Öttusa Eb: vívás után mindkét magyar váltó vezet

2011. augusztus 1., hétfő 13:14

A magyar női és férfi csapat egyformán az élen végzett vívásban az angliai öttusa Európa-bajnokság hétfői váltóversenyében.

A Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila trió ott folytatta, ahol vasárnap abbahagyta, amikor megnyerte a hagyományos versenyt: fölényes győzelmekkel az élre állt, és aztán végig ott is maradt. Összességében 45 asszót nyert meg, 27-et vesztett el, ezért 930 pont járt. A második helyezett lengyelek és franciák 846-tal (39/33) következnek. A versenyben kilenc együttes szerepel. Tóth 17/7-tel, Kovács 13/11-gyel, Gyenesei pedig 15/9-cel zárt.

A férfiaknál eggyel több váltó küzd az érmekért, így náluk nem három, hanem csak két tusra vívtak az aktuális párok, azaz két csapat párharcában összesen hat találat eshetett.

A magyaroknak 35 győzelem mellett mindössze 19 vereséget kellett elkönyvelniük. Kasza Róbert 11/7-es, Marosi Ádám és Demeter Bence pedig egyformán 12/6-os győzelem/vereség-mérleget hozott össze. A 946 pontos triót az ukrán (874, 31/23) és a lengyel (838, 29/25) alakulat követi az úszás előtt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől