Cselgáncs-vb: Mészáros elődöntős, Joó vigaszágon

2011. augusztus 26., péntek 13:26

A 70 kg-os Mészáros Anett bejutott az elődöntőbe, a 78 kg-os Joó Abigél a vigaszágon folytatja a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Mészáros, a Honvéd Európa-bajnoka - aki az előző három vb-n két ezüstöt és egy bronzot szerzett - a svájci Juliane Robra, a salvadori Veronica Mendoza és a luxemburgi Lynn Mossong után a negyeddöntőben a vb-harmadik japán Kunihara Jorikóval találkozott, akit legyőzött eddigi két meccsükön. A harmadik csata második percében a 24 éves magyar jukót kapott akciójára, majd 14 másodperccel később vazaarit érően döntötte fel a japánt. A hátralévő időben az ázsiai még megpróbálkozott egy leszorítással, ebből Mészáros kibújt, megtartotta előnyét. A legjobb négy között a hazai közönség előtt szereplő, olimpiai második és kétszeres világbajnok Lucie Decosse következik, akit eddig négy meccsükön csak egyszer tudott legyőzni.

A nap másik magyarja, az ugyancsak Eb-aranyérmes Joó az olasz Assunta Galeone, a Fidzsi-szigeteki Sisilia Rasokisoki és az orosz Vera Moszkaljuk után a vb-második brazil Mayra Aguiarral találkozott, akitől tavaly kikapott a Hungária Kupán. Másfél perc elteltével az ellenfél egy horogdobással véget vetett a küzdelemnek. A vigaszágon a KSI dzsúdósa a világbajnok holland Marhinde Verkerkkel csap össze - akit megvert eddigi három találkozójukon -, ha nyer, a bronzéremért léphet tatamira. 

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől