Hét magyar öttusázó indul a kínai Vk-versenyen

2011. május 23., hétfő 10:58

Hét magyar résztvevője lesz az öttusa Világkupa-sorozat idei negyedik versenyének a kínai Csengtuban. A szecsuani nagyváros közelében a tavalyi világbajnokságra épített sportági központban Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn, valamint Tibolya Péter, Németh Róbert, Kasza Róbert és Demeter Bence igyekszik majd minél jobban szerepelni a hét második felében.

„A lányok esetében az indokolja a részvételt, hogy az eddigi Világkupákon viszonylag kevés pontot szereztek, a fiúk indulása pedig emellett a válogatási kérdések tisztázása miatt is fontos” - mondta az MTI érdeklődésére a hétfői elutazás előtt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A szakvezető szerint az is bonyolította a helyzetet, hogy a kairói Vk-versenyt az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték, így eleve kiesett egy lehetőség. A szériát lezáró Világkupa-döntőben - melyet július második hétvégéjén Londonban rendeznek - a megszerzett pontok alapján lehet elindulni, és onnan a két első helyezett már olimpiai kvótához jut.

Jelenleg a 2009-ben egyéni világbajnok Marosi Ádámnak stabil a helyzete válogatási, illetve Vk-szempontból egyaránt. Ő az egyesült államokbeli Palm Springsben második volt februárban, majd áprilisban győzött a szardíniai Sassariban, bő két hete pedig ötödikként ért célba Százhalombattán, így - a nemzetközi szövetség (UIPM) honlapja szerint - a Vk-rangsorban és a világranglistán is az élen áll.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....