Michelisz túraautó-világbajnok akar lenni

2011. szeptember 30., péntek 14:00

Michelisz Norbert nem titkolt célja, hogy valamikor a közeljövőben megnyerje a túraautó-világbajnokságot. A 27 éves autóversenyző - aki jelenleg a pilóták pontversenyében a nyolcadik - a Digi Sport televízió Reggeli Start című pénteki műsorában azt mondta: az idei évben az lenne a reális, ha összetettben az 5-6. hely valamelyikén végezne.

„Ez az év bizonyos szempontból kicsit csalóka. Azt érzem, hogy az új technikával még nem sikerült teljesen összebarátkoznom, az elmúlt néhány hétvégén is elég sok pontot veszítettem - fogalmazott Michelisz. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy megnyerjem a gyári támogatás nélkül versenyző pilóták értékelését - ebben a kategóriában jelenleg a második helyen állok - illetve szeretnék a tavalyi futamgyőzelemhez még legalább egyet párosítani.”

A Zengő Dension Team pilótája elárulta, amikor 2006-ban elkezdett versenyezni, az volt az első álma, hogy valamikor a túraautó-vb-n (WTCC) szerepeljen, majd futamot akart nyerni, ami a tavalyi szezonzáró makaói viadalon sikerült neki.

„Egyelőre még úgy érzem, néhány évnek el kell telnie, hogy kellő rutint szerezzek - tette hozzá. Azt gondolom, ha szerencsém van, és a szponzori háttér továbbra is erős marad - hiszen az én versenyzésem sokban függ a szponzoroktól -, akkor esélyem lehet arra, hogy megnyerjem a világbajnokságot.”

A WTCC idei szezonjából még három futam van hátra, az idényzáró verseny ismét Makaóban lesz, de Michelisz szerint a győzelemre most kevesebb esélye van, mint 2010-ben.

„A makaói pálya nagyon hasonlít a Forma-1-es monacói pályához, iszonyatosan nagy presztízsértékkel rendelkezik, ráadásul azt mondják, hogy a világ egyik legnehezebb pályája" - mondta a pilóta. "Magasra tettem a lécet a makaói futammal kapcsolatban, azonban pontosan tudom, hogy az erőviszonyok nem ugyanazok, mint tavaly voltak. Ebben szerepet játszik az is, hogy az autóm nem ugyanaz, mint 2010-ben. Idén is közel voltam már a futamgyőzelemhez, ezért egyértelműen nem tudom kijelenteni, hogy a hátralévő három versenyből egyet sem nyerek meg, az esélyem azonban kevesebb, mint tavaly volt.”

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....