Kenyai győzelemmel kezdődött a Gyulai-emlékverseny

2012. augusztus 20., hétfő 17:34

Kenyai győzelemmel kezdődött a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj 2012 hétfőn a Puskás Ferenc Stadionban. Az első versenyszám a női súlylökés volt, ám az első győztest női 3000 méteren avatták a 34-35 Celsius fokos hőségben, mintegy 6000 néző előtt. Ezen a távon négy kenyai és három etióp futó állt rajthoz, és az első helyen a papírformának megfelelően a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Sylvia Jebiwot Kibet végzett 9:02.68 perccel. A cél az volt, hogy Kibet megfussa a leggyorsabb magyarországi női 3000 métert, 8:47.44 percnél kellett volna jobb időt elérnie, de a kánikulában ez nem sikerült.

A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj a hat éve elhunyt egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi főtitkáráról elnevezett viadal, amelynek idei mottója: "Ünnepelj a győztesekkel!". A versenyprogram után, 19 órától kerül sor a londoni olimpián dobogós, illetve pontszerző helyen végzett magyar sportolók állami köszöntésére. Az esemény bekerült az "Együtt az ország" elnevezésű hivatalos ünnepi rendezvények sorába is.

Minden idők

35-ről adott kötényt saját kapusának
Nem a középpályás volt a hibás, a kapus bugyuta trükközése miatt lett röhejes öngól a passzból.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Rodosz
    Rodosz Tökéletes nyaralásra vágyik? Napfényes partok, lenyűgöző látnivalók – Görögország Önre vár!
  • Last minute Gyöngyösön
    Last minute Gyöngyösön Modern, de barátságos stílusú szálloda csendes, nyugodt környezetben!
  • Ciprus
    Ciprus Fedezze fel a napfény és szerelem szigetét! Fehér homokos tengeröblök, magas hegyek várják!