Varga Gabriella 7. a szöuli tőr Grand Prix-n

2011. május 22., vasárnap 19:16

Varga Gabriella a hetedik helyen végzett a női tőrözők szöuli Grand Prix-versenyén.

Varga venezuelai ellenféllel kezdett, majd a 32 között a világranglistán ötödik, dél-koreai Jeon Hi Szukot győzte le magabiztosan. Ezt követően egy kínai tőrözőn jutott túl, aztán a negyeddöntőben három tussal kikapott a tavaly világbajnoki ezüstérmes olasz Arianna Errigótól.

A 64-es táblára még két magyar jutott fel a 100 fős mezőnyben: Mohamed Aida 34., Varga Katalin pedig 42. lett.

Ebben a szakágban rendeznek csapatversenyt is a jövő évi olimpián, így a jelenleg zajló és 2012 március végéig tartó kvalifikációs időszakban elsősorban a válogatottnak kellene eredményesen szerepelnie, mert akkor egyéniben is biztosított lenne a maximális részvétel.

Vasárnap a női kardozók is már a helyezésekért vívtak a kínai Tiencsinben (Tianjin), a magyarok nem szerepeltek túl jól. A legjobb 64 közé ketten kerültek be, Nagy Orsolya 60., míg Varga Dóra 61. lett.

Női kardban csak egyéni verseny lesz Londonban.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől