Marosi negyedik bajnoki címe az öttusa-ob-n

2011. június 25., szombat 21:55

A címvédő Marosi Ádám győzelmével zárult szombaton a felnőtt férfi öttusa országos bajnokság - a Honvéd világbajnoka megszakítás nélkül negyedik egyéni aranyérmét szerezte meg.

A nyílt bajnokság 34 fős mezőnyében a 16 magyar mellett orosz, olasz, német, szlovák, ír és guatemalai versenyzők is rajthoz álltak. A záró, kombinált számot az orosz Makszim Kuznyecov 12 másodperccel Marosi Ádám előtt kezdte, ám a második sorozat lövés után már Marosi vezetett, és meg is őrizte ezt a pozíciót.

"Kemény nap volt, különösen a vívásom volt küzdős. Nyerni lehet könnyedén és kissé görcsösen is, most az elvárások miatt az utóbbi volt rám jellemző. Örülök, hogy 2008 óta megszakítás nélkül én vagyok a hazai legjobb" - mondta Marosi Ádám.

A kombinált szám előtt került sor a mobil öttusalőtér névadó ünnepségére. A hazai világversenyeken már többször kipróbált lőtér ezentúl az úszó olimpikon, majd öttusázó Lázár Péter nevét viseli. Az 1980-ban, 30 éves korában, autóbalesetben elhunyt öttusázó emlékét egy tábla őrzi, mely szerint Lázár Péter olimpiai és világbajnoki aranyak nélkül is legendás alakja az öttusának.

Az országos bajnokság vasárnap a váltók versenyével zárul.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől