccel a vége előtt belőtték ők is a huszonhetediket.
Nem kell lehajtott fejjel járnunk
Skaliczky László így értékelt a meccs után: Bosszant, hogy veszítettünk egy pontot, de nem nagyon. Amiatt szomorkodom, hogy ki tudja, hányadszor fordul elő, hogy az utolsó pillanatban kaptunk gólt, de hát ilyen a sport. A legfontosabb, hogy az esélyeink megmaradtak. Nem kell kifogásokat keresni, magyarázkodni sem szeretnék. Amikor háromgólos előnyről négygólos hátrányba kerültünk, sok buta dolog történt, nem voltak szerencsések a döntések, ezt a részét is sajnálom. Nem kell lehajtott fejjel járnunk, ennyi jött ma ki egy nagyon erős válogatottal szemben. A belső dolgaink továbbra is nagyon fontosak, tesszük szerényen a feladatunkat, megmaradt a tartásunk, a hitünk és nem utolsósorban a kitartásunk. Nem azt a teljesítményt kaptam a kulcsemberektől, amire számítottam, de egy ilyen sorozatban épp az a lényeg, hogy a friss emberek löktek a szekéren.
ELSŐ FÉLIDŐ:
A magyarok kezdték a meccset, a kapuban Fazekas Nándor áll. Nagy Lászó első lövése rossz volt, Anderssoné is, Ilyés megszerezte a vezetést. Fazekas fogott egy labdát, Ilyés talpról is bevágta, válaszként Ahlm lőtt a jobb felsőbe. Nagy László végigvitt egy támadást. Fazekas újabb bravúrja után Iváncsik Tamás is befejezte az indulást, Doder viszont nem hagyott esélyt a szaggatottról. Petterson egyre hozta fel a svédeket, Andersson kiállítása után Iváncsik lövését kiütötte Svensson, Ahlm beállóból egyenlített.
Iváncsik Gergő megtalálta a rést a szélről, testvére sem hibázott egy indulás után, Ahlm már a harmadik gólját lőtte. Ilyés is átlövésből, Andersson egy csel után lőtt gólt, majd kiszolgálta Ahlmot, aki a 13. percre egyenlített. (7-7)
Császár fineszes góllal mutatkozott be, Fazekas újabb védése után Iváncsik Gergő a léc alá bombázott. Andersson alsó lövésből volt eredményes, Iváncsik a szélről, a kapus lába alatt dobta be. Doder a kapufának köszönhetően hozta megint egyre a svédeket, Laluska pedig pattintott. Iváncsik Gergő hetesből - a 18. percben - újra háromra növelte az előnyt. (12-9)
Carlén átlövése hatékony volt, Laluska előnyből gyönyörű mozdulattal növelte a fórt. Ahlm újabb gólt szerzett beállóból, Laluska talpról ragasztotta a jobb felsőbe a labdát. (14-11)
Gál kiállítása után a svédek szépítettek, Fazekas két ziccert fogott egymás után, Császár kilőtte a jobb alsót. Boquist gólt szerzett, Nagyot kiállították, Andersson hetesből büntetett, a visszatérő Nagy beállóból volt eredményes, előtte Laluska is kiment két percre. A félidőben kettő volt ide, mert az időn túli szabaddobást Fazekas kirúgta a jobb alsó elől. (16-14)
MÁSODIK FÉLIDŐ:
A svédek előnyben támadhattak, belement az átlövőjük, Ilyés még hátrányban engedte el pontosan. Doder hatalmas gólt lőtt, majd ejtett egyet, Eklemovics szabálytalankodott, tökéletesen játszotta meg Gált, aki be is fejezte a támadást. Labdát szereztünk, Iváncsik Gergő könyörtelen volt. A három gólnak csak másodpercekig örülhettünk, az újabb ejtés ellen tehetetlen volt Fazekas. Nagy László kiszorított helyzetből gondoskodott arról, hogy három legyen a különbség. (20-17)
Boquist és Lennartson egyre hozta fel a skandinávokat, Ahlm a tizedik percre egyenlített. Gálnak nem sikerült belőnie beállóból, Ahlmnak igen, először vezetnek a svédek. (20-21) Lennartson kettőre növelte az előnyt, Andersson háromra, Puljezevics nem tudta hárítani a lefelé tartó labdát. Ahlm révén négy lett oda, a magyaroknak egyszer sem sikerült elmenni ennyivel.
Iváncsik megtörte a magyar gólcsendet. Előnybe kerültünk, Laluska rosszul passzolt, Puljezevics megfogta Ahlm labdáját. Iváncsik újra bevágta, Andersson is. Iváncsik hetesnél volt higgadt, Lundström a szélről a hosszúba talált, megint három oda. Mocsai góllal mutatkozott be.
Puljezevics védett, Ilyés megpattanó labdája ellen nem volt esély. Carlént kiállították, Ilyés hetest harcolt ki, Iváncsik állt oda, de fölé pattintotta, nem lett meg az egyenlítés.
Herbert blokkolt, újabb svéd kiállítás, kettős előnyben Mocsai rosszul lőtt. A svédek is az ellentámadásból, Császár hetest harcolt ki. Most Mocsai vette a kezébe a labdát, belőtte, egyenlített.
Egy nagy kapufa után megint jöhettünk, Svensson kétszer is hatalmasat védett, Zubai labdát szerzett, belőtte beállóból. A svédeké volt az utolsó támadás, időt kértek, levitték a kapust, a szélről egyenlítettek. (27-27)
Jegyzőkönyv:
Magyarország-Svédország 27-27 (16-14)góldobók: Iváncsik G. 8, Ilyés 5, Laluska, Nagy L. 3-3, Császár, Mocsai, Iváncsik T. 2-2, Gál, Zubai 1-1, illetve Ahlm 8, Andersson 5, Lennartsson, Doder 4-4, Boquist 3, Lundström, Petersson, Carlén 1-1 középdöntő, 1. forduló:
I. csoport (Stavanger): Norvégia-Lengyelország 24-24 (13-12), Dánia-Horvátország 30-20 (15-9), Szlovénia-Montenegró 31-29 (16-13).
Az állás: 1. Norvégia 5 pont, 2. Dánia 4 (88-71), 3. Horvátország 4 (81-81), 4. Lengyelország 3, 5. Szlovénia 2, 6. Montenegró 0.
II. csoport (Trondheim): Magyarország-Svédország 27-27 (16-14), Franciaország-Spanyolország 28-27 (15-15), Németország-Izland 35-27 (17-12).
Az állás: 1. Franciaország 6 pont, 2. Németország 4, 3. Magyarország 3 (86-83), 4. Svédország 3 (75-74), 5. Spanyolország 2, 6. Izland 0.


